Tanár úr [pjm]

4. fejezet

Idegesen szállt ki az autóból, én pedig csendben követtem a példáját. Átjött az én felemre, kinyitotta az ajtót, és sikeresen kicibálta Jimint a kocsiból. Valami nagy, emeletes ház előtt voltunk, úgy tűnt, oda is fogunk bemenni. Megindult az ajtó felé, a férfivel a vállán, nekem pedig kellett egy kis idő, mire leesik, hogy segítenem kellene. Elé szaladtam, és kinyitottam az ajtót. A férfire néztem, hogy mostmár akadály nélkül bejöhet, de tekintete még mindig dühös volt. Elszáguldott mellettem, és elindult felfelé a lépcsőn.

- Yoongi! - Hátra sem nézett, miközben odakiáltott valakinek. Összerezzentem a hirtelen hangra, majd csak álltam az ajtó előtt, összehúzva magam. Próbáltam minél kevesebb feltűnést kelteni, nem tudva, hogy mit is kellene tennem most. Körbepillantottam a nappaliban, de semmi érdekeset nem találtam, egyhangú volt az egész. Nem tudom elképzelni, hogy Jiminnek ilyen stílusa van. Érdekes szemlyiségnek tűnik, és, ha már irodalom tanár, érdeklik a versek, regények, meg minden ilyesmi, akkor talán egy kis fantázia kell, hogy legyen az életében.

- Ne hagyd elmenni! - Felkaptam a fejem Taehyung újabb ordítására, de abban a pillanatban tekintetem az egyik ajtón belépő személyre vándorolt.

- Pedig hagynám! - Jött közelebb egy srác, egy nagy vigyorral az arcán. Ahogy közeledett, én úgy hátráltam, mire arca egyből komolyra váltott. - Mindegy, felejtsd el! Suga vagyok! - Mostmár csak egy apró mosoly tűnt fel ajkain, miközben a kezét nyújtotta felém. Lassan odalépkedtem, és remegő kezemmel megfogtam az övét.

-Laura!- Mondtam halkan.

- Szép név! Na, miért is kell itt tartanom téged? - Kérdése után a kanapéhoz ment, leült rá, és megpaskolta a mellette lévő helyet.

Semmi kedvem nem volt erről beszélni, főleg nem egy olyannal, akit nem is ismerek. Még szerencse, hogy anyukámék nyaralni vannak, mert különben még azért is kapnék, hogy nem megyek haza időben. Ráadásul este.

Siralmas lassúsággal indultam meg felé, és ültem le a kanapé legtávolabbi oldalára. Karjaim szorosan magam mellett tartottam, és a cipőm orrát bámultam.

- Talán...azt hiszi bántottam Jimint. - Motyogtam, mire a mellettem ülő felugrott a díványról, és felszaladt a lépcsőn. Szemeim elkerekedtek, de még mindig nem néztem máshová. Miért kell itt lennem? Nem csináltam semmi rosszat egész életemben, erre most büntet a sors.

Egy kis idő után hallottam, hogy nyílik az ajtó, mire felnéztem. Valószínűleg egy szoba lehetett ott, mert egy srác két pohárral a kezében jött ki, és ment a másik ajtó felé. Fejét felém fordította, és egyenesen a szemembe nézett, miközben összehúzta a szemöldökét. Csak bámult rám, miközben lábai meg sem álltak, és szinte láttam az agytekervényeit forogni, hogy vajon ki lehetek, meg mi a francot keresek itt ilyenkor. Nem zavartattam magam, nyugodtan néztem végig, ahogy átaraszol egyik helységből a másikba. Az egyetlen dolog, ami foglalkoztatott, hogy, ha ennyi függő van az egyik fülében, vajon mennyi lehet még a másikban?

- Na most! - Annyire elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy Taehyung már vissza is ért. - Ha kibámultad szerencsétlen Jungkook lelkét is, beszélgethetnénk! - Mondta, miközben helyet foglalt mellettem. Egyik karját a háttámlára tette, míg félig felém fordult. Én csak bólintottam, és ismét a cipőmnek szenteltem minden figyelmem. 

- Mi történt köztetek Jiminnel? - Erre a kérdésére felkaptam a fejem, és ránéztem. - Rosszat mondtam?

- Se...semmi sem történt kö...köztünk! - Mondtam halkan, szememmel a pólóját vizsgálva. Túl kínosnak tartottam a helyzetet ahhoz, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Akkor miért nem nézel a szemembe, ha igazat mondasz? Hogyhogy pont ott voltál, mikor összeesett? - Felpillantottam szemeibe, tekintete értetlenséget tükrözött. Pontosan olyan elbaszott ez az egész, ahogyan most a fejében kialakulhatott. 

- É...én nem akartam beleavatkozni e...ebbe az egészbe. Csak segíteni akartam! - Hajtottam le a fejem, és a kanapét tanulmányoztam. 

- Akkor te is tanár vagy? Várj! - Egy pillanatig, mintha gondolkodott volna, de rögtön folytatta. - Hány éves vagy? -  Kérdezte, és megkocogtatta a vállam, mire ismét a szemébe néztem.

- Tizenhét! - Mondtam halkan, mire szemei elkerekedtek. 

- Akkor te a diákja vagy? - A döbbenet kiült az arcára, miközben bólintottam egyet, de abban a pillanatban egy dőlöngélő Jimin jelent meg a lépcsőn. 

Kezem a szám elé kaptam, és azonnal felugrottam a kanapéról. Odaszaladtam, és megfogtam az egyik karját, hogy ne essen el. Rámnézett, szemeiben szomorúságot láttam. Nem mondtam semmit, csak halványan elmosolyodtam, és tovább vezettem, egészen a díványig, amin helyet is foglalt. Én nem ültem le, csak álltam ott esetlenül. Taehyungtól kaptam egy csúnya pillantást, és talán most jött el az a pont, mikor realizáltam, hogy mit is csinálok. Szemeim megteltek könnyel, ahogy néztem Jimint, aki lábán támasztott kezeibe temeti arcát, és lassan hátráltam. Taehyung annyira el volt foglalva a tanárommal, hogy észre sem vette, hogy kilépek az ajtón, és elhagyom a házat. Remélhetőleg végleg.