Moonlight (TaeGi) Bts Fanfiction

2. Fejezet

YoonGi pov:

Lassan nyitogattam pilláimat, mik a szokásosnál jobban égtek, nagy valószínűséggel a sok sírás kicsíphette szemeimet, de aztán néhány pislogás után, sikeresen felnyíltak. Először, amit megpillantottam a fák sokasága volt, mik mellett haladunk végig az autóban. Kissé ijesztőnek találtam a helyet, hiszen a fákon kívül nem-igen találkoztam mással az üvegen kilesve sőt, még csak az eget sem láthattam, bármennyire akartam megnézni, vagyis inkább tájékozódni az időről, ami eredetileg volt a terv.

Telefonomat kezdtem keresgélni a zsebemben, hogy megnézzem az időt, de a testemen gondosan végigtakart, vékony lepedőn állapodott meg kissé meglepődött tekintetem.
- Remélem jól aludt, úrfi. - hallottam meg HyunWoo hangját elölről, ki még mindig teljes erővel azon volt, hogy sikeresen elérjük úti célunk végét.
- Igen, köszönöm... és a takarót is. - motyogtam kissé álmoskás, rekedt hangomon, majd hálás pillantásokkal illettem őt, a tükrön keresztül, akinek azonnal felragyogott az arca a 'köszönöm' szó hallatán. Érdekes volt a férfi, olyan mintha nem igazán hálálkodtak volna még neki, mindenesetre én csak örültem annak, hogy ezzel mosolyt csaltam az arcára.
- Kérem, nézzen ki az ablakon, mindjárt ott leszünk. - szólalt meg, ezzel megszakítva gondolataimat, mégis hálás voltam neki, amiért megtette. Se perc alatt fordítottam fejemet az üveg felé, ahonnan hirtelen a fák eltűntek a szemem elől, helyette egy hatalmas palotához hasonló épületet véltem felfedezni. Egy kibaszott palotát!
Igazán szép állapotban volt, mintha a mostani időkben épült volna, viszont biztos voltam benne, hogy egy ideje már itt állt, ettől függetlenül láttam rajta egy pár modernebb apróságot. Biztosan felújították...

Nagy csillogó, egyben kíváncsi szemekkel, szinte már rámásztam az ablakra, miközben csodáltam a gyönyörű helyet, majd néhány másodperc múlva megláttam, hogy egy hatalmas udvar vette körül az épületet. Miközben a palota felé tartottunk, vagyis ezek szerint az akadémia vagy mi felé, hirtelen egy nyomasztó érzés került a mellkasomba és megszédültem, majd egy pillanatra elhomályosult az előttem lévő táj, mire a fejemet szorongatva, hátra dőltem az ülésen.
- Ne féljen, pár pillanat és elmúlik. Viszont ön az első, akit ennyire erősen érintett, hogy beléptünk a védő burokba, így lehet kicsit tovább fog tartani. - sóhajtott fel feszülten HyunWoo, majd erősebben kezdte szorítani a kormányt, miközben nagyobb erővel lépett a gázpedálra, valószínűleg azért, hogy minél előbb megérkezzünk az épülethez.
- Mih-miféle v-védő burok? - kérdeztem akadozottan, mivel egyre nehezebben kaptam levegőt, a tüdőmben jobban éreztem a nyomást, mint eddig, a homlokom pedig folyamatosan váltotta ki magából a verejtéket.
- Kiből teljesen eltűnt az energia és egyszerű halandóvá vált, azon emberek nem láthatják ezt a helyet sőt, ahol a nagy erdősség kezdődött, valójában azt normál ember nem véli felfedezni, hiszen ott kezdődik a határ, az átjáró ehhez a helyhez és... - mesélte el nekem röviden a hely titkát, amit ámulattal hallgattam, nem gondoltam volna, hogy ilyesmi lehetséges, hiszen azért mégsem hittem az olyasmikben, mint amit a tündérmesékben lehet olvasni, de egyszer csak félbe hagyta a mondandóját, s ajkaira harapott.
- ...És? - érdeklődtem, miután összeszedtem magam annyira, hogy megszólaljak, majd mellkasomat takaró ruhadarabot erősen megmarkoltam, miután a tüdőmben égető érzés keletkezett, de próbáltam a lehető legjobban kizárni a fájdalmat.
- ..É-és megérkeztünk. Értesítettem a magán segéded az állapotodról, a palota előtt fog önre várni és segíteni fog átvészelni ezt a kis időt. - válaszolt, de én azonnal észrevettem a hangján, hogy remeg, ráadásul egy nem túl meggyőző mosolyt villantott nekem szánva. Tudtam, hogy hazudott, hiszen eléggé bénán leplezte, mégsem tettem szóvá. Ha nem szeretné tovább folytatni, akkor én azt nem erőltetem, majd az itt töltött napok folyamán lehetséges, hogy végül rá fogok jönni magamtól. Az üvegre vezettem tekintetem, amin keresztül vettem tudomásul, hogy még az eső is elkezdett esni, mit csak egy sóhajtással díjaztam.