Drót a kerítéshez (2019, BEFEJEZETT)

~Második~

A jármű közelebb ért és látni lehetett, hogy bizony nem a németeké volt. Egy páncélozott szállító kocsi volt, oldalán fehéren ez állt "люди", ez a szó annyit jelentett: emberek. Az oroszok ebben szállították a katonáikat. A felismerés láttán Strauss futásnak eredt az ellenkező irányba a többiekkel. Viszont erre a térdig érő hó nem volt jó terep, alig pár perc futás után megbizonyosodott, hogy értük jöttek. Nem volt menekvés. A kocsi megállt és fegyveres katonák szálltak ki belőle és egy szövetkabátos nő akin vörös-csillagos "ködvágó" típus sapka volt, egy női felderítő volt. Valószínűleg tőle tudhattak a megfogyatkozott tized itt tartózkodásáról. A szovjet katonák fegyvert fogtak rájuk, mire Seitz is így tett. Az okosabb többség tovább folytatták a menekülést az üldözők elől. Hiába. Úgy se volt esélyük. Seitz-et a helyszínen meglőtték, szerencséje volt, hiszen a golyó a lábába ment. A német férfi összeesett és két szovjet felrakta az a kocsira. Végül pár perc ellenállás után a többiek is foglyok lettek. A szovjet katonák a kocsiban részegre itták magukat, míg a németek a sarokban szitkozódtak. Walz már a szökési terven dolgozott gondolatban. Ő látott rá esélyt, de a többiek, már magukat gyászolták. Az egyik szovjet szanitéc ellátta a lőtt sebet Seitz lábán, bár nem szabadott volna. Minden seregben akadt egy-két jó ember is. Ez az orvos is ilyen volt. Pár óra utazás után a szállítóautó megállt. Walz egy nagy csattanást és lépteket hallott. Megérkeztek. A katonák megkezdték a kiszállást a járműből. Az egyikőjük felállt elkezdett kiabálva, érthetetlenül beszélni, majd nevetni valamin, a többi szovjet is így tett, aztán le akart ugrani az autóról, de pár vodka után, már, csak leesni tudott. Aztán felkelt mintha mi sem történt volna. Ezek a katonák csata előtt, után, közben mindig ittak, józanul nem képesek élet-halál harcot folytatni. Miután az összes szovjet leszállt a németek következtek. Két tányérsapkás tiszt elvették a puskáikat és lelökdösték őket a kocsiról.

-Ez nem a gulág...-mondta Fleischer és a földre nézett, miután észrevette, hogy az egyik bizarr alak éppen őt figyeli.

Walz körül nézett. Ez valahogy teljesen más volt mint, amikről hallott. Egy kicsi orosz faluba vitték őket, nem fogolytáborba. Itt egy titkos támaszpont volt, egy néhai tanya helyszínén. A ház még mindig állt, csak körülötte több méter magas szögesdrót és fegyveres őrök voltak. A bázis körül házak voltak, ahol kifosztott orosz falusiak laktak. A baromfiak az utcán mászkáltak. Rendes út nem volt, csak földút ahol ugyanannak a szállító kocsinak a nyoma volt csak felismerhető. A német katonákat egy kicsi, bedeszkázott ablakú penészes faházba kísérték, majd belökték őket és lakattal rájuk zárták az ajtót. Bent sötét volt. Csak pár régi vályú alakját lehetett felismerni. Ez az épület egykor egy istálló volt. Hirtelen világosság gyúlt odabent. Emberek. Sokan. A falnál másik németek, az egyik sarokban egy beteg lengyel katona feküdt a földön lesoványodva, mellette egy lány írt egy koszos papírdarabra. A szoba közepén egy nő két kisgyerekkel rongyos ruhákban. Egy másik sarokban egy orosz katona aludt, őt árulás vádjáért fogták el az emberek össze-vissza ültek és feküdtek a földön. Halkan suttogva ment a beszélgetés, amint észrevették az új "társaikat". Strauss gyilkos tekintettel vègignèzett a társaságon, mire mind elhallgattak. Walz most már felhagyott a szökési tervben való gondolkodással. A másik két tag csöndben leült a földre. Közben eljött az este ès mindenki aludni készült. Reggelre az ajtó nyitva volt ès alig volt odabent pár ember. Walz egész nap bent maradt volna a házban, de egy orosz úriember egy puska segítsègèvel közölte vele, hogy menjen a konyhára feltakarítani a retkes, törött járólapot. Esze ágában sem volt. Végül délutánra végzett. A ruhája tiszta víz ès sár lett. Az èhsèg gyötörte, de tudta, hogy ki fogja bírni. A maradék konzervet a zsebében tartotta, hogyha már az éhhalál szèlèn lenne. Ez így ment pár napig.
Egyik este Walz erőt vett magán, hogy megismerje a további foglyokat. A másik német csapat, már egy ideje ott éltek, amióta ott voltak, már pár tag meghalt. A lengyel lány nem volt hajlandó kommunikálni, a társára próbálta rákényszeríteni, hogy egyen, de már be kellett volna látnia, hogy már a vègèt járja. Később sikerült beszédre bírni, kiderült, hogy a kèt lengyel, egy partizán mozgalom tagja volt, jó barátok voltak. A lány egyébként rengeteg verset írt. Nem értett vele egyet, hogy a történelemben, csak a férfiak lettem híres művészek. Ő nem akart megszökni, mert a jó barátja nem bír járni se ès őt nem hagyná itt.