Csak miattad!

-8-

~Luna Peterson szemszöge~

"Reggel" mikor felkeltem egyből azt vettem észre hogy Emma és Eliza a cuccaimat pakolásszák. Nem szólaltam meg csak némán figyeltem őket majd mikor a nővérem rám nézett kb. egy kisebb szívrohamot hoztam rá ahogy bámultam őt. Ő a kezét a szívére rakta ijedtében mire én hangosan felnevettem. Emma csak ekkor kapta rám a tekintetét majd Elizát és engem nézett mikor leesett neki mi történt csatlakozott hozzám a nevetésbe.
-Haha nagyon vicces, nem a ti kaptatok az ijedségtől szívrohamot.-mondta a nővérem miközben megforgatta a szemeit.
-Jó-jó bocsi.-mondtam már egy kicsit lenyugodva. - Egyébként mit csináltok?
-Pakolunk-jelentette ki Eliza
-Kösz
-De szerinted mit csinálunk? Pakolunk mert haza engedtek.-mondta Emma mosolyogva.

~1 óra múlva~

Már a nővérem lakásában voltunk. Körbevezetett minket majd megmutatta a nekem szánt szobát. Nagy meglepetésemre már nagyjából be volt rendezve a régi szobámhoz hasonlóan és a régi cuccaimmal. 
-Gondoltam szeretnéd azért a régi szobád stílusát. Nem mindent hoztam át csak amit szükségesnek láttam. Ha szeretnél még valamit onnan akkor szólj és érte megyünk.- mondta a nővérem mire csak bólintottam jelzés képp, hogy megértettem, ugyan is mióta eljöttünk meg se szólaltam. Ennek csak annyi oka van, hogy egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam és félek ha kinyitom a számat elsírom magam.
-Minden rendben?- kérdezte Emma miután Eliza kiment- Mióta eljöttünk meg se szólaltál, aggódom...-mondja mire ránézek. Szemeim bekönnyesednek és már mit sem törődve az egésszel borultam Emmus karjaiba és kezdtem el sírni. Nem kérdezett semmit amiért hálás voltam neki. Csak simogatta a hátam nyugtatás képpen.

~Emma Wihte szemszöge~

Egy kis idő után csak Luna szuszogását hallottam. Fájt így látni, fájt hogy én nem tudok neki segíteni. Nem tudom pontosan mi miatt sírt de sejtem hogy úgy maga a történések miatt. Lassan elfektettem az ágyon amin eddig ültünk, és betakartam. Majd lementem Elizához a napaliba és leültem  mellé a kanapéra.

-Minden rendben? -kérdezte
-Aggódom Lunáért...-mondom szinte alig halhatóan.
-Ne aggódj most már szép lassan minden rendben lesz. Tudod Luna mindig erősnek próbálja mutatni magát, így mikor már tényleg romhalmaznak érzi magát és a sírás szélén van szinte megnémul. És igen én is érzékeltem, hogy mióta kijöttünk meg se szólalt. De tudtam hogy rád van szüksége. És hallottam hogy sír. Igen nekem is fáj hogy nem tudok mit tenni, de annyit tudunk hogy most mellette vagyunk. És amúgy ne lepődj meg ha felkel és nem nagyon fog még megszólalni. Mindig ezt csinálja, bár remélem vagyis sejtem vagy rá annyira hatással hogy ez most máshogy történjen.-mondta végig a szemembe nézve majd egy kis szünet után folytatta- Tudod Emma....latom a húgomon hogy fontos vagy neki kérlek ne bántsd meg. Rajtad is látom hogy hasonlóan érzel iránta. Igaz?-kérdezte mire bátortalanul de bólintottam mivel az egész eset után rájöttem hogy szerelmes vagyok Lunába. Elmosolyodott majd feláll és felmegy a szobájába. Tudom hogy ő is aggódik a húgáért. Tudom hogy neki is nehéz de most Luna mellett kell lennünk.

Egy kis idő után mivel beesteledett beszéltem a szüleimmel hogy itt maradok, persze Eliza is marasztalt. Miután elvégeztem az esti rutinom bementem Luna szobájába és befeküdtem mellé az ágyba. Közelebb húztam magamhoz majd a nyakába pusziltam. Egy kis idő után nekem is sikerült elaludnom.

.......tu be continued......

/Sziasztok. Ezt a részt olyan semmi-ennek érzem, szóval bocsánatot kérek érte, meg a ritka részekért is. A helyesírási hibákat kérlek nézzétek el nekem. Puszii😘/

Ui.: Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!! 🎄💜