Lokit mindenki egy hatalom éhes, pojácának látja, aki sosem közelít semmiféle jó szándékkal. Valójában ő csak egy félre értett hős.. Nem de? Visszatér Midgardra, hogy helyrehozza hibáit, ám ha ilyen egyszerű volna, már túl is lennénk történetünkön...
Teltek, múltak a napok, melyek lassacskán már hetekké váltak. Loki szabadidejében próbálgatta a varázserejét, mely szépen lassan, kezdett vissza áramlani belé. Aida sem könnyítette meg a dolgát. Éjszakákba nyúló Asgardi mesékkel, régi történetekkel és ősi legendákkal szórakoztatta a nőt. Magának se vallaná be, de jó volt kicsit nosztalgiázni, annak pedig felettébb örült, hogy nem kellett mindent, szóról szóra elmagyaráznia. "Eszes kis Midgardi annyi szent" Gondolta magában az egyik éjszaka.
A kanapé időközben mondhatni az otthonává vált. Többek közt itt aludt, evett, pihent, olvasott, vagy csak meditált.
Édesanyja varázs könyvét megannyiszor újra olvasta és próbálgatta a benne lévő varázsigéket. Akárcsak gyermekkorában, időnként még most is felvillanyozódott, mikor sikerült az egyik varázslat. Nem volt nagy dolog. Kezében egy csöpnyi kis énekes madárka jelent meg, hallgatta az édes dallamát, majd hagyta, hogy a kis jószág kirepüljön a kezéből, majd végignézte, ahogy a madár mielőtt még a mennyezethez érhetett volna, szertefoszlott. Gyenge kis illúzió, mondhatni elhanyagolható, de mikor vissza gondol Frigga ragyogó, büszke mosolyára, mellyel akkor illette, mikor sikerre vitt egy-egy varázslatot, akarva, akaratlanul is elmosolyodott. Nem hibáztatja már magát, beletörődött anyja halálába, mostmár csak hálás, hogy a legszebb emlékei róla, még mindig meg vannak neki.
Erősen koncentrált és szét tárta tenyerét. Óvatosan fodrózódva megjelent egy kép, majd egy árny, azután pedig élesedett a látvány.
-Szervusz anyám-suttogta Loki az apró illúziónak maga előtt és akaratlanul is össze szorult a torka.
-Oh Loki...-halatszott az a negédes hang, mely mindig akkor csendült meg mikor Loki szomorú, vagy épp magányos volt.-Oh Gyermekem, ne csüggedj... -Hajolt előre az illúzió, hogy meg símítsa Loki kezét.-Ne ostorozd magad, te oly sok mindent megtettél és annyit fejlődtél... Érd el, hogy ezt mások is így lássák. -mosolygott Frigga, ahogy fiára tekintett, soha nem is kezelte másképp, bármit is követett el a múltban és bármit is fog tenni a jövőben, ő mindig is az ő kis fia marad és ezen senki és semmi sem fog tudni változtatni.
-Tudom anyám... De olyan nehéz nélküled, semmi sem olyan, mint amilyen volt... Odin is megváltozott, őt nem érdekli, hogy mit teszek, a halálod óta csak a szörnyet látja bennem, bár nem hibáztatom, hisz én is tudom, hogy az vagyok...-suttogta könnyes szemekkel, ahogy hagyta, hogy a bőre szépen lassan bekéküljön. Szemei elvörösödtek, kezei megremegtek, ahogy bensőjét átjárta az erő. Rég rájött már, hogy Jotun formájában az átlag ereje egyszerűen megduplázódik.
Az illúzió fodrozódni kezdett, majd eltűnt. Loki könny áztatta arcát jeges kezeibe temette és hagyta, hogy a csöndben néha felhangozzék a zokogása, egészen addig, míg egy lágy kezet nem érzett a hátán.
Ijedten kapta fel a fejét, az a Midgardi nem láthatja meg ily gyönge állapotában. Szemei ki kerekedtek, ajkai el nyíltak és könnyei még gyorsabb iramban záporoztak egymás után, ahogy maga előtt megpillantotta édesanyját, teljes életnagyságban. Jelen pillanatban nem érdekelte, ha ez csupán csak egy illúzió. Egyszerűen csak, újra karjaiban akarta tartani azt a nőt, aki eddig a világot jelentette számára, aki még akkor is ott volt mellette, mikor ő hidegen eltaszította magától. Átölelte édesanyja derekát és magához szorította a gyönge testet, úgy mintha sosem akarná elengedni. Könnyei eláztatták a selymes, puha fátyol anyagát, de nem törődött vele. Ugyanazt a nyugalmat, azt a mámorító, kellemes illatot érezte, mely mindig körbe lengte a gyönyörű nőt. Beszívta az illatot és a ruhába zokogott tovább. Egy kéz végig lágyan cirógatta a haját és meg mert volna rá esküdni, hogyha most fel néz, akkor édesanyja bátorító mosolya fog vissza köszönni rá, ám inkább nem kísérti a sorsot, mert félő, hogyha feltalálna nézni, még hirtelen szertefoszlana ez az édes délibáb.
Csendben zokogott tovább, miközben Frigga megnyugtató szavakat duruzsolt a fülébe, egészen addig míg az ifjú Herceg el nem aludt. Az illúzió felkelt a kanapéról és Loki fejét a párnák közé helyezte, megfogott egy a közelben lévő plédet és betakarta az alvó herceget. Hátrébb lépett, majd a nyugodt arcot fűrkészte tovább. Még eleresztett egy halvány mosolyt fia felé, majd az illúzió szertefoszlott...
********
Helló Midgard! 👋😁
Tudtátok, hogy a Midgard az lényegében azt jelenti, hogy középfölde? Mert hogy mi vagyunk az Yggdrasil azaz a Világfa közepén? Mondjuk akkor igazán furdal a kíváncsiság, hogy az Assguard az mit is jelent pontosan...😇🤗
Waah, amúgy da feels 💘💔 Rettenetesen imádom Friggát és mikor meghalt tényleg megsirattam😢 De eskü akkor nem sírtam, mikor ezt a fejezetet írtam *kinosan a plafonra néz* Mióta van ott az a repedés? 🤔
Na jó, viccet félre téve, tudom, nem valami izgalmas egy rész, de a jövőhetivel már kezdünk bele folyni a nagy vizekbe *-*
Remélem, hogy tetszett ez a rész is, jövőhéten találkozunk, addig is itt egy GIF mikor Loki kicsiként varázsolni tanult ^^
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
