Az elmúlt napok nagyon eseménydúsan teltek.
Csak ültem az úgynevezett szobám közepén bezárva és néztem ki a fejemből egész álló nap..... az egyetlen barátom a kis énekes madár aki minden nap délben leszállt a terasz korlátjára és boldog dalolásba kezd.
Ő volt az egyetlen aki fel tudott vidítani és akihez beszélni tudtam.
Drake néha esténként benézett hogy még élek - e majd miután csekkolta hogy lélegzem tovább is indult. Néha feltettem volna neki egy két kérdést de inkább csendben kuksoltam.Kétnaponta jön hozzám egy orvos aki megvizsgál....szigorú étel kúrán vagyok.
Más szóval egész nap ennem kell..... ami nem kis feladat nekem.
Olyan adagokat kapok amit egy szumó birkózó de a doki szerint nagyon gyenge a szervezetem ez pedig annak köszönhető hogy mindössze a súlyom 35 kg.Drake mellett egy szellemnek nézhetek ki az ő két méterével , kigyúrt estével soha nem fogom felvenni a harcot.
Egyik nap éppen nagy magányomban ültem amikor Drake bejött a szobába teljesen izzadt volt.
Nagy valószínűséggel edzésről jött.... levette a pólóját felsőteste minden izmán az izzadság meg - megcsillant hihetetlen látvány volt. Megpróbáltam nem bámulni de lehetetlen küldetés volt.Észrevette hogy nézem és sunyi mosolyt húzott a szájára mintha azt mondta volna :
tetszik a látvány ?
Ha őszintén kellene válaszolnom azt mondtam volna hogy igen....de félek.
Az elméletem... miszerint nem vagyok meleg egyre jobban halványodik.
Félek attól hogy bebizonyosodik.
Mi van akkor ha én gondolom túl...
ő meg semmi olyat nem akar.Félek rettegek a fájdalomtól és rettegek attól is hogy kihasznál de ha ki akarna használni mert megtette volna .....nem..?
Lassan egy hónapja hogy ismerem és egy csókon kívül eddig semmi nem történt de ez nem bizonyít semmit.
Az is lehet hogy az elején átver aztán meg le támad az ajtó előtt..... már nem mint hogyha túl sok gondja lenne velemÁltalában kettő fekete ruhás őr szokott állni az ajtó előtt
Tényleg olyan mintha egy börtönben ülnék
Nem tudom miért vannak körülöttem és azt sem tudom hogy mi a szándék de kezdek beletörődni.
Ha bele törődök akkor lehet hogy hamarabb szabadulok és akkor ez is egy fejezet lesz a nem létező életemben.Emlékek nélkül teljesen üresnek érzem magam
Nem jut eszembe a szülinapom, semmi kellemes emlék vagy éppen szomorú. Nem tudom milyen filmeket szeretek és azt sem ugrik be hogy milyen ételeket szerettem régebben....
A doki ételek kúrájának köszönhetően assan rájövök hogy milyen
ételeket szeretek és milyen ételeket gyűlölök.....a hústól szabályosan felfordul a gyomrom viszont bármilyen zöldséget és gyümölcsöt megeszek a kávénak furcsa íze van számomra a teát pedig mintha víz lenne úgy iszom
Olyan mintha nem teljesen Moszkvában nőttem volna fel de a testem nem árul el semmit.
A szemeim nem vágottak ergo nem vagyok ázsiai a bőröm nem sötét tehát afrikai sem lehetek a hajam majdnem hófehér olyan mintha albínó lennék de a szemem rikító kék mint a németeknek.
A testalkatom vékony a magasságom nagyon alacsony kemény 165 centi vagyok mint egy lány.
Valami keverék lehetek ....ami a legfurcsább az egészben hogy értem az angolt.
Amikor leszálltunk a reptéren új őrök jelentek meg nem mint ha sokat ismernék közülük de őket még életemben nem láttam
Csak angolul kommunikálnak ekkor jöttem rá hogy értem amit mondanak.... furcsa volt.Drake nem tudja hogy értem amit beszélnek mögöttem.
Bár nem is nagyon érdekli. Annyit megtanultam már hogy az egyiket Alexandernek a másikat pedig Rajmundnak hívják.
Általában ők ketten állnak az ajtóm előtt nem valami beszédesek.
Alexander egy szőke kék szemű nagyon durván kidolgozott testű férfi míg Rajmond egy tetovált afroamerikai férfi.
Alacsonyabb mint Alexander de ez nem jelenti azt hogy gyengébb is. Drake megbízik bennük lehet hogy nekem is kellene.Egyik nap ..... nagy magányomban ültem az ágyon Drake kiabálását hallottam majd kivágódott a szoba ajtaja és egy őrjöngő Draket láttam meg
Megpróbáltam minél kisebbre összehúzni magam..... rettegtem attól hogy bántani fog.
Be viharzott a szobába majd csak ami a keze ügyébe akadt neki dobta a falnak.
Kiabált , üvöltözött , őrjöngött Alexander és Rajmund csak az ajtó előtt álltak semmit sem tettek
Drake hirtelen rám nézett és elkezdett felém közeledni elém ért megfogta a karomat majd fel rángatott..... el eredtek a könnyeim.
Rázni kezdett... csak rázott és rázott én meg egyre jobban zokogtam egy idő után már nem folytak a könnyeim... fájt a fejem és szédültem.
Egyre homályosabb a láttam tudtam hogy el fogok ájulni majd csak annyit mondtam még mielött elnyelt volna a sötétség hogy :Sajnálom Drake.
................................................
Hello
Remélem tetszett a rész...
Minden érettségizőknek sok sikert a holnapi matek érettségihez.
Tilos rá parázni menni fog❤❤❤
![](https://img.wattpad.com/cover/178463030-288-k878923.jpg)
KAMU SEDANG MEMBACA
A Maffia Főnök Omegája
AksiFázom...ez volt az első gondolatom amikor magamhoz tértem. Fáj...ahogy a karjaimat próbálom megmozdítani de láncok csörgését hallom. A szemeimet próbálom felnyitni de sikertelenül.... VIGYÁZAT !! boyxboy sztori ERŐSZAK !!! Aki nem bírja ne olvassa