ᴏɴʟʏ ʏᴏᴜ | ✔

14.

"you cut me up and now i'm bleeding from the truth. you left me helpless, now i don't know what to do..."

Egészen addig nem tudod, hogy milyen veszélyes is a cunami, míg az egész rád nem zúdul. De úgy, hogy még téged is elsodor egy olyan helyre, ahol még életedben nem jártál. Segítség nélkül maradtál és a gondolataid nem éppen a legjobb barátaid, mert az igazsággal állítanak szemközt. Ami nem a megtestesült boldogság. A szíved kezd lassan és hangosan repedezni, míg az egész mellkasodat megtölti a mérhetetlen nagy fájdalom, ami el is gyengít egyben. 

A magabiztosság, amit egész hét év alatt éreztem a kapcsolatunkban most kezd porrá hullani. De úgy, amit a szemem előtt látok és hiába próbálom elkapni a szemcséket a bőrömön keresztül is lehullanak a földre. Aztán jön a víz és elsodorja, hogy esélyem se legyen megkaparintani azt a szemcsét. A kapcsolatunk, így indult el szépen a leejtőn. A házasságunk így végzi a megtörésben.

Mert mi tettük ezt magunkkal. Még ha nem is ismerjük be, te, Shawn meg én, most megjárjuk a poklot.

Van egy régi hagyomány, amit még Karen vezetett be és ragaszkodott hozzá, hogy szokásossá tegyük. Évek óta havonta egyszer összegyűlünk a régi Mendes házban egy ebéd erejéig. Amúgy is minden hónapban van valami, ami miatt összegyűlünk, de látva Karen boldogságát, amikor mindig megjelenünk ilyenkor, sosem volt szívünk kihagyni. Én már a kezdetek óta tagja lehettem ennek az összejövetelnek, míg Aaliyah barátja, később csatlakozott, mert ugye, amikor ez bevezetésre került még nem voltak együtt.

Általában ezek az ebédek tényleg hatalmas boldogságban és problémamentes környezetben szoktak lezajlani. De a lényeg az általában szón van, mert ma mi alkottunk, hogy ez másképp legyen. Mert nem is mi lennénk, ha hagynánk, hogy az egész békésen leteljen.

- Jó étvágyat mindenkinek! - Karen egy boldog mosollyal az arcán foglalja el a helyét az asztalfőn. A kezdet még mindig jó volt, mert mindenki a szokásos nyugalommal állt neki ennek az egésznek. És milyen szuper is lehetett volna, ha az egész ilyen nyugalommal megy végbe.

Igazából a feszültséget mindenki levette, ami köztem meg Shawn között van. Már a belépésünknél furcsa pillantásokkal jutalmaztak meg, amiért én két lépéssel Shawn előtt voltam és nem fogtuk egymás kezét, mint ahogy szoktuk. Ha akartuk is, akkor sem sikerült volna eljátszanunk a fényűzéssel teli házaspárt. 

Mert a napok száma csak egyre hosszabb lett, ami azt ölelte körbe, hogy mi nem beszélünk egymással. Ez már a negyedik nap volt, mióta eljöttünk a tanácsadói óráról. Azóta nem került beszédbe ez a téma, mi Shawnnal meg elvoltunk egymás mellett, mint két idegen. Nem tudtam ezt a helyzetet minek vélni. Aznap a hazaúton megpróbáltam felhozni egyszer a témát, de olyan veszekedés lett belőle, ami a mai napig a levegőben van és még nagyobb gomolyfelhőt sodort a kapcsolatunk fölé.

De ezen már nem tudtunk javítani.

- Veletek mi van, gyerekek? - Manuel az évek folyamán sem szokott hozzá ahhoz, hogy mi már felnőttünk. Megmondta, hogy az ő szemében mi mindig is gyerekek maradunk, így eszében sincs leszokni erről a becézésről.

- Hogy haladtok a tanácsadóval? - Karen kérdése rontotta el a nyugodt pillanatot. Nem tudtam érte hibáztatni, mert fogalma sem volt, hogy milyen vihar van a mi kapcsolatunkban. De ez a kérdés elég volt ahhoz, hogy mi ketten Shawnnal még rosszabbul fogadjuk ezt az egészet. Az étel a számban hirtelen keserű lett, Shawn meg teljes testében megfeszült.

Kár volt a hétköznapi kérdéseket, amik az asztal fölött szálldogáltak ennyire ránk irányítani. Mert tudták, hogy nincs minden rendben, mi meg tudtuk, hogy valamilyen úton ráfognak térni. Mi pedig nehezen tudunk előle kitérni.