Csak miattad!

-7-

~Luna Peterson szemszöge~

Reggel mikor felkeltem két ölelő kart éreztem a derekamon. Nem nyitottam ki a szemem csak jobban hozzá bújtam. Iszonyúan fontos lett nekem ez a lány. Pedig nem kéne hogy az legyen. Ki tudja mi történt volna ha apám észrevette volna. Ahogy ebbe belegondoltam egy könnycsepp folyt le az arcomon. Nem is tudom mi lett volna velem nélküle. Talán holtan feküdnék az ajtóban vagy lehet apám már rég a kertbe ásott volna el. Olyan szerencsés vagyok vele.
Egyszer csak azt éreztem, hogy elkezdi a hátam simogatni. Majd (ha még lehet ennél jobban) még jobban hozzá bújtam ő csak ölelt tovább. Ezt a pillanatot az orvos szakította meg, ahogy belépett mi rákaptuk a tekintetünket. Ő csak mosolyogva nézett ránk majd belekezdet a mondandójába.
-Jó reggelt lányok. Luna hogy érzed magad?
-Jo reggelt-köszöntünk egyszerre
-Jól bár kicsit fáj a fejem meg az oldalam. De ez gondolom a serülések miatt.- mondtam
-És mikor engedik ki?-kerdezett rá Emma
-Még egy éjszakát bentartjuk megfigyelésre és utánna ha nem lesz semmi baj akkor hazamehet.-mondta mosolyogva, amire mi is megörültünk. Én azert mert csak egy éjszaját kell még itt dekkolnom, Emma meg hát,..nem tudom gondolom azért mert hogy kiengednek. Majd amikor az orvosra néztem újra, komoly tekintettel sohajtott egyet. Ekkor tudtam hogy van más mondandója is.
-Sajnálom hogy elszomoritalak a követekző beszélgetéssel de remélem a végen mosolyogni fogsz. -mondtam mire kicsit elkezdtem félni.
-Ugye nem dugnak majd árvaházba?-tettem fel az első kerdést ami eszembe jutott.
-Nem, megnyugodhatsz. De erről nem én fogok beszélni veled. -ment az ajtóhoz majd kinyitotta azt. -Viszlát később lányok.-mosolygott ránk mi meg értetlen fejjel néztünk az ajtóra majd egy nem várt szenély lépett be rajta...
A nőverem! Amint megláttam nagy mosoly ült ki az arcomra és egyből fel ültem amit igy most meg is bántam mert a fajdalom a bordámba egyből belenyilalt aminek hatására felsziszentem és Emma egyből óvatosan visszafektetett.
-Hugi csak óvatosan én is ide tudok jönni.-mondta mosolyogva de láttam a szemében hogy aggódik miattam. Majd odajött és megölelt óvatosan. Emma kicsit értettlen fejet vágva feküdt mellettem.
-Emma ő a nővérem, Eliza. Eliza ő az en megmentőm, Emma.-mondtam mire kezet fogtak.
-Örülök hogy találkoztunk. Gondolom akkor a te szüleid vannak kint-mondta a nőverem mosolyogva.
-Én is örülök, és valószínüleg igen.-mosolygott vissza Emma.
-Luna...-kezdte Eliza a mondatát elkomolyodva.- Elintéztem hogy a biróságon ne keljen megjelenned, szóval ezzel nem is kell törődnöd.-egyrészt örültem hogy nem kell ott lennem másrészt nem akartam az apámra gondolni.- És azt is sikerült elintéznem hogy ne kerülj árvaházba.
-És akkor kivel fogok élni?-kérdeztem de reménykedtem hogy vele.
-Velem.-mondta es közben halványan elmosolyodott, mire én is mosolyogni kezdtem, de ez nem tartott sokáig..
-De akkor nekem is ki kell költöznöm külföldre? -kérdeztem, Emmára kapva a tekintetem. A nőverem mindentudoan elmosolyodott.
-Nem. Körülbelül félév itt lakok tőlletek 4 utcányira. Csak kerültem a házat féltem arra menni...Emlekszel a jatszóra ahova mindig mentünk?-bólintottam- És a házra amit mindig elterveztünk hogy majd megveszünk, a te szavaiddal élva "a kastély"? -ismételten bólintottam. - Na azt a házat vettem meg, és alig vártam hogy 18 éves legyel es elhozzalak attol az őrülttől. De amint megkaptam a hívást innen már intéztem is a gyámságot meg mindent. Nem hagytam volna hogy bedugjanak egy árvaházba. Szóval megnyugodhatsz. Nem kell itt hagynod Emmát.- mondta majd óvatosan felültem és megöleltem. Majd a füleba súgtam egy "Köszönöm"-öt és ovatosan visszadöltam. Majd Emmához bujtam.

. . .

Még beszélgettünk egy kicsit majd Elizának el kellett mennie. Dél körül volt az idő mikor Emmus szülei hoztak nekünk ebédet amit el is fogyasztottunk. Egésszen estig beszélgettünk közben az orvos is benézett egyszer.
Már alig birtam nyitva tartani a szememet miközben Emma melkasán feküdtem és a szülei beszelgetéset halgattam. Félálomban voltam mikor Emma egy kicsit közelebb húzott magához.
-Na jolvan kincsem azt hiszem mi megyünk, mert már Luna is elaludt.-hallodtam Emma anyukájának, Róznak a hangját.
-Jó éjt nektek-hallottam meg egy mély hangott ami Ákoshoz, Emma apukajához tartozott.
-Nektek is.-hallodtam meg a mellettem fekvő lány suttogó hangját. Majd véglegesen elnyelt az álmok világa.

~Emma White szemszöge~

Örülök hogy Luna nem megy olyan messze tőllünk. Nem szeretném elengedni. És nagyon remélem hogy mostmár minden rendben lesz vele. Már 22:00 mult és én csak a mellettem alvó lányt nézem. Egy angyalt látok sebekkel, amiket be szeretnék gyógyitani.
Azt hiszem kezdek teljesen beleszeretni Lunába. Csak félek hogy ő nem viszonozza majd.
Ezen agyalva Luna szuszogását halgatva nyomott el az álom.

..........tu be continued........

/Sziasztok. Sajnálom hogy kevés rész van, de megpróbálok ezen javítani. A helyesírási hibákért előre is bocsánat. Ha esetleg tetszett jelezzétek nekem vote🌟, vagy esetleg comnet 💬 formájában. Legyen szép estétek, vagy napotok. (Ki mikor olvassa! 😁) Byee 😘/