Spanol vélem a másvilág

2. Térkapu

- Olyan, mint a lányom, ő se szereti a lányos ruhákat. - Mondja a komornyik, mire elmosolyodom.

- Majd bemutathatna neki. Róla fogalmam sincs hogy néz ki, őt nem képzeltem el. - Mondom, a férfi pedig meglepetten pislog rám. - Csodáltam, hogy nem kérdeztél rá! - Kuncogom. - Én vagyok, aki kitalálta Károly és Ulrick történetét. István legújabb kísérlete hozhatott ide, de az arcából ítélve fogalma sincs ez, hogy lehetett.

- Mindig mondom neki, hogy nem kellene olyanba ütnie az orrát, amihez nem ért, de sose hallgat rám. Ez a feltaláló vágy, gondolom én. - Rázza meg a fejét.

- Valószínűleg az! - Kuncogom, ahogy elérünk egy szoba felé, ahol Johan előkészít nekem egy öltözetnyi ruhát.

- Ha készen van, akkor jöjjön ki és visszamegyünk a többiekhez. - Én csak biccentek egyet és mikor elhagyja a szobát azonnal át is öltözök. Mikor meglátom a magas szárú csizmát majdnem sipító görcsöt kapok imádom az ilyen csizmákat. Végül sikerül magam összeszedni és kimegyek a komornyikhoz, aki kicsit megigazítja a ruhámat, mert szerinte nem állt jól, majd visszavezet a nagyterembe.

- Ezerszer jobb így! Most már nem érzem magam annyira kínosan! - Vigyorgok Károlyékra.

- Ennek nagyon örülök! - Mosolyodik el Ulrick.

- Jut is eszembe! István, megmutathatnád nekem azt a szerkentyűt, amivel ide kerültem! - Teszem hátam mögé a kezem és billegek a csizma sarkán.

- Lehet, Károly? - Pislog a királyra a férfi.

- Persze, hogy lehet! Miattad került ide, te agyalágyult! - Rázza meg a fejét. - Bocsáss meg, hogy nem kísérünk el, de az audenciát nem szabad elhalasztani. Esetleg Peti veletek mehet. - Néz a fiára, aki biccent egyet.

- Rendben, akkor csak utánad agyaskám! - Vigyorgok Istvánra, aki szemét forgatva indul el kifelé a nagyteremből. Fejemet forgatva nézem a körülöttem lévő dolgokat, ahogy átmegyünk a nagy kapun, majd a vár oldalában a hátsó kert felé, annak is a végében álló épület felé indulunk. - Hát ez az én időmben nagyon nem így néz ki! Kapásból az az épület olyan, mintha felrobbantottátok vola és éppen tataroznák. A kastélyon nem csodálkozom, hogy más azt a franciák felgyújtották. A kert viszont ugyanolyan lélegzet elállító.

- A te idődben? - Pislog rám Peti, István pedig szerintem megakadt ott, hogy ahhoz hasonlítottam a hely kinézetét, hogy felrobbantotta azt.

- Igen! Itt valahol az 1600-as évek közepén lehetünk, hacsak nem néztem be és kaptad már meg te is az aranylöttyöt, mert akkor bárhol lehetek.

- Aranylötty?

- A bölcsek kövéről beszél Peti! Régen azt hitték aranyat lehet belőle csinálni. - Magyarázza a tudós én pedig bólogatok. - Itt is vagyunk! Ez a MOU kutatólaborja! - Nyitja ki nekünk az ajtót, mi pedig belépünk. A teremben rengeteg ember van és minden jól látszik, hogy nem egy kultúrát képvisel. A tökéletes együttműködés, ahogy azt elképzeltem.

- Na mit is akartatok csinálni pontosan? - Kérdezem, mire mindenki rám néz.

- Ez ki és hogy kerül ide? - Kérdezik többen, de István leinti őket.

- A teleportáló kísérletünk eredménye! - Mondja a tudósoknak. - El akartuk hozni ide a Budai laborból az emberünk, de mikor beindítottuk a gépet nem történt semmi. Valószínűleg a.... - És itt kezd el olyan nyelven beszélni, amit én soha a büdösbe nem fogok érteni. Ez valószínűleg arcomon is meglátszik mert abba hagyja. - Nem érted, mi? - Csak biccentek. - Mégis hogy találtál ki, ha nem érted? - Csak megvonom a vállam.

- Azriel volt! - Jegyzem meg, majd a gépre nézek. - Talán, ha újra beindítanátok, akkor visszakerülnék haza, nem?

- Egy próbát megér! - Gondolkodik el, majd elkezdi ugráltatni a tudósokat és végül a sok ezer gomb közül megnyom egyet, aminek a hatására a szoba sarkában álló hengeres valami felvillan, majd lassan kihuny.

- Ugyanazokat a jeleket érzékeltük! - Szólal meg az egyik tudós, én pedig pislogni kezdek.

- De ha ugyanazok voltak a jelek, én meg itt vagyok, akkor...

- Valaki megint átjött! - Indul meg az ajtó felé István, de alig hogy eljutunk a nagykapuig, mikor a város csendjét megtöri egy nagyon is ismerős hang.

- Azriel Keethli megjött! - Én lehunyom a szemem és kifújok egy nagy adag levegőt.

- Itt a húgi! - Jegyzem meg, majd elindulok arra amerre akkor jöttünk Petivel, mikor ide kerültem. Ugyanannak a térnek a közepén meglátom Azrielt, de ő teljesen fel van öltözve. - Hello tesó! - Hangomra elvigyorodik és megölel.

- Tuti ez az álom! - Vigyorog. - Reggel felkeltem, te nem voltál sehol szóval felöltöztem, de hirtelen nagyon megszédültem és visszafeküdtem aztán itt kötöttem ki.

- Húgi asszem jobb, ha tudod, hogy nem álmodsz! Istvánék valamit nagyon elbasztak! - Mutatok a kutatóra, de a tesó csak meglepett arcot vág.

- Várj, ez nem álom?

- Nem. - Rázom meg a fejem.

- Én meg elordítottam magam teli torokból?! - Oh, ismerem már ezt az arcot, most fog kiakadni.

- Nyugi én pizsamában sétáltam végig a városon! Ennél kínosabb nem lehet semmi. - Vakarom meg a nyakamat. - Mi lenne, ha megkérnénk Petit, hogy vigyen minket egyet város nézni, utána meg te megnézheted Istvánnal azt a térkapu izét, amit csináltak. - Nevetem és látom Peti arcán, hogy benne van a dologban.

- Azért ne császkáljanak messzire kisasszony! - Hallom meg István hangját, mire fintorogni kezdek.

- Van nevem is! - Mondom, mire a tudós csípőre teszi a kezét.

- Biztos, de még nem mutatkoztál be! - Vág vissza, mire a tesótól egy hitetlenkedő pillantást kapok.

- Te még be se mutatkoztál? - Én megint vakarni kezdem a nyakam.

- Hát akartam, de olyan sok minden volt. Először a sokk, utána el kellett magyarázni mi van, kaptam ruhát. Mellesleg ugye milyen királyul néz ki? - Kérdezem magamra mutatva.

- Nagyon! - Válaszol a tesó vigyorogva.

- Aztán meg megnéztem a gépet, de nekem ez magas! Matematika meg fizika, nem az erősségem. - Ráz ki a hideg.

- Most, hogy ezt így megtárgyaltátok be is mutatkozhatnál.

- Nagamori Seiren! - Vigyorodok el, mikor meglátom a tudós fintorát.

- Miért érzem úgy, hogy ez nem az igazi? - Néz rám kérdőn.

- Mert nem az! Ez csak írói álnév! Na Peti vezess! - Kapom el a fiú karját és elindulok egy tetszőleges irányba. A várostúránk után, ami alatt megállapítottuk, hogy a mi korunkban meg itt teljesen más a város, visszatértünk a tudósok laborjába, ahol a húgi megpróbálta magát belevetni a dologba, de végül csak arra jutott, hogy megint beindították a kaput és abban valami fura izé galaxis szerűen kering.

- Most kéne átmenni és megnézni mi van ott! - Jegyzi meg a húgi mire én a falhoz húzódok.

- Én ugyan be nem megyek! - Rázom a fejem.

- De én igen! - Neveti el magát, ahogy elkapja a kezem és a kapu felé ránt. Én útközben elkapom István kezét.

- Ha beledöglök, te is jössz! - Mondom, mikor a tesó felnevet és elkiáltja magát.

- Geronimo!

- Alonsy! - Nevetem el magam kétségbeesetten. Hogy lehet ilyen helyzetben Ki vagy doki? poénokat szórni? Lehunyom a szemem, mikor körbevesz a portál és magamban azért könyörgöm, hogy élve jussak a másik felére.