Bria Time-Oneshots

1.Stucky

Már nem tudom mióta, csak ülök, és magam elé meredek. Gondolatok ezrei lepik el az agyhelyem. A gondolatok sodrásából egy, egy olyan gondolat tűnik ki, amely más mint a többi. Mert az a gondolat fémkarú, kékszemű.

"Miket gondolsz, Rogers!? Hiszen számodra az egyetlen Peggy volt, és Ő marad!"-Fenyítem magamat, mindhiába.

A női alakot egy kidolgozott testű, veteráné váltja fel. Felváltja, hát...Igen, felváltja. Miket beszélek már!?

Komolyan beszélnem kéne valakivel, ez nem állapot.

Még most sem hiszem el amiket gondolok. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, mert félek ettől.

Félek, hogy kinevetnek majd emiatt. Esetleg, kikerülök a Bosszúállók közül...Te jó Isten, mi a franc? Amerika Kapitány vagyok. Kit érdekel mit gondol más?

Kivéve ha az a más az Ő.

Reménytelen vagyok, teljesen feladtam.

Péntek zökkentett ki maró gondolataimból.

-Uram, Mr. Stark várja önt a folyosón, azt mondja hogy...

Nem érdekel, megint csak bántani meg gyűlölködni akar.

-Péntek, nem érdekel.

Visszaültem az ágyamra, könyökömet a térdemre támasztottam, tenyerembe temettem az arcom.

Nem hiszek még magamnak sem, hogy ilyenekre tudok gondolni. Ördögi kör.

Mitévő legyek? Kivel beszéljek, Natashával? Bannerrel? Clinttel? Vagy magával Buckyval?

Nem hinném, hogy meg kéne osztanom ilyesmit, amíg nem vagyok benne biztos. Pedig igazán tépked a gondolat belülről.

Most felálltam, és a fürdőszobámba mentem, hogy hideg vízzel leöblítsem az arcom. A tevékenység közben Péntek újra megszólalt, de csak egy töredékét hallottam közlendőjének.

-...Mr. Barnes...

Vagy a víz csobogása miatt csak ennyit szűrtem le, vagy mert csak ennyi érdekelt az egészből.

Gyorsan megtöröltem az arcom, és visszamentem a hálószobába.

-Péntek, kérlek ismételd meg, amit az előbb mondtál!

-Igen, uram. Mr. Barnes megérkezett, mert Mr. Stark idehívta.

-Mi a francért hívta ide?

Igencsak meglepődtem. Kinyitottam a szobám ajtaját, ami előtt Tony ült.

-Te mit keresel az ajtóban ülve?-Vontam fel a szemöldökömet, és összefontam a karjaimat.

-Ja, csak tíz perce kiabálok, hogy nyisd ki. Aztán meguntam.

-Jó, de mit akartál?

-Csak azt, hogy áthívtam Barnest.-Mondta, és kacsintott.

Most minden lehetséges dolgot összehadartam, amire Stark kinevetett.

-Minek hívtad ide?

-Tán nem örülsz?-Húzta össze a szemét gondolkodást játsszva.

-Ördögi kör. Mondd meg Tony, miért hívtad ide?

-Tudod...Péntek méri a vérnyomást, szívverést, és a gondolatátlagot is nekem adja le.-Magyarázott a kezével a levegőben hadonászva.

-Fuj, de utállak.-Ráztam meg a fejem.

-Tudom. Most menj, és beszélj a vaskarúval.-Veregette meg a vállam.-Ha már idehívtam, akkor ne csak a levegőt szívja itt.

Nagyot nyeltem, és egy utolsó "nem" bólogatás után a nappaliba indultam.

A lehető leglassabra vettem a lépéseimet. Mélabúsan, elkeseredve, kétségbeesetten, félve gyalogoltam oda.

Percek múlva megláttam Buckyt, ahogy a kanapén ül, és Clinttel társalog. A gyomrom nyomban összeszorult.

-Öhhh...Sziasztok.-Ültem le a velük szemben lévő fotelba.

-Szia Steve.-Vigyorgott a vaskaros. Valahogy máshogy mondja a nevem, mint a többiek.

"Csak beképzeled, Steve, csak beképzeled..."-Próbáltam magam megnyugtatni, és mindeközben bizonyára érdekes arcot vághattam.

-Steve, minden rendben?-Ráncolta össze Clint a vonásait.-Srácok, lépnem kell.

-Oké, csá.-Köszönt el Bucky a már elviharzott Clintnek.

Még mindig hülye mimikát viselhettem arcomon, mert Bucky furcsán, szokatlanul nézett rám.

-Steve, jól vagy?-Tette vaskezét a vállamra.

Közelebb hajolt, hogy jobban megvizsgálhassa az arcomat-azthiszem.

Most fülig vörösödtem, úgyéreztem tíz liter piros festék sárga lenne az irigységtől.

A humor nagyon odacsap.

-Na-nagyon jól vagyok...-Mondtam zavartan.-Ahaha...

-Nekem nem úgy tűnik.-Ingatta meg a fejét.-Állj fel.

-Mi?

-Jajj, csak állj már fel!-Forgatta meg a szemét.

Tettem amit mondott. Még előttem állt fel.

A közelség nagyon ott volt, mondhatni kiszolgáltatottan éreztem magam.

-Mindig magasabb leszel nálam.-Nézett mélyen a szemembe.

-Tizennyolc után senki nem nő, Bucky.-Nevettem fel halkan.-Százhoz közelítünk.

-És? Reménykedni szabad, nem, Kapitány?-Elsötétítette hangszínét, így misztikusabbnak hatott.

Közelebb is hajolt. Hogy a hatás kedvéért-e, nem tudom. De reménykedni szabad, hisz Ő mondta.

-De...Reménykedni szabad.-Sóhajtottam.

Vagyis csak akartam, mert ajkait az enyémekhez nyomta. Derekánál fogva magamhoz húztam, amíg Ő szőke hajamban matatott.

Szenvedélyes volt, de nem durva és vad. Inkább őrző, és vigyázó. Kisajátító. Mikor ajkaink elváltak, nagy levegőt vett.

-Nincs Peggy. Én vagyok, szeretlek, Rogers.-Döntötte fejét a mellkasomnak.

-Én is, Barnes.-Húztam magamhoz közel.

-Nem tudod meddig vártam rád. Erre a percre.-Nézett vágyakozva piszkoskék szemeivel.

-Most itt van. Meg én is.-Szorítottam magamhoz.

...

"Azt tudtam, hogy szeretem. De hogy ennyire?

Emlékszem még, amikor azért hívtad át, mert Péntek leadta neked a gondolatátlagom, és a vérnyomás-szívverés kombóm. Aznap jöttünk össze Buckyval.

Nem hiszem el. A Stark család miatt olyan az életem amilyen. Tony apád tett szuperkatonává. Bocs, hogy emlegetem. Aztán te hoztál össze Buckyval. És most itt állunk.

Hogy hol? Ott, ahol kell. Brooklynban, egy lakásban. Bucky alszik, mondjuk mit várjak tőle hajnali kettőkor...Szeretem, sose gondoltam, hogy ennyire fogom.

Köszönök mindent, Athony.

A kölyök Brooklynból"