17.

155 7 0
                                    

Előző részből:

Hirtelen lelökött magáról, és elszaladt. Felpattantam, és utánna rohantam. Mikor utolértem, újra letepertem, majd leszálltam róla, és most én futottam előle. Egész haza úton így mentünk. Hol én, hol Scott menekült. Haza érve egyből a konyhába mentünk vacsorázni, majd utánna felmentem lefürödni. Már pizsamában voltam, és készültem lefeküdni, mikor meghallottam Scott hangját.

- Jó éjszakát! - ordította.

Ezen csak elröhögtem magam és én is rázendítettem.

- Jó éjt! - kiabáltam nevetve.

Bemásztam az ágyba, és a takaró alá bújtam. Pár perc múlva már el is nyomott az álom.

**********

Reggel megint arra keltem, hogy valami a lábamnál mocorog. Odanéztem, és Scott volt ott farkasként ismét. Felálltam, odasétáltam az ágy végébe, és leguggoltam mellé. Finoman felkeltettem. Felkapta fejét, leugrott az ágyról és visszaváltozott.

- Scott te már megint mit keresel itt? - érdeklődtem.

- Fogalmam sincs - vakarta meg tarkóját.

- Oké, de ez így nem jó, hogy már a második alkalommal is arra kelek hajnalok hajnalán, hogy a te bundád birizgálja a talpam.

- Jó, jó! - emelte védekezően maga elé a kezét - de nem tudok vele mit csinálni.

- Az oké, csak valahogy mégis meg kellene oldanunk ezt a gondot. De először arra kéne rájönnünk, hogy mitől van ez az egész. Mármint miért kezdtél el alvajárni mikor még sohase volt ilyen? És miért mindíg nálam kötsz ki reggelre?

- Na igen. Erre én is kíváncsi lennék.

- Biztosan nem nyomaszt valami? Volt valami összetűzésed valakivel? - találgattam.

- Hát..... Most erre mit mondjak?

- Például az igazat?

- Jó! Megadom magam! - csapkodott kezével hevesen - délután elmegyünk James-hez és ott majd mindent megtudhatsz. Rendben?

- Oké. De most menjünk reggelizni. Kétlem, hogy én már vissza tudnék aludni - mondtam, és megindultam lefele.

- Várj én is megyek! - szaladt utánnam Scott.

Bundáskenyeret sütöttem. Mire kész lett, már Brien és Zeack is lejöttek. Evés után elmosogattam, és felmentem a szobámba folytatni a tegnap elkezdett pakolást. Közben előkeveredett a telefonom is, ami teljesen le volt merülve. Gyorsan feltettem töltőre, és bekapcsoltam. Beütöttem a kódot. Tíz nem fogadott hívás Roxytól. És még öt üzenet szintén tőle. Mondhatom remek. Jobb lesz, ha visszahívom. Rámentem a nevére, és megnyomtam a hívás gombot. Kicseng.

- Kiara! Miért nem vetted fel a telefont? - hallottam meg barátnőm hangját.

- Mivan már nem is köszönsz?

- De, köszönök. Szia! Na de most válaszolj! Miért nem vetted fel a telefont? És miért nem jöttél iskolába egész héten? Talán beteg vagy?

- Basszus! Az iskoláról teljesen meg is feledkeztem - motyogtam, miközben jól homlokon csaptam magam.

- Na? Ott vagy még? - türelmetlenkedett Roxy.

- Igen! Persze! Itt vagyok, csak teljesen elfelejtettem szólni.

- Miről is?

- Hogy elköltöztem. El kellett költöznöm, mivel......

- Várj! Hogy mivan? Elköltöztél? Miért nem szóltál róla? - vágott közbe ideges barátnőm.

A falka mindenek elöttWhere stories live. Discover now