Tanár úr [pjm]

6. fejezet

- Laura! - Jimin a kezemhez kapott, miután letett a tanáriban lévő kanapé szerűségre. Nem néztem rá, csak a kezeink bámultam, és próbáltam ülő helyzetben maradni. A mi "történetünk" olyan elbaszott, ahogyan csak lehet. Egyszer én vagyok egy bőgőmasina, máskor meg ő van maga alatt. Külső szemlélőként viccesnek tűnhet. - Hé! Nézz rám! - Mondta, és egy kicsit megtázta a kezem. Lassan felnéztem rá, mire aggódó tekintetével találtam szemben magam. - Mi történt? Bántanak otthon? - Amint ezt kimondta, szemeim elkerekedtek, és rögtön tiltakozni kezdtem.
- Nem! Nem! Nem! - Ráztam meg a fejem. - Őket ne keverd bele, nincsenek is itthon, épp nyaralnak. - Összeráncolta a szemöldökét. Kivettem reszketeg kezem az övéből, és az ölembe ejtettem azt.
- Akkor mi van? Mi történt? Mondj már valamit! - Rácsapott a kanapéra, pontosan mellettem, mire összerezzentem, és mégjobban folytak a könnyeim. Felsóhajtott, majd kezét idegesen végigvezette a haján, és felkelt.

- Ha jobban leszel, gyere! Velem van következő órád. A mostanit igazolom! - Jelentette ki, majd kiviharzott a tanáriból. Sajnos elég jól ismertem már ezt a helyet, és nem kötnek ide valami jó emlékek. A mi sulinkban nincs gyengélkedő, gondolom nem tudták, hogy lesznek ilyen béna diákok, mint én. Most azt hiszi, hogy két perc alatt jobban leszek, úgy, hogy tök egyedül vagyok? Jó a logikája.
Egy idő után, mikor hallottam, hogy becsengettek a másik órára, szipogtam még párat, és megtöröltem az arcom, majd épp felállni készültem a fotelból, mikor a matek tanárnőm belépett az ajtón. Szinte sokkolva nézett rám, de hamar leesett neki, és dühös pillantásokkal illetett.
- Te mit keresel a tanáriban? - Kérdezte, miközben cuccát levágta a kisasztalra, és a kis konyha szerű részhez ment, nekilátott kávét főzni.
- Park Jimin tanár úrral beszéltem. - Mondtam, majd felkeltem a fotelból.
- De a tanár úr már régen órán van. Nem lehetsz itt bent, menjél kifelé! - Egyet bólintva az ajtó felé vettem az irányt, majd elhagytam a helységet. Próbáltam sietni, hogy ne késsek sokat az óráról, ha már a banya kitett a tanáriból, de nem nagyon jött össze.
Lassan nyomtam le a kilincset, és léptem be a terembe. Mindenki egy emberként kapta felém a fejét. Nem is kopogtam, baszki!
Jiminre néztem, de nem tudtam megmondani, hogy most mire gondolhat. Kifejezéstelen volt az arca, mint minden órán.
Irodalmon legelől ültem, hiszen szeretem ezt a tantárgyat. Leültem a helyemre, és a tanárra néztem, aki csak bólintott egyet, majd folytatta az órát.
- Vegyétek elő a füzetet, ezt leírjuk, mert tudom, hogy el fogjátok felejteni. - Páran szép szavakkal illették a tanár urat, páran pedig morogtak magukban, de én lefagytam. Mereven ültem a székemen, és meg sem mozdultam, hátha akkor nem is vesznek tudomást rólam. A táskám Taehyungnál maradt. Ahogy a telefonom is, a zsebében. Ez az egyetlen tantárgy, amiben jó vagyok, de azt hiszem most mégis fogok kapni egy egyest. Hú, de még mekkorát.
- Tanár úr! - Kiabált be az egyik lányka, akinek szerintem a sok smink lehúzhatja a száját, mert alig tud beszélni szegény. - Laura nem ír, akkor az azt jelenti, hogy nekünk sem kell? - Ránéztem, mire csak gúnyosan elmosolyodott, majd megrebegtetve a pilláit, visszanézett a tanárra.
Jiminen látszott, hogy össze van zavarodva, egyben dühös is. Idegesítik a diákok nap, mint nap, én meg még ráteszek egy lapáttal. Lesütöttem a szemeim, és a padot kezdtem el bámulni. Útálom, ha rám terelődik a figyelem, főleg az osztályban. Ezek soha senki felé nem mutatnak egy cseppnyi tiszteletet sem, azt gondolják, hogy övék a világmindenség.
- Laura! - Hallottam meg a tanár szigorú hangját, mire nagyot nyeltem. - Hol a füzeted? - Kérdezte, mire felemeltem a fejem, és tekintetem találkozott az övével.
- E...elfelejtettem elhozni. - Mondtam, majd beharaptam a szám szélét, hiszen tudom, hogy valahogy vissza kellene kérnem a cuccaim, de azt nem tudtam kitalálni, hogyan.
- Legközelebb egyest adok annak, akinek nincs füzete. - Mondta egyszerűen, majd visszafordult a tábla felé, és írni kezdett.

Jimin az óra vége felé kijelentette, hogy van egy kis dolga, majd a telefonját kezdte bújni, szóval azt csinálhattunk, amit akartunk, és meg szinte már sírni tudtam volna, annyira járt az eszem Taehyungon és azon a rohadt táskán.
Ujjaimmal a padon doboltam, ezerrel kattogott az agyam, hogy mit kellene tennem. Körülnéztem az osztályon, majd visszafordultam Jimin felé, aki pont abban a pillanatban emelte fel a fejét, és összeakadt a tekintetünk. Csak figyeltem mit csinál, nem akartam, és nem is volt már erőm elnézni onnan. Egy zombinak tűnhettem, aki épp most támadt fel. A telefonra nézett, majd vissza rám, és ezt megismételte egy párszor, miközben összeráncolt szemöldökkel néha pötyögött a telefonján. A padom keztem el kémlelni, már nem bírtam állni a tekintetét.
- Laura! - Szólított fel a tanár hirtelen, mire ijedten néztem fel rá. - Gyere ide! - Mondta, mire egy nagyot nyeltem, és felkeltem a helyemről. Odasétáltam mellé, mire közelebb rakta a széket, úgy figyelt.
- Miért van nálunk a táskád? - Elkezdett suttogni, én pedig azt sem tudtam, hogy mit mondjak neki hirtelen.