ᴏɴʟʏ ʏᴏᴜ | ✔

15.

"please have mercy on me, take it easy on my heart. even though you don't mean to hurt me, you keep tearing me apart..."

Minden ember számára az otthonának kellene a legbiztonságosabb helynek lennie. Hogy legyen bármennyire is borzalmas napja a külvilágban, amikor hazaér a gondok és a felfordulás, amik egész nap követték, ott békén hagyják. Csak érezni kell az otthon nyújtotta nyugalmat és biztonságot, a gond nélküli életet és a mérhetetlen nagy szeretetet. Hazamész, veszel egy nagy levegőt, a tüdőd megtelik megannyi jóval és érzed; te nagyon is jó helyen vagy.

Otthon. Egy hely, ahol békére lelsz, megújulhatsz és pihenhetsz. Akár a puha párnák között vagy két kar ölelő biztonságában. Mert az otthon nem csupán a benne lévő tárgyakra vonatkozik, hanem azokra, akik ott bent élnek. Azokról is beszélek, akik a nap fáradalmai után csak rád várnak egy gőzölgő teával, frissen őrölt kávéval, esetleg egy habfürdővel vagy egy filmes estével. Mert tudja, hogy neked nem ezt volt a legjobb napod, érzi már jóval azelőtt mikor hazaérnél és csodásabbnál csodásabb dolgokkal fogad téged, hogy megnyugodhass.

De semmi szükség mindezekre. Hiszen elég csak Ő maga. Átlépve a küszöbön nem az fog érdekelni, hogy milyen illatok szállnak a falak között, milyen nosztalgikus pihenés vár rád az este folyamán, mert csak elég volt Rá nézned és minden gondod elfelejtődik.

Mert egy személyre van szükséged, hogy úgy érezd a világ teljesen ki van zárva a környezetedből. Mert csak te meg ő vagytok. Ketten a világ ellen.

Jelen esetben én meg Shawn.

Amikor hazaértem a táncórám után meglepődve fogadtam, hogy az autó a ház előtt parkol és Shawn cuccai is az előszobában vannak elszórva. Nem mertem felszólalni, hogy mégis mit keres itthon már délben, amikor mindig csak este előtt lépi át a küszöböt. Csendben lepakoltam, de szerintem jeleztem számára az itt tartózkodásomat, mert az ajtót egy hangos csattanással tettem be magam mögött - nem szándékosan, tegyük hozzá.

A nappaliig jutottam, ahol Shawn a kanapén ülve meredt maga elé. Először is megrémisztett, mert nem volt a legjobb formájában és tagadni sem tudta mennyire rosszul érzi magát. Nos, a nem beszélünk napok száma meghaladta már az egy hetet és még a tanácsadói beszélgetést is kihagytuk, mert nem szóltunk nagyon egymáshoz, hogy megbeszéljük a dolgokat. Nem tudom, hogy jutottunk el idáig, de szenvedünk már rendesen mindketten.

- Szia - halkan köszöntem, miután a tekintetét nem fordította felém, amikor megjelentem a látóterében. Jobb esetben most elindultam volna ebédet készíteni, mert mindig szoktam valamit készíteni hazajövetelére, de most meglepett a korai belépőjével. - Mióta vagy itthon?

Baby jelent meg a körünkben, ahogy az emeletről lebukfencezve odasietett a lábamhoz. Megvakartam a buksiját üdvözlésképpen, ő meg végignyalta az egész lábamat szokásához híven. Halványan elmosolyodtam, de ez egészen addig tartott, amíg újra Shawnra néztem.

Hogy fáj-e nekünk az, ami köztünk megy?

Piszkosul és elmondhatatlanul. Az, hogy a szavak csak megakadtak a levegőben és nem kapaszkodtunk azokba a szálakba, amik a megoldáshoz vezetnek minket totálisan lebénított. A szavak, amik szépen formálódva helyezkedtek el a nyelvünk hegyén, gyökeret eresztettek és kimondatlan mondatokká formálódtak. A szenvedésünk csak rosszabb és idegtépőbb, bármely nehéz napunknál. Mert egy napot sem tudnék felidézni, amikor a szívünk teljesen kifacsarodik a helyéről, de még ezek után is egy valami megmarad.

A szerelem.

Minden szívszakadás, stressz és kínok után is képesek vagyunk így érezni. Minden fájdalmas pillantás után, amit egymásnak adunk ott van mögötte az a mérhetetlen nagy szerelem, amit nem lehet egy csettintés alatt eltüntetni. Feltűnik a remegésem mögött is az, ahogy a szívem dobban meg akkor, amikor Shawn elhagyja a házat vagy éppen hazatér. A testem nehezen fogadja azokat az elvonási tüneteket, amit a távolságtartás vált ki belőlem. Az agyam elhomályosult képében is látom a szemem csillogását, amikor hozzám szól egy szót. Még ez a kisebb elidegenedés sem tud teljesen elpusztítani minden szép érzelmet a testemből, mert ehhez az egyhez minden erőmmel ragaszkodom.