Spanol vélem a másvilág

5. Szevasz Seggfej!

- Atar (apa)! Itt egy csapat idióta, aki beszélni akar veled! - Kiáltja a Sulimo család legidősebb fiú tagja, ahogy benyit egy házba. Amint átjöttünk ebbe a világba egy erdőben találtuk magunkat és előttünk éppen Morion és Faramir sétáltak kézen fogva. Lehet, hogy egy cseppet jobban ráfangörcsöltem a dologra, mint kellett volna, de legalább Morion tudásvágyának hála és annak, hogy azt mondtam, hogy csak az apjának vagyok hajlandó elmondani mindent, így elvezetett minket a Valinori ideiglenes házukba.

- Igen, idióta vagyok és büszke vagyok rá, Morion Sulimo! Most pedig menj kicsit arrébb apádékkal van beszédem. - Legyintek egyet.

- Lily! - Hallom meg Azriel hangját, azon a bizonyos hangsúlyon. - Koncentrálj!

- Igen is Seggfej! - Nyújtom ki rá a nyelvem.

- Kik maguk? - Hallok meg egy ismeretlen hangot és kiráz tőle a hideg.

- Basszus elfelejtettem, hogy kurva ijesztő tudsz lenni, ha akarsz Melkor! - Mondom nagyot nyelve, mire nagyokat pislog rám. - Amúgy meg Seiren vagyok, ő Azriel. - Mutatok a tesóra. - Ő meg Öreg! Igen ez a neve! - Nézek komoly tekintettel, de vigyorogva az ikrekre.

- Ahogy látom minket ismernek! Elmagyaráznák, hogy mégis mi folyik itt? Pár napja minden olyan furcsa, mintha nem lenne rendben valami. - Fogja meg az állát a vala.

- Kikerültek a vezetésem alól? - Kérdezem Azrielt.

- Milyen vezetés? - Ráncolja össze a szemöldökét Mairon.

- Ők nem tudják? - Kérdezem meglepetten, mire az Öreg megköszörüli a torkát.

- Azok a világok, amik még jelenleg is folynak úgy élnek meg mindent, amit kegyed leír, mintha valóság lenne és természetes nekik. A zavar miatt viszont elveszett a mozgató erejük, de mivel nem volt a történet befejezve, így érzik, hogy valami nincs rendben. - Magyarázza.

- Aha... - Bólogatok, majd Azrielhez fordulok kérdő tekintettel.

- Nem tudják, hogy könyvben vannak és most nem te irányítod őket ezért furin érzik magukat. - Mondja kuncogva, mire csettintek egyet.

- Hát így már értem! Túl bonyolultan beszélsz! - Nézek az öregre.

- Maguk most csak viccelnek igaz? - Néz ránk Melkor, mintha elmebetegek lennénk.

- Nem hazudnak! Érzem rajtuk egy más világ szelét. - Szólal meg egy öreg bácsika.

- Szóval azt mondod, hogy szaglok Eru? - Nézek rá mérgesen.

- Azt mondja, hogy nem ide való vagy, te dinka! - Neveti el magát a húgi.

- Neked kuss a neved seggfej! - Mordulok rá, de már mosolygom. - Térjünk a lényegre! A segítségetek kellene Melkor! - Kezdek bele, majd hagyom a két észlénynek, hogy a pontosabb részleteket elmagyarázzák a sötét valának, amíg én megismerkedem az "unokáimmal". Hát igen, amikor az író gyerekének tekinti a karaktereit, akkor furi dolgok alakulnak ki. Hogy őszinte legyek számítottam rá, hogy Melkor nem fog nekünk segíteni, de legalább azt megígérte, hogy figyelnek rá, hogy nem engednek senkit se be se ki a világukból. Így egy vacsora után visszatértünk a folyosóra, ahol már István és csapata várt minket. Én álmosságra hivatkozva karon fogtam a lidércet és nekiültünk animét nézni, amit nem tudok honnan szedett, de legalább jól el voltunk, amíg a többiek megbeszélték, hogy mi legyen. Mikor végeztek, mind eltettük magunk holnapra ebben a fura lelkivilágban. Másnap reggel egy tányér gabonapehely társaságában, mindenkivel egy asztalnál eszünk. Öreg és István éppen arról beszélgetnek, hogy melyik világból lehetne elég erős szövetségest találni, mikor mi összenézünk Azriellel.