Visszatérés

928 45 2
                                    

No, egy ideje nem jelentkeztem új résszel. Én saram valóban, de meg volt az oka. Ugyebár, volt az a rész(már nem publikus de van aki olvasta, az tudja miről van szó.), amiben egy bizonyos személynek vallottam be érzéseimet sokadjára. Be kell valljam, az volt az utolsó leheletnyi próbám. Valójában már nem éreztem iránta, úgy ahogy előtte. A sokszoros visszautasítás, majd remény keltés kiölte belőlem az érzelmeket. Meg is változott azóta, vissza se köszön az iskolában.XD-Kedvessége határtalan immár-

No de, térjünk a lényegre, volt bőven történés. Az utolsó próbámra kaptam a legnagyobb pofára ejtést, ami bevallom, kurvára fájt, majdnem vissza is kerültem a zártra, de volt egy személy aki mellettem van azóta is és segít mindenben. Elkezdtem vele beszélgetni, egyre többet. Mikor begyógyszereztem magam, nem hagyott aludni és beszélt hozzám videochatben, hogy ne aludjak. Féltett. Jól esett az, hogy foglalkozik velem. Rendkívül hamar megbíztam benne, sőt...beleszerettem egy idő után. Menthetetlenül. Barátnője volt. Elkönyveltem magamban, hogy egy világi balfasz vagyok, hogy folyton olyanba szeretek bele aki tiltólistás. Próbáltam jeleket adni, közeledni felé, de féltem, nem akartam egy fél éves kapcsolat elrontója lenni. Aztán kimentünk együtt a Margitszigetre sétálgatni. Épp magamat szidtam, amikor beközölted, hogy te így szeretsz. Köpni, nyelni nem tudtam, de reflexből visszamondtam, hogy én is szeretlek. Utána gondolkoztam, hogy ezt biztos csak barátilag értetted. El is nyomtam magamban az örömöt. Aztán a hosszú mozgólépcsőn megöleltél, mondván félsz a magasságtól. Ezt se vágtam le, majd a metrón a vállamra dőltél, csak egy mozdulat lett volna, hogy megcsókoljalak. De nem tettem meg. Barátnőd volt. Pedig mindennél jobban szeretlek. Aztán mondtad, hogy beleszerettél valakibe akibe nem kellett volna. Megint jött a gyomorgörcs, hogy le vagyok passzolva, semmi esélyem. Aztán végül beközölted, hogy szeretsz. Kihajoltam a videochatből és remegtem tetőtöl-talpig, nem hittem el először. Aztán én is kimondtam, hogy szeretlek. Azóta napról napra jobban. 2 nappal később jöttünk össze hivatalosan, de a csókunk már másnap megtörtént. A hasam beleremegett a térdeimmel együtt, teljesen szét lettem csapva. Egy komplett madárház volt a hasamban. Imádlak. Mindennél jobban. Egyszerűen nem találok szavakat. Azóta a menyasszonyom vagy és mindenben a társam. Gyerekek. Igenis van olyan hogy nagy Ő, megéri kivárni. Az a szeretet és odaadás van egy őszinte kapcsolatban, ami mindennél többet ér.

Nem volt könnyű talpra állni egy sorozatos bukás után, de ez alatt a pár hónap alatt sikerült egy kiengyensúlyozott kapcsolatot kialakítanom életem szerelmével. L pedig bassza meg, hogy már köszönni se tud. xd

Röviden ennyi, majd jelentkezem a rendes részekkel, csak nehéz sokszor beszélni a múltamról, meg mire összeszedem rendesen, az elég sok idő, így hozok a jelenből részeket.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jun 14, 2019 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Depresszió nem játékWhere stories live. Discover now