Váratlan Találkozás

1. Rész - Mardekár Malazár Medálja

Másnap reggel kómásan ébredtem. Ron még mindig kint volt a sátor előtt.
Kimentem hozzá, majd betessékeltem Őt a sátorba.
Egy tenger mellett telepedtünk le, így a parton kezdtem el sétálni.

-Crucio!- hallottam meg a semmiből az átkot, amit rám céloztak. Először csak a mellkasomban éreztem a kínzást, de később már az egész testemet égette a fájdalom.

-Jól vagy?- jött oda hozzám valaki. Nagyon ismerős volt a hangja, csak tudnám honnan. Gyorsan rámküldte az ellenátkot, én pedig abban a pillanatban beleestem az ölébe.
-Harry? Hogy kerülsz ide?- ez nem lehet igaz. Megmentett ő? Pont ő? Aki megakart ölni? Kedves. Gyorsan kimásztam az öléből, majd belenéztem a szemébe. Tom Denem. Nem sokat változott, sőt szinte semmit.
-Mit keresel itt Tom? Hiszen megöltelek!
Egyáltalán miért mentettél meg? Úgy emlékszem másodévben pont te akartál megölni.
-Egy, meg kell akadályozzalak. Kettő, a napló énemet ölted meg. Három, nemtudom, csak úgy jött magától. Négy, igen megakartalak.
-Nem fogsz megakadályozni, össze kell gyűjtenem a horcruxokat, hogy megöljem Vol.. Tudjuk kit.
-Miért nem mondtad ki a nevét? Egy "bátor" Griffendéles nem meri kimondani a Sötét Nagyúr nevét?- mondta egy gúnyos mosoly kíséretében.
-Nem akarok az Azkabanba menni csak azért, mert megöltem egy-két halálfalót, akik úgy jönnek arra a bizonyos névre, mintha azt mondanám, hogy minden ingyen van a Mézesfalásban.
-A nevezetes Harry Potter ölni szeretne?
-Nem.
-Biztos vagy te ebben?
-Igen, Denem. Biztos vagyok.
-Már nem ellenőrzik a pálcádat, Harry.
-Basszus, te nem fogod fel, hogy nem akarok ölni embert?
-Ki mondta, hogy embert kell ölnöd? Kezdjük egy állattal.- mondta, majd pár percre eltűnt. Később megjelent egy patkánnyal a kezében, majd letette elém.
-Öld meg!- parancsolta.
-Nem.
-Ez parancs volt. Öld meg.
-Miért? Mi lesz ha nem teljesítem?
-Én öllek meg téged.

Kinézem belőle, hogy tényleg megölne. Nem akarom megölni, hiszen semmit nem ártott.

-Avada Kedavra.- mondtam ki a gyilkos átkot.
-Szép volt. Nem mindenkinek megy elsőre.- dicsért meg. -Egyébként, nem öltelek volna meg.- tette hozzá.
-Erre nem mondok semmit. Miért vagy itt azon kívül, hogy megállíts a horcruxok keresésében?
-A tiéd vagyok Harry.
-Mi van?
-Hozzád vagyok kötve.
-Nem értem.
-Nem lehet ennyire gyenge a felfogásod.- nevetett fel. Nagyon fura látni Tomot nevetni. A medál elkezdett világítani.
-Ez a horcrux a tiéd. Mivel én csináltam, ezért hozzád tartozom. Megérzem minden lelki fájdalmadat, ahogy te is az enyémet. Nem muszáj mindenhol együtt lennünk, de mindennap kellene beszélnünk. Természetesen van egy másik választás is. Megölhetsz.
-Miért enyém a horcrux? Ez valami átok?
-Téged választott. Igen, ez egy átok. Amikor megöltél a titkok kamrájaban akkor volt egy választásom. Vagy meghalok, vagy újraéledek, de vállalnom kell az átkot.
-Még egy kérdés. Miért világított az előbb, amikor nevettél?
-Örülsz a boldogságomnak.
-Nem.
-Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés.
-De én nem ör..-
-Figyelj, beszélj be magadnak amit csak szeretnél, de ez csak akkor világít sárgán, ha örülsz annak, hogy boldog vagyok. Ugyanígy van nekem is.- mutatta meg a sajátját, ami tökéletes másolata az enyémnek.
-Hány éves vagy?- kérdeztem. A fekete hajú fiút váratlanul érte a kérdés, de válaszolt rá.
-Tizenkilenc.

Ezt az egészet fel kell dolgoznom. Összevagyok kötve Tom Denemmel, örökre.

-Most hogyan tovább? Nekem muszáj elpusztítanom az összes horcruxot, hogy megöljem őt. De így nem lehet.
-Redben Harry. Elég egy Tom a világra.
-Nem foglak megölni.
-Nem engem kell. Az idősebbik énemet kinyírjuk. Ezek csak másolatok. Hiába érezed a horcruxokat, ez nem az.
-Miért vagy ilyen kedves?
-Hidd el, magamat is megleptem.- mosolygott. Nekem ez még mindig fura. Nem bízhatnék benne, de mégis táplálok iránta egy kis bizalmat.
-Hol van?
-Roxfort.
-Mi lesz Ronék-kal?
-Hoppanáld őket biztonságos helyre.