27. rész

1.1K 51 2
                                    

-Anya.-mondtam majd az ágy mellett lévő székre ültem. Kezeim anya kezére helyeztem és enyhén megszorítottam. A szemei le voltak csukva és beesett volt az arca. Haja kócos volt, de még így is gyönyörű.
-Shawn ugye fel fog ébredni?-tekintettem barna szemű barátomra, aki mellettem állt.
-Biztosan! Anyukád erős nő és mindent kibír. Ezt is ki fogja.-mondta miközben megsimogatta a hátamat.
-Bízom benne.-mondtam miközben elmosolyodtam és hüvelykujjammal simogattam anya kézfejét.

Pár perc múlva apa jelent meg az ajtóban. Tekintetét anyára vezette és halványan elmosolyodott.
-Erős nő. Hidd el, hogy fel fog ébredni!-mondta már a végén rám tekintve.
-Én bízom benne csak téged nem értelek.-húztam össze a szemöldököm majd szürkés szemeibe tekintettem. Szemei aggódást, féltést és szomorúságot tükröztek.
-Mármint?-kérdezte meg egy kis csend után.
-Itt vagy annak ellenére, hogy elhagytad anyát. Félted és vigyázni akarsz rá. -tekintettem fátyolos tekintettel apára. Az Ő szemei is könnyesek voltak és tudtam ez neki is fáj.-Miért térsz vissza folyton és okozol fájdalmat?
-Tessa nyugalom.-hallottam Shawn lágy hangját, ami csak kissé nyugtatott le. Most Ő sem tudott segíteni.
-Én nem gondolkoztam és már nagyon régen megbántam ezt.-hajtotta le a fejét apa.
-Persze.-mosolyodok el keserűen. Utólag én is tudok okos lenni.
-De Theresa..
-Ne hívj így!-vágtam bele a szavába.
-Ez a neved könyörgöm.-nevetett fel.
-Tudod jól, hogy utálom. Tudod jól, hogy anya a Rose nevet akarta, s ezért lett az a harmadik nevem. Nem kaphattam meg mert Te azt mondtad és anya elengedte mert szeretett. Szeretett érted? Szeret úgy Christi mint ahogy anya szeretett?-álltam elé kérdőn. Fájt minden egyes szó.
-Nem tudom.-vonta meg a vállát én pedig enyhén elmosolyodtam.
-Ha anyára vonatkozna ilyesféle kérdés mit felelnél? Tudod Ő mai napig szeret és nem engedett el a sok fájdalom és szenvedés ellenére, amit okoztál.-mutattam az említett felé. A szememből kifolyt az első könnycsepp, majd annak az útján indult meg a többi.

-Szeretett.

****

-Shawn ne haragudj, hogy azt a veszekedést végig kellett nézned, de már muszáj volt kiadnom a gondolataim.-sóhajtottam ölelő karjaiban immáron már este az ágyban.
-Szerelmem, semmi gond. Megértem és én teljes mértékben melletted állok. Apád néha jó fej, de közben Ő nem ember. Én ezt nem tudnám megtenni veled mégha kést tartanának a torkomhoz, akkor sem.-rázta meg erőteljesen a fejét.
-Nem is nézném ki belőled.-adtam puszit az arcára. De most komolyan, Shawn egyátalán nem ilyen és lehetetlen, hogy ilyet csinálna.-És bocsánat azért is mert ezzel kicsit felborítottam a szülinapod.-húztam el a számat szomorúan.
-Nem lett felborítva. Majd máskor bepotóljuk, hisz még annyi közös szülinap vár ránk, hogy csuda.-mosolyodott el kisfiúsan.-Meg amúgy is holnap délután anyáék akarnak kajálni velünk a szülinapom miatt.
-Időbe szólsz Shawn.-fújtatok hangosan majd megrázom a fejem.
-Miért talán dolga van a hercegnőnek?-cukkolt a becenévvel.
-Nincs.-nevettem el magam a saját hülyeségem miatt.
-Na aludjunk! Reggel bemegyünk még anyukádhoz.-mondta majd egy puszi után kis kifli - nagy kifli alakba helyezkedtünk.
-Szeretlek Shawn.-mondtam mire egy nyakra puszit kaptam, amitől megborzongtam és kirázott a hideg.
-Én is téged Rose.-mondta majd elmosolyodtam. Ez a becenév megmelengedte a szívemet, hisz akkor figyelt és megjegyezte ezt az infót. Meghallhatta, hogy a levegőt gyorsabban veszem mert kezével végig simított a felkaromon majd apró puszikat hintett a nyakamba. Ezzel kicsit sem nyugtatott meg. A pulzusom az egekbe szökött a szívem pedig ki akart törni a helyéről.
-Nem segítesz.-mondtam miközben hosszan magamba szívtam a levegőt.
-Tényleg?-fogott meg és megával szembe fordított.
-Shawn.-pillantottam barna szemeibe.
-Rose.-mosolyodott el, ami engem is mosolyra késztetett.
-Aludnunk kell.-simítottam meg borotválkozásra váró arcát.
-Jó, de holnap elkényesztetlek.-mondta majd ismét elhelyezkedtünk és az álmok világába zuhantunk.

Másnap reggel
-Szerelmem.-hallottam meg Shawn mély hangját. Iszonyatosan jó volt a hangjára kelni. Megakartam állítani az időt, hogy örökké így maradjunk.
-Mhm.-kezdtem el nyöszörögni és enyhén nyújtózkodni.
-Jó reggelt.-adott puszit az arcomra majd viszonoztam köszönését.-Mit szeretnél reggelizni?-kérdezte kedvesen.
-Amit Te.-válaszoltam egyszerűen mivel tudom, hogy úgyis rántottát eszik mindig és most én is megkívántam. Viszont a boldogságomat azonnal haza vágták a beugró emlékek. Pontosabban a tegnapiak. A gyomrom görcsbe rándult amint anyára gondoltam és vártam, hogy újra láthassam. Remélem magához tért már és apa vele van. Várjunk. Ha apát látja elsőnek az nem épp a legjobb.

Gondolkozásom után gyorsan Shawn után futottam és megállítottam abban, amit éppen csinált.
-Indulnunk kell.-mondtam neki mire értetlen fejet vágott.-Ha apát látja először mikor felébred akkkor ideges és zavarodott lesz.-mondtam mire Shawn egyetértően bólintott és mentünk is átöltözni majd elindultunk.

Magunkra kaptuk a cipőinket az ajtó előtt majd lépteinket az autó felé rendeztük. Gyorsan bepattantunk a járműbe és elindultunk a kórházhoz. Az út viszonylag csendesen telt, kivéve a rádió mivel abból szólt a zene. A tekintetem végig az elsuhanó tájat kémlelte és csak néha pillantottam Shawnra. Mindketten kicsit feszültek voltunk, de egészen tűrhető volt a hangulat.

10-15 perc autózás után megérkeztünk a kórházba, ahol rögtön anya szobája felé vettük az irányt. Beszálltunk a liftbe és az felvitt minket egészen a 6. emeletig. Onnan az utunk a 127-es szobához vezetett. Ott benyitottam lassan az ajtón, s megláttam az alvó szüleimet.
-Apa.-kocogtattam meg a vállát mire gyorsan felkapta a fejét.
-Tessa, Shawn. Sziasztok.-mondta kómásan mire halványan elmosolyodtam.
-Nem kelt még fel azóta?-kérdeztem félve.
-Nem, de azt mondta az orvos ez csak szimpla alvás. A törésein kívül nincsen baja csupán a kimerültségtől alszik ennyit, na meg persze a gyógyszerektől.-magyarázta apa mire halványat bólintottam. Vajon nem kereste még Őt a felesége?
-Hozok kávét. Shawn te is kérsz?-tekintettem barna szemű barátomra.
-Megköszönném Rose.-mosolygott mire egy puszit nyomtam az arcára és kitotyogtam a kávégéphez.

Rose. Apa előtt Rosenak nevezett. Egyre jobban beleesek ebbe az emberbe. Minden egyes szóra és mondatomra figyel. Annyira édes tőle, hogy így hív. Egyszerűen csak szeretem Őt. Az életemnél is jobban.

Bepötyögtem az autómatába a kódokat és ki is fizettem a kért italokat. Először az én cappuccinóm majd apa és Shawn kávéja készült el. Elég melegek voltak az italok de sikerült elvinnem a szobáig.

Amint benyitottam a kórterembe szembe találtam magam anya csodálatos kék szemeivel.
-Anya.-terült el hatalmas mosoly az ajkaimon. Gyorsan leraktam a kávékat és anya karjaiba rohantam.
-Theresa, édesem.-simogatta meg a hajamat. Annyira hiányzott a hangja.
-Hogy vagy? Fáj valamid? Hívjak orvost?-bombáztam le rögtön a kérdéseimmel.
-Azért a lábamat érzem, hogy fáj.-mosolyodott el.
-Majd én hívok orvost.-mondta Shawn majd otthagyott minket. A Payne család egyes tagjait. Már csak a bátyám és a nővérem hiányzott.

-Kevin?-húzta össze a szemöldökeit anya.-Miért vagy Te itt? Mit keresel a lányom és a barátja közelében?
-Anya, anya. Nyugalom.-döntöttem vissza az ágyra mivel időközben felült.-Ő hívott fel, hogy baleseted volt és Ő volt itt amíg én nem. Bent éjszakázott miattad.-mondtam mire anya apára pillantott és hálásan tekintett felé. Láttam a szeretetet a szemében még akkor is ha Ő azt el akarta takarni.

-Mrs. Payne! Örülök, hogy felébredt!-rontott be anya orvosa Shawnnal a nyomában. Anya egy mosollyal ajándékozta meg a doktort. Olyan gyönyörű, amikor mosoly terül el az arcán. Hogy tudta apa Őt elhagyni?
-Én is örülök.-mondta majd az orvos elkezdte a vizsgálást.

Időközben Shawn, apa és én kijöttünk a teremből és hagytuk pihenni anyát.
-Meg kell beszélnetek mindent és őszintének lennetek! Ezt neki is elmondtam és neked is elmondom. Mindkettőtöket szeretlek és én lennék a világ legboldogabb embere ha végre mindent, de tényleg mindent megbeszélnétek és tiszta lappal kezdenétek mindent, bár tudom ez elég valószínűtlen. Nekem és Shawnnak jelenésünk van a Mendes familiánál tehát én ma már nem tudok bejönni. Vigyázz rá!-néztem apa szemeibe amelyek elkezdték visszanyerni eredi zöld színűket. Eltűnt a semmit mondó szürke szín.
-Megígérem.-mondta majd elköszöntünk egymástól és útnak eredtünk.

Remélem minden rendbe jön.

Particular Taste [S.M.] ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora