Spanol vélem a másvilág

1. Hol vagyok?

Az éjszaka kellős közepén ébredtem meg. Tipikus mindig ilyenkor kell megébredni az embernek, mikor már annyira örültem, hogy végre elaludtam. Fejemben természetesen azonnal elkezdenek pörögni a gondolatok, azon kezdek el gondolkodni, hogy mit is kell majd írnom holnap Lilyékhez az Ébredő Sárkányba, de persze ez nem megy olyan egyszerűen, ha az ember kómás. Kezemben a telefonommal megyek ki a wcre, majd indulok vissza a szobámba, magamban már lemondva arról, hogy értelmes gondolat is megforduljon a fejemben, mikor hirtelen nagy fényességgel telik meg a szoba. Azonnal lehunyom a szemem és összehúzom a szemem, a hirtelen fényre. Hatalmasakat pislogok mikor kinyitom a szemem és egy hatalmas téren találom magam kezemben a telefonnal.

- Álmodom. - Biccentek egyet és lehunyom a szemem, hogy visszamenjek aludni, de nem jön össze.

- Elnézést kisasszony! Segíthetek? - Hallok meg egy kedves fiú hangot, azonnal a forrása felé fordulok és tágra nyílnak a szemeim, majd kitátom a számat.

- Na, ne baszd meg! - Csúszik ki a számon. - Tuti álmodom! - Csípem meg magam, de mikor fájdalmat érzek csak pislogok a helyre, amit megcsíptem.

- Kisasszony jól van? Nem lenne szüksége egy orvosra? Tudok szólni valakinek, ha gon... - Felemelem a kezemet.

- Várj pár pillanatot Peti éppen próbálom felfogni, hogy valószínűleg nem álmodom. - Mondom, mire megkeményedik a tekintete. - Nehogy meg merd kérdezni, hogy honnan tudom a nevedet!

- Azt akartam kérdezni, hogy hogyan került ide és honnan tudja a becenevem, nem a nevem kérdeztem volna. - Mosolyodik el halványan.

- Ha, ha, ha. Nagyon viccesek vagyunk Zsigmond Péter. Egy fogalmam sincs hogy kerültem ide... - Körbe nézek. - Abból kiindulva, hogy itt vagy és ilyen fejlett a terep ahhoz képest, aminek lennie kellene, valószínűleg Pozsonyban vagyunk, a MOU központjá... - Elkezdek magam elé pislogni. - Basszus a MOU-ban vagyok?! - Nézek meglepetten a fiúra, aki pislogva biccent egyet. - Te jó szagú Cicero! István már megint mi a rákot csináltatok? - Motyogom magam elé.

- Öm, kisasszony nem gondolja, hogy nem kellene a főtéren állnia hálóingben? - Kérdezi, mire végig nézek magamon, majd elvigyorodok.

- Lehet! Lennél olyan drága, hogy elviszel az apáidhoz? - Nézek a kétszínű szempárba, ami így élőben sokkal ijesztőbb, mint a képzeletemben, de meg kell hagyni, hogy jól áll neki.

- Erre tessék kisasszony! - Indul el mellettem, én pedig követem őt a palota felé, folyamatosan csillogó szemekkel nézelődök és képtelen vagyok nem összekötni a képzeletem a látvánnyal, ez sokkal baróbb, mint amilyennek képzeltem. Hamarosan a fiú mellettem benyit egy nagy terembe, amit azonnal fel is ismerek, fel se kell néznem a két trónon ülő férfire, hogy tudjam hol vagyok.

- Peti, hát itt vagy! Ki a kisasszony? - Áll fel a trónjáról a fekete hajú kétszínű szemű férfi és néz rám kíváncsian.

- Hellóka Károly! - Intek neki, mire morcosan néz rám. - Ismerem ezt a tekintetet! - Nézek rá én is szúrós szemekkel, majd kuncogni kezdek. - Ne parázz, nem akarok rosszat! - Itt oldalra dőlök, hogy elnézzek mellette és mikor meglátom a másik férfit, megint vigyorogva intek egyet. - Guten Tag, Ulrick! - Visszaállok egyenesbe. - Tudjátok, ezerszer jobban néztek ki, mint a fejemben. - Jegyzem meg.

- Honnan tudja, hogy kik vagyunk? - Néz rám komolyan Károly.

- Onnan, hogy én találtalak ki titeket és írtam meg a történetetek és mielőtt megkérdezed halvány gőzöm sincs hogy a picsába kerültem ide, de tuti nem álmodom, mert akkor tisztább lenne a fejem. - Hadarom le, mire a férfi előttem és a másik, aki pont most lépett oda mellé hitetlen szemekkel néz rám.

- Magának orvosra van szüksége! - Mondja nekem végül a magyar király.

- Mit mondjak, hogy elhidd? - Kérdezem a kezeim is megemelve. - A legtöbb dolog, amiről csak ti ketten tudtok nem olyan, amit szívesen elmondanék Peti előtt is. Apropó! - Ránézek a fiúra mögöttem, majd biccentek. - Kb. ott vagyunk, hogy megvan már mind a négy.

- Négy mi? - Kérdezi most az osztrák.

- Zsigmond Péter, László Ferdinánd, Rudolf János, Mária Angelica. - Mondom elgondolkodva és az ujjamon számolva a gyerekeket. Az osztráknak szó szerint kinyílik a szája, de Károly komolyan néz rám.

- Mit írtam Ludwig császárnak mikor király lettem? - Teszi fel a kérdést, mire fújok egyet.

- Most ugye nem várod, hogy szóra pontosan elmondjam? - Nézek rá ijedten, majd elvigyorodok. - Miket hordok itt össze! - Kuncogom, ahogy felemelem a telefonom és megnyitom a Wattpadot, majd a történetüket. - Aszondja, hogy! Az az Utolsó Árpád-házi királyba van! Nya, meg is van! Tessék olvass! Előre is bocsi ez a rész Ludwig szemszögéből volt írva. - Nyomom az arcába a telefont, ő csak pislog a tárgyra, majd megrázza a fejét.

- Hiszek magának! - Mondja végül, majd aggódóan rám néz. - Ugye nem tudja, hogy került ide? - Én csak biccentek egyet. - Mindjárt megkeresem Istvánt. - Fúj egyet, de megállítom.

- Hagyd csak, majd én! Azóta ki akarom próbálni, hogy leírtam! - Lépek izgatottan az ajtóhoz, amit kinyitok és mély levegőt veszek. - István, azonnal told ide azt a lusta seggedet, mielőtt én verlek ki az ágyból mint régen! - Kiáltom el magam és visszamegyek a fiúk közé. - Pár másodperc és itt lesz. - Ahogy befejezem a mondatot be is tör az ajtón az említett barna hajú férfi. "Pont annyira sexy mint amilyennek elképzeltem!"

- Itt vagyok Károly! Bocsáss meg, csak éppen nagy munkában voltunk! Végeztünk egy kísérletet, elméletileg működött is, de fogalmam sincs, mi történt. - Tekintete itt siklik rám. - A kisasszony ki? - Kérdezi, mire integetni kezdek neki.

- Helló István! Itt a kísérleted eredménye! Már ha éppen valami térkapun ügyködtetek a feltalálóiddal. - Mondom vigyorogva, mire a nemesnek leesik az álla és pislogni kezd. Pár pillanat múlva egy újabb alak lép be a terembe, akinek fekete haja van. Hirtelen megáll egy helyben, majd végignéz a csapaton és végül megszólal.

- István arcából ítélve, valami kísérlete félre sikerült. Gondolom a kisasszony lesz a kísérlet eredménye. - Néz rám, majd meghajol. - Jól sejtem, hogy szeretne ruhát váltani? - Kérdezi.

- Egy teremben vagyok öt férfival, akik közül egy egy zseni és ki az, aki tudja, hogy illene felajánlani egy ruha cserét? Hát persze, hogy ő! - Mutatok a férfira. - Köszönöm szépen, elfogadom, de semmi hatalmas szoknya! Ugye te vagy Johan? - Kérdezem, mire biccent. - Jó a nyakkendőd. - Mondom, majd mosolyogva követem, hogy átöltözzem.