Váratlan Találkozás

4. Rész - Bora Bora

Nem vagyok Tomba szerelmes, ezért valószínű a leendő párom mászkál a közelben.
Ez annyira lehetetlen, mint az, hogy Ron megutálja a csirkét.

'
-Ici-pici Potter baba.- nevetett fel Bellatrix. Még mindig betegesen őrült ez a nőszemély.
-Micsoda kellemes meglepetés.- lépett a semmiből elő Voldemort. -Készen állsz a legnagyobb kínzásodra? Igaz is, miért érdekelne?- elmotyogott egy számomra ismeretlen varázslatot, majd megtörtént események játszódtak le a szemem előtt. Olyan is amit láttam, és olyan is amit nem.
Apa és anya, Cedric, Sirius, Dumbledore, Dobby halála. Később egy hirtelen rántást éreztem magamon és a fájdalom végigjárta az összes porcikámat. Éreztem ahogy a földre zuhanok.

-ELÉG!- kiáltottam fel. Se válasz, a halál képek sem tűntek el.

Újabb jeleneteket kellett átélnem. Legjobb barátaim halála. Egyre hangosabban és élesebben ordítottam de még mindig semmi.
És legvégén Tom halt meg.

-NEM! TOM! HERMIONE! RON! NE!

'

-Harry, Harry kellj fel!- törölte le a könnyeimet az arcomról Denem. -Ez meg mi volt?
-Me-megint egy újabb rémálom. Te.. vagyis Voldemort okozza. Pedig az okklumenciának működnie kellett volna.- mondtam bizonytalanul.
-Nemtudom.- tartotta a szemkontaktust. Percekig csak egymást figyeltük, majd ő törte meg a hallgatást. -Gyere ide.- dőlt le az ágyra és tartotta szét a kezét, amiatt, hogy az ő karjaiban aludjak el.

Ha most elfogadom, akkor ez tényleg bizonyítani fogja, hogy több van köztünk, mint egy egyszerű barátság vagy kényszer ismertség.
Tom édesen mosolyogva figyelte az arcomon kiülő érzelmeket, majd óvatosan ráhelyezte a kezét a sajátomra.

-Ha nem akarod, nem kell.- ezt most úgy mondta, mintha arra ajánlkozott volna fel, hogy feküdjünk le.
Megértően rámnézett és a fal felé fordult. Most vagy soha.

Megmarkoltam a vállát, magamfelé fordítottam és lenéztem ajkaira, amit lassan beharapott. Az útban lévő kezét összekulcsoltam a sajátommal, majd hozzábújtam.
Mindenkinek előre szólok, mi csak barátok vagyunk.

*** Másnap ***

Kivételesen én keltem fel hamarabb, amin elcsodálkoztam. Az óra pontosan öt órát mutatott. Visszaaludni már nem volt kedvem, így reggeli után néztem. Nem messze a sátortól egy kisház állt, ahova bekopogtam.

-Jóreggelt. Harry vagyok.- mutatkoztam be.
-Jóreggelt, Harry Potter.- nézett rám mosolyogva. Szóval ismer. Körülbelül egy száz évben járó úr nyitott ajtót. Varázsló, esetleg jól informált mugli.
-Nem szeretnék zavarni ilyen korán, de tudna adni valamilyen ételt?- kérdeztem kissé kínosan.
-Potter és Peverrel örökös vagy, mindkét család nagyon jól élt—
-Rendben, azért köszönöm.- mentem volna el de megállított, majd beengedett a házba.

Hazatérve a reggelin fontolgattam az agyam, hogy mit csináljak ebből Tomnak, ami neki is megfelel. Mondjuk a múltjára visszatekintve, lehet, hogy nem nagyon érdekelné.
Végül tüzet gyűjtottam és csináltam rántottát. Nem nagy dolog, de végre valami 'főtt'.
Egy gyors tisztító bűbájjal eltakarítottam, majd odasétáltam a szuszogó fiúhoz.

-Csodás, unatkozhatok tovább.- suttogtam magamnak és visszamentem volna a saját ágyamhoz, de egy kéz megakadályozta. Tom magára rántott, vagyis én rajta feküdtem a gúnyosan mosolygó félistenen. Fordított a helyzeten így én kerültem alulra, ő pedig mint domináns fél élvezte, hogy ő van felül. Az arca túlságosan közel volt az enyémhez, ami zavarba ejtett.
-Hm, túl gyorsan veszed a levegőt.- állapította meg, majd kezét a hevesen dobogó szívemhez helyezte. -Ez tetszik.
-Khm, indulunk?
-Igen, de most együtt hoppanálunk, nehogy eltévedj.- jelentette ki kaján mosollyal.

Összezsugorította a két táska féleséget ami az utazáshoz szükséges volt, majd megragadva Tom karját pár másodperc alatt egy gyönyörű helyen találtunk magunkat.
A látvány gyönyörű volt.