Drót a kerítéshez (2019, BEFEJEZETT)

~Ötödik~

Lassan a karácsony is eljött meg aztán az új èv is. Az èv első napjai is úgy teltek mint a többi, a szökès óta.
A kèt szökött hadifogoly egy út szèlèn mentek a hóviharban. Az èg szürke, a föld fehèr ès fagyos. Sehol egy fa, egy bokor, egy ember. A kèt szökevèny csak egymásra számíthattak ès hogy az út vezet valahová. Iga földet nèzte a lába előtt, majd fel. Egy-kèt darab emeletes ház alakját fedezte fel valahol a távolban.
-Walz! -kiabálta ès előre mutatott. Walz a város alakját nèzte. A házaknak nem volt szabályos formája. Ezek csak romok voltak. Sóhajtott egy nagyot majd Iga-ra nèzett.
-Jó úton járunk... -mondta majd idegesen visszanèzett a földre ès közelebb húzta magához a fiatal nőt. Egy kis idő után elèrtek a városba. A települès belvárosa romos volt. Mindenhol kórosan sovány emberek voltak. A földre nèztek mind a ketten ès mentek előre.
-Olyan szomorú... Rosszul vagyok ettől a látványtól. Szerencsèsek vagyunk. -mondta Iga
-Nem hinnèm...-mondta Walz- Merre felől származol?
-Krakkó környèke. Egy kis városból, azt mèg nem bombázták le gondolom... -válaszolt a lány
-Haza viszlek, megígèrem. -mondta Walz- miközben Iga szemèbe nèzett. Iga mosolygott, majd körbe nèzett ès elment a kedve a mosolygástól. Közben az emberek figyelni kezdtèk őket. Walz èszre vette őket ès halkan Iga-hoz szólt:
-Gyere induljunk...
Iga gyilkos tekintettel figyelte Walz-t. Nem szerette, ha sürgetik.
Este a kèt fogoly a hóban ült az út szèlèn. Sötèt volt, elcsendesedett a vihar. Vártak valamire, de nem tudták mire is pontosan. A kínos csönd mind a kettejüket zavarta, de megszólalni egyikük se akart. Vègül ezt Iga törte meg.
-Tèged vár valaki otthon? -kèrdezte
-Senki. -sóhajtotta Walz- Anyámmal nem tartom a kapcsolatot, apámat soha nem ismertem, valamifèle nagyember, ilyen pènzeszsák. Nem tud rólam. A fèltestvèreim is tizenöt, illetve tizenkettő èvvel idősebbek nálam, a nevelő apám már halott. -mesèlte el gyorsan a törtènetèt a nèmet. Rossz a családi háttere, mègis összeszedte magát.
-Hát pedig egyszer, csak haza kell èrnűnk... -mondta Iga ès felállt, hogy tovább menjenek az út mentèn. Az èjszakából reggel lett. Az egèsz tèrsèg nagyon kihalt, sehol egy város, csak erdők ès hó. Nèha csak a fehèr hó ès a szürke èg kilómètereken keresztül. A csönd ordított a sztyeppen, ezt csak a csizmák alatti hó ropogása zavarta meg ès a szèl süvítèse. A dombok ès rajtuk a fák egyre szaporodtak. Lassan hegyek alakja jelent meg a távolban. A kèt fogoly egy egyszerű faluba èrt estère. Az utcán senki sem volt. Elhagyatott házak után próbáltak keresni.
Aztán èszre vette őket kèt kisfiú, idősebbik iskolai egyenruhában volt. Testvèrek lehettek mert nagyon hasonlítottak egymásra.
-Nèzd, ott egy nèmet! -mutogatott az idősebbik.
-Igazi nèmet? Itt? -csodálkozott a kicsi
-Nem, nem igazi -mondta idegesen az iskolás- Mièrt mit gondoltál?
Erre a beszélgetésre megjelent egy ötvenes èveiben járó úr is.
-Szökevènyek, ugye? -kèrdezte nèmetül- Ludwig Voronyin vagyok. Szüksègetek van szállásra èjszakára?
-Köszönjük. -mondta Iga. Walz húzta a száját, kicsit gondolkodott, majd ő is megköszönte.
Kèsőbb Ludwig felesège, Valeria vacsorát tálalt. Az öregnek be nem állt a szája. A kèt szövèny csöndben hallgatták, nèha Iga mondott egy kèt dolgot. Nem annyira èrdekelte őket, csak a politikáról, meg a Nèmetországi tartókodásáról beszèlt. Ludwig fèlig nèmet ès fèlig orosz volt. A tengelyhatalmak oldalán állt. A hangulat nem volt valami jó. Az öregedő házaspár mind a kèt tagja dohányzott. A cigaretta füst majdnem olyan sűrűn állt, magasan, a mennyezetet tartó gerendák között, mint egy felhő. Kèsőbb Valeria megkinálta a társaságot egy kevès sörrel, hogy oldja a feszültsèget. Walz mindig nagyon komoly volt, Iga viszont nem. A lány nem is ivott. Walz alig ivott egy pohárral, megjött a kedve beszèlni. Iga vègig csak csöndben ült ès nèzte ahogy a nèmet beszèlget Ludwig-gal.
-Esküvő mikor lesz? -próbálta Ludwig bevonni a fiatal nőt a társalgásba. Iga zavartan lenèzett a földre, Walz meg csak vigyorgott. Ilyenkor jött rá Ludwig, hogy valamit fèlreèrtett ès inkább csöndben maradt ès töltött mèg egy-egy pohárral magának ès Walz-nak. A nèmet csak fèlig itta meg, nem akar rèszeg lenni. Valeria, csak rázta a fejèt, mint bármely másik nő, ő sem szerette, ha a fèrje iszik.
Az öreg vègül kèső estig ivott, aztán Valeria-nak ès Walz-nak úgy kellett besegítenie a szobába, hogy ne az asztalnál aludjon. A nő megigazította őszüló kontyát, majd elmosogatott. Valeria jó háziasszony volt. A házban rendet tartott, felnevelt nègy gyereket, sokat főzött ès mosott. Mosogatás után rágyújtott, majd egy konyhájába csomagolt kenyeret nyomott Iga kezèbe, hogy az úton mèg vèletlenül se èhezzenek. A lány megköszönte majd a hátiszákjába rakta. Az orosz asszony elnyomta a cigarettáját a hamutálba, majd elvezette a fiatalokat a vendègszobába, aztán elköszönt ès elment aludni. Walz behajtotta az ajtót ès magához ölelte Iga-t. A fiatal nő nem èrtette mièrt, Walz-nak nem ezt az oldalát ismerte. Erőszakosak ès ridegnek tartotta. A máskor meg úgy viselkedett mint egy kisfiú. A nèmet katona már fiatalon megkomolyodott, abban az èvben töltötte be a huszonkettedik èletèvèt, Iga egy èvvel volt fiatalabb, de ő mègis olyan más volt. A lengyel lány gondolatainak, csak az vetett vèget, hogy Walz szájon csókolta. Iga elhátrálni akart volna, majd megszólalt:
-Ne... -mondta halkan, pedig valahogy ő is kötődött hozzá. Sok időt töltöttek együtt, csak rá számíthat. Iga vègül beletörődött a dologba, Walz mèg mindig ölelte őt. Nem nagyon èrdekelte, hogy mit szabad ès mit nem. Majd elengedte a lányt ès jó èjszakát kívánt, majd lefeküld a kanapèra. Iga a szoba másik vègèben aludt.
Reggel Walz a szèl süvítèsère èbredt. Kinèzett az ablakon, minden fehèr volt. A hegyek se látszottak a távolban. Újra hóvihar volt. A nèmet már megelègelte, hogy itt az időjárás soha nem kegyelmez meg, senkinek. Viszont nem rettent meg, tovább kellett mennie, megígèrte magának ès persze Iga-nak, hogy haza fognak èrni. Walz a lányra nèzett, mèg aludt. Majd a falióra felé tekintett ès èszre vette, hogy indulniuk kène. Gyorsan felállt, a háziaktól kapott ruháját, az előző napon kimosott egyenruháját cserèlte majd elindult Iga ágya felè, hogy felkeltse. Leült az ágy szèlère majd várt egy kicsit ès megszólalt:
-Iga, kelj fel!
A lány kinyitotta a szemèt, majd fáradtan ránèzett a katonára. Walz komoly arckifejezèssel figyelte őt.
-Nem maradhatunk itt?-mondta Iga halkan- Itt van ètel meg van hol aludni...
Walz nevetett majd ennyit mondott:
-Haza kell mennünk, a szülőföldjeinkre. Nekem harcolnom kell Nèmetországèrt, neked meg várnod kell, hogy Lengyelország szabad lehessen.
Iga csöndbe maradt. Majd felült ès közelebb húzódott Walz-hoz. A nèmet lenèzett a fiatal nőre, látta, hogy szeme könnyes volt.
-Mi lesz?! -suttogta Iga. Walz átölelte ès csöndben maradt, a kèrdèsre nem tudott válaszolni. Nem tudta, hogy mi lesz. Hogy meg fognak-e halni? Hogy mikor lesz vège a háborúnak?