The Solid - The Reign Chronicles II.

Chapter 8

  – Királyném! – pukedlizek sietve. – A szíves bocsánatáért esedezem.
  A királyné hűvös tekintettel mér végig majd int, hogy álljak fel. Alig tíz percet késtem, mert a hajamat szinte teljesen fel kellett tűznöm újra és már rohantam is a jövendőbeli anyósom színe elé. De kifejezetten elégedetlennek tűnik, hogy megvárakoztattam. Ami mondjuk nem lep meg túlságosan.
  – Köszöntöm, Alicia. Kellemesen érzi magát az új otthonában?
  – Tökéletesen, köszönöm a kérdését – hajtok fejet. – Semmiben nem szenvedek hiányt.
  – De, mivel úgy tűnik az időérzékét elhagyta út közben. Nem tudom, hogy előző hazájában miféle különös szokások vannak, de mint a fiam jövendőbelijétől, elvárom, hogy a nap huszonnégy órájában a rendelkezésemre álljon. Ez természetesen a hercegre is vonatkozik. Bármikor szüksége lehet Önre.
  – Értettem. Többé nem fordul elő.
  – Helyes, ugyanis fontosabb dolgunk is van! – csettint türelmetlenül. – Holnap estére bált szervezünk, hogy megünnepeljük a Maga érkezését.
  Magamban hálát adok Damiennek, hogy erre már korábban figyelmeztetett.
  – Természetesen magammal hozattam az összes különleges eseményre varratott ruhámat... – kezdem, de a szavamba vág:
  – Hallatlan! Miféle vendéglátói lennénk ha még új ruhát sem biztosítanánk egy ilyen fontos eseményre? Természetes, hogy az udvar legjobb varrónője fogja készíteni!
  Az udvarhölgyei a szájuk elé kapják a kezüket, ketten közülük összesúgnak.
  – És ha én a Maga helyében lennék, kedves, akkor mindenképpen beszélnék a fiammal, hogy miféle ruhát varrat magának az ünnepélyre! – folytatja a kioktatásomat. – Az azonos viseletük összetartásról és egységről árulkodna, amire ezekben az időkben nagy szükségünk van. És a királyság lakóinak is. Országunk minden tájáról érkezni fognak vendégek, mutassuk meg nekik, hogy bízhatnak a dinasztia stabil fennmaradásában.
  – Magam is így gondolom – bólintok készségesen.
  – Helyes! Most távozhat! – bocsát el egy intéssel.
  A folyosókat szelve meglepődve veszem észre, hogy valóban Damien szobája felé haladok, ahogy azt az anyakirályné javasolta.
  A herceg a minap mondta, hogy a nyugati szárnyban vannak a királyi és hercegi lakosztályok és azt, hogy bármikor meglátogathatom, amikor csak kedvem tartja. Hát, most kedvem tartja...
  Valóban így van? szólal meg egy hangocska a fejemben. Vágysz a társaságára?
  Egy percnyi gondolkodás után arra jutok, hogy igen, több időt szeretnék tölteni Damiennel. Attól még, hogy a szívem már nem lesz soha senkié még nem jelenti azt, hogy rossz kapcsolatot kell fenntartanom a jövendőbeli férjemmel. Hiszen a herceg értékes ember, és igazán szeretetreméltó barát válhatna belőle. Egy házasság attól még lehet boldog, hogy érdekből köttetett.
  Igen, határozottan szeretném jobban megismerni Damient döntöm el.
  Nem szándékozom teljesen megnyílni előtte, de hát vannak dolgok, amiket az ember még a barátainak sem mond el. Hinnem kell abban, hogy a kapcsolatunk alapja lehet egy szilárd barátság.
  A folyosón posztoló őrtől megtudakolom, hogy merre találom a hercegi lakosztályt, aki készségesen útba is igazít. Egy szelíd mosollyal megköszönöm a kedvességét.
  Szinte szökdelve sietek Damienhez. A gondolat, hogy a fiúval barátságban irányíthatjuk a birodalmat felvillanyoz. Egész biztosan a szüleim is örülnének neki, hiszen én is ezt kívánnám a gyermekem számára.
  Hirtelen a rohamom sem tűnik olyan súlyosnak. Volt már rosszabb is és talán ha Damien...
  Nem! folytom el csírájában a gondolatot. Damien soha nem tudhatja meg!
  Mély levegőt veszek és bekopogok az ajtón, amiről az őr beszélt. Kissé ideges vagyok, hiszen nem kifejezetten illendő egy herceg lakosztályába csak így bejelentés nélkül érkezni, még akkor sem ha az illető maga adott rá engedélyt.
  De Damien meg fogja érteni...
  Lépéseket hallok az ajtó másik oldaláról. De nem cipők kopogását, hanem ruganyos meztelen talpak lépteit. Már azt hiszem, hogy az érzékeim megcsalnak – hiszen miért mászkálna egy koronaherceg fényes nappal cipő nélkül a lakosztályában? – amikor feltárul az ajtó és én felszisszenek a látványtól.
  A cipő nélküli láb egy karcsú, törékeny lányhoz tartozik, aki hiányos öltözetben és kibontott göndörödő hajjal nyit ajtót.
  Hogy ne a tökéletes, ruhákkal alig borított testét bámuljam állom a zöld tekintetét, majd tíz másodpercnyi farkasszemezés után megfordul:
  – Mien, ha jól sejtem téged keres a hölgy...