A történet 16 évvel ezelőttre nyúlik vissza, egy hideg, téli éjszakára. Egészen pontosan 2002.december nyolcadikát írunk, aligha 6 perc telt el éjfél óta, mégis valami új vette kezdetét. Megszülettem. Születésem előtt egy biztonsági övnek köszönhetem azt, hogy élek, születésemkor pedig az orvosoknak. Debrecenben töltöttem ,,pályafutásom,, első időszakát, a nagyszüleim imádtak, hisz én voltam az első lány unokájuk. Vidám, életteli voltam, na meg hisztis, ennek ellenére sose voltam finnyás. Imádtam enni, mindent megettem, pláne amit a nagyszüleim csináltak. Voltak állataik, így mindig friss alapanyagok voltak. Szerettem az erdőben is császkálni, játszani, gyerekkorom legjobb élményei oda kötnek. Nagyon szerettem a vizet. Igazi kis Vizi pocok voltam, volt olyan is, hogy a vízben elaludtam. Közben apukám munkája miatt a Balatonhoz kerültünk, ott jártam oviba is, majd az általánost is ott jártam ki. Most biztos azt gondolhatod, hogy ahh mégis mi rossz lehet az életemben. Szép lassan el fogok jutni addig a részig, az első pár rész vidám lesz, aztán megyünk a részletekbe. Végül felkerültem Budapestre és itt kezdődött a végleges zuhanás lefele.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Depresszió nem játék
RastgeleValóság alapú történet. A saját életemet fogom leírni, azt, hogy hogyan kerültem egy jó közegből a legsötétebb dolgokba, depresszió, kényszerbetegség, gyógyszerek és öngyilkosság. Lehetnek benne megrázó részek, csak saját felelősségre olvasd.
