bébiszitter | norenmin [fordítás]

˹ tizenhét ˼

(a/n: elvesztettem a fonalat egy kicsit a történések között, sorry xd)

jeno kezei a fiú arcán pihentek, és lágyan cirógatták azokat, "mit szeretnél, renjun?"

fejben háromszor is megpofozta magát, amiért egy pillanatra is elhitte, hogy jaemin jött be hozzá, ráadásul önszántából, cicafülekkel. azonban tudat alatt egyáltalán nem bánta, mert renjun aranyos ábrázata mindenért kárpótolta. és pluszban rajta ott díszelgett a szőrös kiegészítő. 

"miért van ez rajtad?" jeno a macskafülekre mutatott.

"jaemin a kezembe nyomta, és azt mondta, hogy vegyem fel.." kuncogott a kínai, miközben birizgálta a hajpántot, "és azt is üzeni, hogy sajnálja."

"mivan?" jeno arca grimaszba rándult. miért ilyen nehéz kimondani, hogy sajnálom? egy szó, nyolc betű.

"jeno, meg kell értened őt." renjun talán nem ismerte eléggé a pink hajút, de azt már volt ideje kitapasztalni, hogy nem az a bocsánatkérős fajta. "hiszen a jegyese vagy-"

"de ő is a jegyesem. ne mindig nekem kelljen hozzá igazodni." letette a könyvet az ágyra, ezzel magára vonva renjun tekintetét, amire csupán a zavarodottság volt írva. 

"hova mész?"

figyelmen kívül hagyva a kérdést, jeno kiviharzott a szobából. renjun még mindig az ágyon ült, és az ajtót nézte, amelyet hatalmas erővel vágott be maga után az előbb a fiú. pár másodperccel később azonban egy mosoly kúszott fel az ajkaira, és óvatosan levette a cicafüleket, amit még chenle minden különösebb ok nélkül csempészett bele a táskájába. egyáltalán nem bánta, hogy hazudott jenonak, "sosem csalódok csodás elmémben."

a folyosón egy szúrós tekintetű jeno viharzott,méghozzá egyenesen jaemin szobája felé. nem érdekelve, hogy esetleg megzavarja valamiben a fiút, kicsapta az ajtót, majd engedély nélkül beljebb lépett. 

"te-"

micsoda megdöbbentő látvány. jeno álla a padlót súrolta, és a lába is a földbe gyökerezett, amint meglátta jaemint, ahogy a cicafüleket próbálgatja a tükör előtt. a pink hajú is meglepődött rendesen, mert nem számított arra, hogy a fiú mindennemű előrejelzés nélkül beront hozzá. 

"ezeket nem renjunnak adtad oda?" nem akarta beismerni, de jaemin olyan aranyosnak, és ártatlannak tűnt így. a szája tátva maradt, és a szemei is majdnem kiestek a helyükről meglepődöttségében. a cicafülek már csak hab volt a tortán.

jaemin még sosem szégyellte magát ennyire. mindenhová pillantott, csak éppen jenora nem, közben pedig lassan levette a műanyagot a fejéről, "n-nem tudom, hogy mi-miről beszélsz.."

a pink hajú dadogott. jeno felhúzta a szemöldökét. ez nem az a na jaemin, akit ismert. az a jaemin, akivel felnőtt, sosem dadogott. és sosem jött zavarba. azonban ez a fiú itt már olyan piros volt, mint egy érett paradicsom, és jeno nem tudta, hogy most hogyan is kéne erre reagálnia.

"miért vagy még mindig itt?"

jeno tett felé egy lépést, "beteg vagy?"

"nem!" kiáltott fel a pink hajú, amit nem éppen így tervezett. gyorsan megköszörülte a torkát, hogy

"tiszta piros az arcod."

"csak mert az." jaeminnek se volt fogalma róla, hogy most tulajdonképpen mit is csinál.

akármi történjék is a pink hajúval most, jeno rettentően élvezi. nem beteg, szóval mi lehet az oka a vörös arcának és a dadogásának? csakis a szégyenérzet. jeno már nem aggódott, így egy heccelő mosoly kúszott fel ajkaira.