bébiszitter | norenmin [fordítás]

˹ tíz ˼

renjun a hátizsákja pántját szorongatta, "szóval.." ránézett a két fiatalra, akik a kanapén ültek, és az arcukra volt írva, hogy mennyire el vannak keseredve, "itt a búcsú ideje."

nem, nem végleg megy el. igaz, párszor már gondolt rá, de az utóbbi napokban meglehetősen jól szórakozott rajtuk. mindig valami olyannal rukkoltak elő, ami miatt lehetetlen volt mellettük unatkozni, és így már tök buli volt.

"hétfőn jövök vissza." renjun vitatkozott egy sort az anyukákkal, hogy legalább hétvégente haza tudjon menni. végülis a fiúk felnőttek, nincs szükségük nonstop felügyeletre, "kérlek titeket, ne gyújtsátok fel a saját házatokat, amíg távol vagyok."

"nem ígérek semmit." vágta vigyázba magát jeno, és még tisztelgett is. renjun ezen csak kuncogott.

nem akarta kimondani, de renjun talán mégis választott kedvencet jeno személyében. ő legalább próbál közeledni felé, míg jaeminnel egy normális szót sem tud váltani.  renjun próbálkozott ezen változtatni, kevés sikerrel. az egyetlen alkalom, amikor jaemin máshogy viselkedett, az akkor volt amikor egy mosoly kíséretében megköszönte a ryan plüssét. 

"és kérlek ne öljétek meg egymást." sóhajtott renjun, "nem akarom azt a hírekben látni, hogy két fiút holtan találtak a saját házukban."

"sajnos megint nem tudlak efelől biztosítani."

"jeno!" 

az említett csak kacagott, "csak vicc volt, nyugi!" majd lazán átdobta a karját jaemin válla felett, "sosem tudnám megölni a jövendőbeli férjemet."

jaemin teljesen össze volt zavarodva. először is, jeno látszólag már teljesen elfogadta a tényt, miszerint el vannak jegyezve.  másodszor pedig, nem érzett undort, sőt még ahhoz hasonló érzelmet sem. nem érezte, hogy le kéne löknie jeno kezét a válláról, vagy hogy le kéne ordítania a fejét.

helyette, csak bizsergést érzett, ami zavarta.

renjun mosolygott, "hiányozni fogtok."

jeno felállt a kanapéról, és levette a kezeit jaemin válláról, és átpártolt renjunhoz. olyan szorosan ölelte az alacsonyabbat, hogy majdnem meg is fojtotta, "nekem is hiányozni fogsz injunie!"

jaemin csak a kanapén ülve csóválta a fejét, "csak két napig lesz távol."

"két nap!?"

"talán nem tudsz számolni?" jaemin csak megforgatta a szemét.

"igazán sajnálom arisztotelész, hogy nem vagyok olyan okos, mint kegyed."  csücsörített jeno.

renjunnak egy mosoly szaladt fel az arcára, amint meglátta a kis mozdulatot. odalépett hozzá, és kedvesen megcirógatta jeno orcáit, "miért vagy ilyen aranyos?"

jeno megismételte ugyanezt renjunnal, "te vagy itt az aranyos!"

jaemin már meg sem tudta számolni, hogy hányszor forgatta meg a szemeit ma. szerencse, hogy még a helyükön vannak. nem bírta tovább, és inkább elvette a távirányítót, és bekapcsolta a tévét, ezzel megzavarva a kettőt.

a kínai csak megmosolyogta jaemin tettét, "szia jaemin."

"hétfőn úgyis visszajössz, szóval szia." mondta a pink hajú, a szemeit le nem véve a képernyőről.

renjunnak eszébe jutott valami, és gyorsan kivett egy listát a zsebéből, "ma nektek kell bevásárolni."

"mi?"