A rendezvény előkészületei közben.

23 4 0
                                    


"

- Azt hiszem van nagyobb baj is mint, hogy korábban érkezett egy vendég.
- Ez elég sértő az én szememben Kanae úrfi. Egy telefon nagyobb gond lenne nálam?
- Toboshi. Üdvözlöm ismételten nálunk. Remélem jól utazott. Vissza térve az előzőhöz, magát nem tekintem problémának. maga egy értékes vissza térő vendégünk, mégis hogyan tekinthetném önt tehernek?
- Nagyszerű! Ezt viszont el kellene olvasnod. Mind a kétszáz oldalt. Mindent részletesen le van benne írva, hogy hogyan tervezem lefuttatni az idei árverést. Bár már szinte mindent előre jeleztem, szeretném ha ismét átolvasnád és személyesen ellenőriznéd, hogy minden úgy van ahogy a leírtakban.
- Természetesen így teszek. Már most neki állok az olvasásának. Esetleg tehetek még valamit önért?

Az idősebb vámpír csak elmosolyodott. És Kanae mindent értett, nem kellettek szavak, hogy tudja mire gondol. Persze egy enyhe félelem átfutott rajta amikor bele gondolt a dologba.
- Persze ha nem áll módodban teljesíteni megértem.
- Nem. Erről szó sincs! Nem fog gondot okozni. Az idő pontról viszont majd értesítem, hogy mikor esedékes.
- Nagyszerű! Várom a jelentkezésed. "



Toboshi uraság felment a szobájába. Egy fontos telefon hívást várt, ám ahogy teltek a percek egyre inkább ideges lett, hogy mégis mi tart eddig az illetőnek, hogy hívja őt. Még a hotelbe is korábban jött, ahogy azt a nő parancsolta neki.  A két kis fiolának kereste a helyet amit kapott. Bár egy is elég, ő a biztonság kedvéért kettőt kért. Ez bárkit le terít a lábáról, legyen az vámpír vagy ember.  Bár míg egy vámpír számára nem halálos, addig egy ember számára akár az is lehet, a megfelelő mennyiségben.  De Toboshi csak egy bizonyos időre el akarta tenni láb alól a személyt ki zavarja őt. De valójában az sem zavarná, ha bele halna, de a nő akivel össze fogott az megtiltotta neki, hogy megölje, sőt meg fenyegette, hogy ha meg meri próbálja ő  előbb fogja őt megölni, mint, hogy esélye lenne meg tenni. 
Mikkor a telefon meg csörrent ijedtébe majdnem elejtette az egyik kis fiolát. Gyors le tette az ágyra és telefonjáért nyúlt a zsebébe.
- Na végre! Csak, hogy hajlandó volt hívni! Mi a fene tartott eddig?
- Minden a terv szerint megy? - kérdezte a telefonban egy eltorzított női hang, s ebből tudta, hogy most a vezérrel beszél nem pedig annak egyik csatlósával.
- Igen. Korábban érkeztem ahogy mondtad, de még ez sem okozott nekik gondot. - mérgelődött.
- Türelem Toboshi. Ha mindent jól csinálunk, akkor a terv végére a Cestal hotel lehúzhatja a redőt, én pedig meg kapom amit akarok.  Este nyolckor gyere a déli raktár területre, a piros raktárnál fog várni rád az egyik segédem. Ne késs el!

A telefont már le is rakta, esélye nem volt tovább fejtegetni az elégedetlenségét, inkább csak magában mérgelődött. De van most más gondja mit, mint ez a nő. Még fogalma sincs arról, hogy hogyan fogja Kanae-t megmérgezni. Kellene valakit keresnie aki könnyen a közelébe férkőzik, és az italába vagy az ételébe tudná csepegtetni az értékes cseppeket. Zsebre vágta az egyik fiolát, a másikat a fürdőben el rejtette. Majd le ment az aulába, hátha hall egy jó pletykát. Bár akkor is meg mérgezhetné amikor a véréből iszik, az azért elégé rizikós lenne. De mindenféleképpen az lesz a legjobb időpont, hiszen akkor lesz a legjobban legyengülve a szervezete, gyors hatást tud majd vele elérni. 
És nem is kellett sokáig keresnie, ahogy le ment egy érdekes beszélgetés csapta meg a füleit az információs pult felől, így annak közelében le táborozott, de úgy, hogy azok ne vegyék észre őt. 


- Egyszer meg fojtom azt a kis kurvát. 
- Te meg mégis kiről beszélsz? - kérdezett vissza a lány dolgozó.
- Arról az új csajról aki folyton Kanae-val rohangál. Mióta ő itt van azóta nekem kevesebb a dolgom.
- Talán mert szarul dolgozol. - felelt neki vissza a hosszú barna hajú leányzó. 
- Hogy miről beszélsz?
- Mióta itt az az új csaj K-nak van szabad ideje. Nem késik a megbeszélésekről is ilyenek. - Csatlakozott a beszélgetéshez Kenji, miközben teli szájjal beszélt ugyanis egy almát rágcsált. - Te meg lehetnél egy kicsit élet vidámabb tudod. Kötött bele a másik lányba.
- Igen? Szeretnél velem helyet cserélni? És jópofát vágni azoknak a vámpíroknak, oh bocs igaz is, vagyis embereknek, akik nem bírják a fejedet, csak azért mert az vagy aki?
- Nem bocs. - válaszolta vissza hanyagul.
- Akkor kopj le.
- Elég szabad szájú vagy.
- Meg tehetem. És tudod míg te itt fel tartasz, addig ha balra nézel, vagy három ember tudna megölni a szemével, mert sorra akarnak jutni, szóval ha lennél olyan kedves és lekopnál. - Kenjinek nem is kellett több, látta, hogy a lánynak igaza van, bár ő maga vagy öt ügyfelet is látott akik ha tehetnék a szemükkel meg fojtanák. Így csak fel ment a bátyjához, ugyanis unatkozott.
- Ha én így mernék beszélni a főnökömmel.
- Ő nem a főnökünk. Kanae, vagy annak a családja, na ők, a mi főnökeink. Szóval, ha tudod, hogy kivel, hogy beszélj nem lesz gond. Bár már azóta Kanae hozott egy szőkeséget is. Elégé gyanús,. hogy le leszel cserélve.  Vele még a vámpírok is szóba állnak, pedig ember. Mit megadnék érte, hogy ide kerüljön a pulthoz. Bocsi, kicsit elgondolkodtam. - fejezte be a mondatát ezzel mivel látta, hogy most már nem csak ideges a beszélő partnere, de még el is van képedve. Na nem mintha nagyon érdekelte volna. Amúgy sem kedveli a kollégáit.
- Ha már mész, akkor ezeket add oda a főnöknek.

Neimy - Az új szövetségWo Geschichten leben. Entdecke jetzt