Szent Iván éjjele

Külön

Az első napsugarak kíméletlenül ostromolják Matt szemhéját, amit hiába próbál hosszú percekig figyelmen kívül hagyni, végül elégedetlen morranással int búcsút szép álmainak, hogy szembe nézzen egy újabb nappal, ami nehezebbnek ígérkezik, mint egy átlag, tekintve hogy még mindig Sidney lakásán van, annak ellenére, hogy az éjszaka elég érdekes fordulatot vett.

Nem mintha megbánta volna, sőt, idejét se tudja mikor esett utoljára ilyen jól a szex, de nem véletlenül vezette be azt a szabályt, hogy sose alszik ott a partnereinél, mivel utána elég kínos a reggeli búcsúzkodás. Mikor azonban meglátja az erkélyen ücsörgő Sidneyt zavar helyett inkább valamiféle megmagyarázhatatlan szomorúságot érez, amiért hamarosan elválnak útjaik. Gyorsan megrázza a fejét, hogy kiverje belőle ezeket a gondolatokat. Hiszen ez így tökéletes. Ha akár csak egy órával többet is töltenének együtt, valószínűleg kinyírnák egymást. Vagy olyan kapcsolatba bonyolódnának, ami csak pusztítást hozna magával, megkeserítve ennek a felejthetetlen éjszakának az emlékeit.

Ahelyett hogy ilyen marhaságokon gondolkozik, megkeresi az éjszaka eldobált nadrágját, de bárhogy próbál visszaemlékezni, nem tudja, hol lehet a pólója, így aztán egy vállrándítás után félmeztelenül megy ki az erkélyre, hogy csatlakozzon Sidneyhez.

A fiú röviden rápillant, biccent, majd újra a lassan éledező város felé fordítja tekintetét, közben újabb cigarettát gyújt meg, és megkínálja Mattet is, aki elfogadja, noha inkább csak akkor szokott rágyújtani, ha ideges. Bár igaz, ami igaz, Sidney jelenléte, elég idegessé teszi, hiába próbálta az imént elérni az ellenkezőjét.

Mivel a fiú nem tűnik túl beszédesnek, Matt az eget kezdi nézni. Épp ekkor halad el a fejük felett egy repülő, ami eszébe juttatja azt, mikor ő érkezett Los Angelesbe két napja. Vajon a repülőn ülő embereknek milyen kalandokat rejteget ez a város? Vagy csak azoknak fedi fel ezt rejtett arcát, akiket az élet összesodorja Sidney Rock-kal?

- Lassan indulnom kell - mondja ki az egyértelműt, mert egyszerűen muszáj mondania valamit, hogy ne érezze magát olyan rosszul. A másik kezében megáll a cigaretta, és helyette inkább a poharát emeli az ajkaihoz. Az ajkakhoz, amik nem is olyan rég még Matt nevét suttogták. A fiú legszívesebben arcon ütné magát.

- Nem akarsz inni előtte egy kávét? Esetleg valami mást? - kevergeti meg az italát elgondolkozva Sidney, majd egy húzásra lehajtja.

- Biztos jó ötlet whiskyvel indítani a napot? - kérdezi Matt felhúzott szemöldökkel.

- Ha nem alszol, akkor nem számít reggelinek - von vállat a fiú. Ezek szerint miután ő kidőlt, Sidney az éjszaka hátralévő részét átvirrasztotta, fut át Matt agyán. Hát persze, hisz teljesen kisajátította az ágyát.

- Bocs, hogy elaludtam - motyogja a fiú kerülve a másik tekintetét.

- Nem gond. Sejtettem, hogy ha ilyen vén pasival állok össze, nem fogja annyira bírni az iramot - feleli Sidney monoton hangon, de Matt még pont elkapja a szája sarkában megbújó gúnyos mosolyt.

- Alig egy évvel vagyok idősebb nálad! - kiált fel tetetett felháborodással.

- Majdnem két évvel - helyesbít Sidney, mivel ő még nem töltötte be a huszonkettőt, a másik viszont már huszonhárom éves is elmúlt. Matt vitatkozni szeretne vele, de aztán inkább visszaroskad a székébe.

- Egy kávé jól esne - mondja végül legyőzötten. Sidney biccent, és elindul az ajtó felé.

- Addig vegyél fel magadra valamit, mielőtt Mrs. Tucker kiszúr a szemben lévő házból. Legutóbb is rám hívta a zsarukat, mikor nyugiban cigizgettem egyik reggel... bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az öltözékem eléggé a bibliai időkre hajazott.

Matt szinte leesett állal bámul a másikra.

- Azt ne mond, hogy egy szál faszban jöttél ki az erkélyre...

- És mikor megláttam az öreglányt előzékenyen fel is álltam és integettem neki - bólint Sidney halálos komolysággal, mire Matt elneveti magát, ezzel feloldva minden feszültségét. A lakásba lépve Sidney elindul kávét készíteni, míg Matt próbálja megtalálni a pólóját, de az szőrén-szálán eltűnt.

- Figyu, nincs véletlenül egy régi, kopott felsőd? - kiált fel, mire Sidney kócos haja jelenik meg a konyhaajtóban.

- Nem vagyok benne biztos, hogy egy súlycsoportba tartozunk.

- Nem baj, ha kicsit feszül, legalább jobban kirajzolódik a felső testem - feleli Matt, mire a másik megforgatja a szemét.

- Én is ettől tartok - sóhajt drámaian. - Keresek egyet, addig idd meg a kávéd.

- Igenis - szalutál a fiú, és már rá is veti magát a fekete szépségre, ami épp olyan keserűn és erősen vár rá, ahogy szereti. Azonban amint leteszi a csészét egy összegyűrt póló találja arcon, ami erősen rontja az utóélményt. Higgadt mozdulatokkal hámozza le magáról a ruhadarabot, miközben fejben eltervezi, hogyan fogja megetetni Sidneyvel, azonban mikor meglátja a fiút és a ragyogó, ártatlan mosolyát, valami egészen mást akar csinálni a szájával és a gondolatra inkább ő enné meg a pólót.

- Remélem örülsz, mert ez a kedvenc felsőm.

Matt megnézi a kezében tartott egyszerű, fehér ruhát, majd tekintete arra az egyszerű, fehér pólóra vándorol, amit a fiú hord.

- Van más is a ruhatáradban fehér pólókon kívül?

- Fekete bőrdzsekik - feleli egyszerűen Sidney, mire Matt csak lemondóan megrázza a fejét és áthúzza a fején a felsőt, így nem látja, ahogy a másik még egy utolsó búcsú pillantást vet fedetlen mellkasára, majd megköszörüli a torkát.

- Lekísérlek a buszmegállóig, elmagyarázom, hogy miként jutsz el az egyetemre, de mivel nekem is dolgom van, többet nem tudok segíteni.

Valójában ez egy orbitális hazugság, és Sidney a napot valószínűleg azzal fogja tölteni, hogy a kanapén agonizál, de ezt Mattnek nem feltétlenül kell tudnia. A fiú mintha mondani akarna valamit, de aztán csak bólint.

Csendben távoznak a lakásból, és még akkor se szólalnak meg, mikor már odakint a nyári szellő simítja az arcukat, engesztelésül amiatt, ami ezután jön. A buszmegálló közel van Sidney lakásához, épp annyira elég a séta, hogy közben elmagyarázza Mattnek, hogy hova kell mennie, és még elbúcsúzni is van idejük.

- Hát akkor... vigyázz, hogy ne lopjanak el szervkereskedők, és sok sikert a protozoákhoz - mondja el a világ legbénább búcsú szövegét Sidney, de Matt mintha teljesen máshol járna gondolatban, és csak a "protozoákra" eszmél fel.

- Köszi - mosolyodik el esetlenül, majd újra elhallgat, de közben az állkapcsa megfeszül. Végül kiböki, amit mondani akart: - Tudod, ha van kedved, nyugodtan eljöhetsz megnézni. Ez egy teljesen nyílt rendezvény.

Sidney döbbenten nézi a másikat, akinek tekintetében rengeteg érzelem kavarog egyszerre, de legtisztábban a remény vehető ki belőle. A fiú utálja, hogy neki kell megfosztania ettől.

- Á, ez nem igazán az én világom. Olyan lennék a sok pingvin között, mint egy elefánt - vakarja meg zavartan a tarkóját, és direkt nem néz a másik szemébe, hogy ne lássa a csalódottságát. Pedig valószínűleg ő is tudja nagyon jól, hogy semmi értelme nem lenne tovább húzni a dolgot. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy épp ebben a pillanatban jelenik meg a busz is.

- Ahogy érzed - von vállat könnyednek szánva Matt. - Mindenesetre örülök, hogy megismerhettelek.

Azzal mielőtt Sidneyválaszolhatna, felpattan a buszra, és nem vet még egy utolsó pillantást se amásikra, miközben a jármű eltávolodik a megállótól.