Verseim

Szerelem a szirten

A néma szirten állok fent,
A többiek csak néznek lent
Mert ők nem mernek mások lenni
Csak a többiek után tudnak menni.

Érzem ahogy hajam fújja a szél
Az illat meg lágyan hozzám ér,
A némaság ellepi fejem
De a társaságod hiányzik nekem.

Te juttattál fel a szirt tetejére,
De te sosem merülsz felejtésbe.
Mindennap téged kereslek,
De az útjaim sikertelenek.

Most itt ülök a szirt tetején
És nézek le a a csillámló tengerért.
Mert itt fent minden lehetséges
Hisz a személyiségünk tehetséges.

Nézek ki a fejemből, a messzi égre
És gondolkodok,hogy keresselek téged.
De valaki oda ül mellém,
Én rápillantok gyengén.

Nem szólok semmit,elnémulok hirtelen,
Hisz te vagy az akire nézek ijedten
Te megfogtad a kezem és magadhoz öleleltél.
Nagyokat nevettünk a sok gyenge elmén.

Néztük lent a sok ugyanolyan embert
És olyan volt,mint valami rossz bestseller.
Ugyanaz a külső, ugyanaz a belső,
Mint akik mind évfolyamelsők.

Nem mi vagyunk a furcsák hanem ők.
Ugyanúgy a férfiak és ugyanúgy a nők.
Nevettünk nagyokat az egyformaságon,
És rájöttem hogy te vagy az én ritkaságom.

Hiányzott a nevetésed és az illatod,
Gondoltuk miközben a kezemet tapintod
A szemünk lágyan egymásra talál
És tudjuk,hogy ez szerelem,mint egy gyönyörű rózsaszál.

A lélegzetem elvetted,
Azzal együtt az eszemet,
A fülembe súgtál egy-két szót,
Szeretlek én mindenhol.