Tanár úr [pjm]

3. fejezet

Nem telt bele sok időbe mire kiabálást hallottam. Tudom,ez csak az a férfi lehetett, akivel telefonon beszéltem, mert az iskolából már mindenki hazament.

- Van itt valaki? A francba is már! - Hangja dühös volt, léptei abbamaradtak. Felkaptam a fejem, és a csukott ajtóra néztem. Kellett nekem belöknöm azt a szart.

- Tanáriban! - Kiabáltam, amennyire a sírástól rekedt hangom engedte. Azt hittem meg sem hallotta, de abban a pillanatban ismét lépteket hallottam. Az ajtó kinyílt, és egy kék hajú, magas férfi lépett be rajta. Elképedve meredtem rá, miközben ő szemeivel végigpásztázta az egész szobát, míg végül meg nem állapodott rajtunk a tekintete. Még mindig Jimin arcát fogtam közre, könnyeim nem akartak elapadni. A férfi szemei elkerekedtek, és az ajtót bevágva azonnal hozzánk sietett. Elvettem a kezem Jiminről, a férfi pedig megragadta a hónalja alatt, és felsegítette a lábamról. Halkan szipogva néztem, ahogy felkapja a vállára tanáromat, pár grimaszt ejtve. Ő sokkal vékonyabbnak tűnt, mint Jimin, ezért nem is lepődnék meg rajta, ha alig bírná el. Tekintetem el kellett szakítanom Jimin meggyötört arcáról, mikor a kék hajú megköszörülte a torkát. Ijedten kaptam felé a fejem, de csak értetlen tekintetet kaptam válaszul.

- Ez egy magarázatra szorul! - Mondta a férfi, mire egy nagyot nyeltem.

- É...én csak...- Nem tudtam mit mondhatnék, vagy, hogy honnantól meséljem el neki. Elég fura jelentet láthatott, nem mondhatom csak azt neki, hogy: "Hát tudod erre jártam, és bejöttem hozzá bőgni!"- Hosszú sztori. - Elnéztem róla, és inkább Jimint figyeltem, akinek tehetetlenül lógtak a kezei, és még mindig nem volt magánál. Tekintetemben láthatta az idegességet, mert ő is a vállán pihenő tanáromra pillantott, és gyorsan megfordult.

- Akkor azt hiszem velem kell jönnöd, hogy aztán elmesélhesd! - Jelentette ki, és már nyitotta is ki az ajtót. Szemeim elkerekedtek, és azonnal odarohantam. Az ajtót szélesebbre tártam, és a kezem lágyan Jimin fejéhez raktam, mert félő volt, hogy beveri azt a tárgyba. Mikor kiértek a folyosóra, elvettem a kezem, és felnéztem a férfire, akinek még mindig nem tudom a nevét. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám, amit nem értettem, de csak intett a fejével, hogy kövessem. Nem szívesen avatkozok bele ilyenekbe, de azt hiszem ez már nem számít. Már ott beleavatkoztam, mikor tegnap visszamentem Jiminhez.

Az épület előtt egy nagy fekete kocsi állt, pontosan a bejárat előtt leparkolva. Nem tudom hány büntetést kaphatott már ilyenekért. Előkotort a zsebéből egy kis tárgyat, majd megnyomott rajta egy gombot, és az autó lámpái pislogással jelezték, hogy kinyitotta azt. 

- Nyisd ki a hátsó ajtót! - Utasított, mire azonnal odaléptem, és tettem amit kért. Ő is követett, és betuszkolta a tanáromat, hogy az kényelmesen, amennyire egy autó kényelmes lehet, elfeküdjön az üléseken. Mikor megbizonyosodott róla, hogy Jimin remélhetőleg az ülésen fog maradni, rácsapta az ajtót, és az első ajtóhoz lépett. Kinyitotta azt, és várakozóan nézett rám. 

- Mire vársz? - Kérdezte, és látszódott rajta, hogy mennyire türelmetlen. 

- A...add meg a szá...számod, és majd elmesélem! - Előkaptam a telefonomat, hihetetlen gyorsasággal kioldottam azt, de abban a pilanatban kikapta a kezemből. Nagy szemekkel néztem fel rá, figyeltem, ahogyan zsebre rakja a készüléket. 

- Nem játszunk ilyent! Aztán meg fogod magad, és eltűnsz a föld színéről. Lehet, még az is kiderül, hogy te állsz ez az egész mögött. - Eközben megragadta a csuklóm, és berángatott az autóba. Nem szóltam semmit, csak az egész út alatt cssendben tűrtem, hogy azt higgye az egész az én hibám.