Tanár úr [pjm]

1. fejezet

Az előbb csengettek ki az óráról, és én még mindig a teremben vagyok. Át kell adnom valamit a tanárnak, de az osztályunk gráciája épp vele felesel. Nem tudom, hogy hogy van ilyesmihez mersze. Én meg sem mernék nyikkanni a helyében. 

- Ha nem ad ötöst, garantálom, hogy fel fogom jelenteni zaklatásért, és akkor majd megnézheti magát! - Mondta nyugodtan a lány, majd szépen kisétált a teremből. 

- Az iskola nem egy játék! - Kiáltott utána Jimin tanár úr, de ő csak bevágta az ajtót maga után. Jimin idegesen a hajába túrt, miközben feújtatott egyet. - Azt hiszi, csak, mert az apja a polgármester mindent megtehet? - Üvöltött, miközben mérgében arrébblökött egy széket, úgy, hogy az a terem másik felébe szállt. Szemeim nagyra nyíltak, és összehúztam magam, amennyire csak lehetett. A füzetem magamhoz szorítva lépkedtem felé, de a három méteres távolságot tartottam. Lassan, dühtől csillogó szemekkel felnézett rám, haja szemébe lógott, keze tarkóján pihent. 

- Mit hallgatózol itt? Te is fel akarsz jelenteni, vagy mi? - Kiáltott fel, majd rácsapott az előttem lévő asztalra, és megtámasztotta magát rajta, mire én megugrottam, és hátráltam pár lépést. Remegtem, és nem tudtam mit mondani. Egyszerűen nem jöttek a szavak. Csak nézett rám, és nem szólt semmit. Ilyen dühösnek nem láttam még ez a három év alatt.

- É...én csak vé...véleményt szerettem volna... - Motyogtam, miközben szemeim megteltek könnyel. Nem akartam sírni egy tanár előtt, mert még piszkálna vele később. 

- Milyen véleményt, huh? Egy zaklatónak akarod kikérni a véleményét? - Kérdezte ugyanolyan hangnemben. Nyeltem egy nagyot.

- Í...írtam egy verset! - Hangom halk volt, és remegett. Egy könnycsepp legördült az arcomon, ahogy figyeltem még mindig rezzenéstelen arcát. Szívem ezerrel kalapált, viszont most a félelemtől. Szemeiben mintha egy pillanatra megbánást láttam volna, de hamar visszavette az eddigi arckifejezését.

- Majd elolvasom holnap! Ha ki nem rúgnak addig. - Hangja élesen hasított a csendbe, hiszen az egész iskola üres volt már. Este nyolc óra van, ilyenkor már mindenki hazament, csak az a lány képes leállni eddig vitatkozni egy tanárral, csak, mert lusta. - Kifelé! - Kiabált, miközben az ajtó felé mutatott. Ennyi kellett, szemeim lehunytam, ahogy mégtőbb könnycsepp szökött ki belőlük, majd kinyitva azokat az ajtó felé futottam. Kivágtam az ajtót, ami hangosan a falnak csapódott, majd avval az erővel vissza eredeti állapotába. Kiértem a teremből, és hangos sírásba kezdtem. Mindig is érzékeny típus voltam, nem tudok ez ellen mit tenni. Talán a kevés önbecsülésem teszi, nem tudom. Várjunk, a táskám! Nem mehetek haza nélküle, mert kivágnak a házból. Lassan az ajtóhoz sétáltam, és lassan lenyomtam a kilincset. Halkan kinyitottam azt, mire megláttam Jimint az asztalnál ülve, egyik kezével a fejét fogta, és az asztalon támaszkodott, másik kezében az üveg,amiből ivott. Szemeim nagyra nyíltak, és, csak néztem, ahogy folyamatosan ürül az üveg. 

-Hogyan bánthattam, mikor ő csak egy verset akart nekem megmutatni? - Motyogta, mire méginkább megilletődtem. Soha nem láttam még ezt az oldalát. Mindig csak menő tanár szerepet játszotta. A wiskeys üveg már csak félig volt, mikor kinyitotta a fiókot, és elővett egy doboz orvosságot. Kibontotta a dobozkát, és pár pirulát a kezébe öntött. Csak bámult maga elé, majd az orvosságos dobozra, majd végül lendült a keze, és lelökte azt az asztalról, így a bogyók szana szét gurultak. Összerezzentem, de csak figyeltem tovább, mit csinál. Nem teheti ezt! Ő egy sikeres fiatal férfi, miért teszi most ezt? Mi történik most? A kezére nézett, és fájdalmas arccal egyre közelíteni kezdett a keze a szája felé. Ez volt az a pont, amikor már nem bírtam nézni. Keze már majdnem a szájánál volt, amikor odaszaladtam, és megfogtam azt. Mellette álltam, szemeimből folytak a könnyek, csak úgy, ahogyan az övéiből. Szemei kikerekedtek, és csak bámulta a kezemim, amik a csuklóját tartották. Lassan fordította felém a fejét, és szemében megtörtséget láttam. Nem lehet! Nem lehet a mai vita az oka, mert már annyiszor eljátszotta ezt az a csaj! Annyiszor, hogy ennek már figyelmet szentelni is kár. Akkor miért akadt ki ennyire?

- Ne tedd! - Suttogtam, és ebben a pillanatban az sem érdekelt, hogy letegeztem a tanárom. Néha mindenkinek szüksége van egy olyan emberre, aki segít neki a nehéz időkben. Én jelenleg nem tudom, hogy mi a probléma, de a szívem szakad meg, ha így kell látnom, pont őt, aki eddig egy életvidám, erős férfinek tűnt. Csak nézett rám, és nem mondott semmit. Pár percig csak tartottuk a szemkontaktust, és egyikünk sem szólalt meg, majd végül én törtem meg a csendet.

- Mi a baj? - Kérdeztem halkan, de nem válaszolt. Csak ugyanúgy nézett a szemembe, mint eddig.

- Sajnálom! - Suttogta, majd megfordult a széken, egyik kezével körülölelte a derekam, és egy ölelésbe vont, fejét a hasamnak döntötte. Szemeim nagyra nyíltak, és csak néztem a kezem, ami még mindig csuklóját tartotta. Nem tudtam visszatartani a könnyeim, ahogy hallottam keserves sírását. Észrevehető volt, hogy próbálja elrejteni, de még így is hallatszott a hangján a megtörtség. Ujjai szorosan fogták közre a tablettákat, ahogy ökölbe szorította kezét. Nem tudtam mit kellene tennem. Lefagyva álltam, és kezem lassan felemelve a fejére tettem azt, majd lágyan simogatni kezdtem. Mi történik? 

Egy idő után lassan elvált tőlem,szabad kezével megtörölte a szemét,majd rám emelte a tekintetét. Szemébe néztem, de nem szólt semmit. Újra! Csak ült néma csendben engem figyelve. Tekintetem a kezére vezettem. Csuklóját még mindig tartva leguggoltam elé, és kezét elé emeltem. Újra szemébe néztem, miközben ökölbe szorított kezére raktam az enyémet. Engedett a szorításán, mire lefejtettem ujjait az orvosságokról, és kiszórtam a kezéből azokat, mire könnyei ismét megindultak. Fordított egyet a kezén, így már nem tartottam a csuklóját, megfogta a kezem.

- Miért vagy még itt? - Motyogta, miközben lehajtotta a fejét, és a padlót kezdte el tanulmányozni. Ez nekem teljesen új! Soha nem láttam még ilyennek. 

- Nem mehettem haza táska nélül! - Húztam el a szám, mire ismét felnézett rám.

- Nem! Úgy értem velem. Miért jöttél ide, mikor láttad, hogy épp leiszom magam? - Kérdezte, ezzel még szomorúbbá téve engem.

- Nem nézhettem tétlenül, ahogy így elhagyod magad! - Mondtam nagyot nyelve, de nem mondott rá semmit, újra csend állt be közénk. Észrevéve magam, gyorsan kirántottam kezem az övéi közül, és megköszörültem a torkom. 

- A...azt hiszem mennem kellene! - Motyogtam, majd lassan a táskámért indultam. Felkaptam azt a padomról, majd az ajtóhoz mentem. Megfogtam azt, majd visszafordultam. Ugyanúgy ült, és a földön lévő pirulákat kémlelte. 

- Rendben leszel? - Kérdeztem, de nem felelt. Odamentem, és elvettem az üveget az asztalról, majd felszedtem a pirulákat a földről, majd a szemeteshez mentem, és beledobtam azokat. Az üveg hatalmasat koppant a fém tartóban, Jimin csak nagy szemekkel figyelte tetteim. Halványan rámosolyogtam, és intettem neki egyet.

- Viszlát, tanár úr! - Majd mielőtt válaszolhatott volna, kiléptem az ajtón, és hazáig meg sem álltam.