A Különlegesek

Chapter 4

Amint beért drága fogadott bátyám, térdére támaszkodva próbált levegőhöz jutni.
Körbenézett a könyvtárban és mikor megpillantotta Mr. Mindenkinéljobbnakhiszemmagamat (Ace), mintha valamiféle fura csillogás játszott volna tekintetében.
Gyanúm be is igazolódott, miszerint, nem egy idegenként tekint erre a tökkelütöttre, amikoris hirtelen mellettünk termett és nagy, csontropogtató ölelésbe fogta a számomra még mindig ismeretlen férfiút.
Ahogyan elengedték egymást, az eddig számomra fojtogató csendet megtörte Lewis.

- Ace Moon! Hát nem hiszek a szememnek! Te mit csinálsz itt?! - kérdezte túlzott lelkesedéssel.

- Neked is szia Lewis! Úgy döntöttem, hogy benézek hozzátok!- mondta pimaszul, és egy kacsintást intézett hozzám, mire én szemforgatva visszaültem, arra a székre, amin már vagy öt órája olvasom át a könyveket.

- Na akkor így, hogy befejeztük, a nagy örömködést, akkor végre valaki beavathat abba, hogy mi folyik itt! - szóltam immáron én is, mielőtt- a bátyámból kiindulva - elbeszélgetik itt az egész napot.

- A Temze!- mondta poénkodva Moon, és összeröhögtek Lewissal. Nekem itt telt be a pohár, fogtam a még átolvasásra váró könyveket, és kiviharoztam a helyiségből.

. Time . Jump .

Már a szemeim golyóznak a sok betűtől, de még mindig van legalább négy könyv, amik nem rendelkeznek a legkevesebb oldalszámmal.
Bár az sem könnyíti meg a dolgom, hogy a fiúk, hangos nevetését kell hallgatnom, ahelyett, hogy ők is segítenének. Éppen, hogy kinyitom a soron következő könyvet, nyílik az ajtó, és egy fejet pillantok meg az ajtóban.

- Nem kell segítség? - kérdezte mosolyogva, bár inkább egy udvarias kérdésnek tűnt.

- Kössz nem. - mondtam lehet, hogy egy "kicsit" flegmábban. Fordultam volna vissza a könyvhöz, amikor besüppedt mellettem az ágy. Nem. Hiszem. El.
- Hogy képzeli ez?! - gondoltam.

- Max, hogy képzeli Ő!- emelte ki az ,ő' betűt, én meg elképedve ültem, hogy mégis honnan tudja, hogy mire gondolok. Mire megint megszólalt. - Máskor gondolkodj mielőtt beszélsz!- mondta nagy bölcsen, majd, mintegy témát váltva elvette tőlem az ölemben heverő könyvet és nemes egyszerűséggel becsukta. Olyan dühös voltam, hogy azt hittem leütöm, amikor ismételten elkezdett beszélni. Ennek a lételeme a beszéd, nem hiszem el.

- Ha jól tudom az érdekel téged, hogy ki az a Jelk Hirk, igaz?! - bólintottam, most az egyszer igazat adva neki. - Na akkor helyezd magad kényelembe, mert bizony mesedélután következik. - mondta sunyi mosollyal az arcán. Tettem ahogy kérte, a kíváncsiság legyűrte a makacsságomat. - Jelk Hirk, eredeti nevén, Jake Fox, egy warlock, vagyis egy mágus. De a felmenői között megtalálható a jó öreg Lucifer is. London, sőt Európa legnagyobb erejével rendelkező mágusa. Az ismertető jele, az egy farkas alakú anyajegy a nyakán, ami, ha varázsol felizzik, lila színben, és így a legtöbb erejét bele tudja feccölni a varázslatba. Valami kérdés mielőtt tovább megyek? - kérdezte, és nekem persze negyven kérdésem is volt, emiatt meg kellett fontolnom, hogy milyen kérdést is teszek fel.

- Mi az az ismertető jel? - ez volt az első kérdésem mert én eddig csak azt tudtam a warlockokkal kapcsolatosan, hogy léteznek.

- Az ismertető jel, olyan akár, mint egy chip. Ezzel nyomon tudják követni őket, meg azt, hogy mire használják az erejüket. Viszont abba nem tudnak beleszólni, hogy ezt meg ezt ne csinálják meg hasonlók. - fejezte be kisebb ismertetését Ace.

- A következő kérdésem egy kicsit abszurd lesz. - kezdtem bele a kérdésem felvázolásába, amire csak egy bólintást kaptam, a megértés jeléül. - Veszélyes lehet ránk nézve? - kérdeztem a nemleges válaszban reménykedve.

- Ó igen, ő mindenkire nézve veszélyes.