The Solid - The Reign Chronicles II.

Chapter 3

  Álmatlanul fekszem az új ágyamban. Vagyis az ágy valószínűleg nem új, ránézésre – főleg a faragás stílusából kiindulva – nagyjából egyidős lehet a kastéllyal. Csak számomra új. Szokatlan.
  Nyugtalanul, forgolódva szoktam aludni és ebben a baldachinos csodában is az első dolgom volt, hogy beverjem a lábam az egyik vaskos, faragott oszlopába. De egy jól nevelt hercegnőhöz méltóan nem kiáltottam fel, csak összepréseltem az ajkaimat és a párnába temettem az arcom. A helye reggelre úgyis be fog lilulni, de legalább a szoknyám eltakarja majd.
  Otthon, Opheatopiaban megvolt a szinte rituáléként betanult esti "szertartásom", amihez már-már kényszeresen ragaszkodtam.
  Mosdás, fésülködés és imádság. Nem Helioshoz, akinek a jelképe – egy kard és a Napkorong – kötelezően kint volt a szobámban, mivel Aelodian – és a jövendőbeli férjem – vallása ezt követelte meg. Én minden egyes alkalommal Titaniahoz imádkoztam és imádkozom továbbra is. És ha ezt bárki megtudná még talán otthon is kivégeznének érte, nemhogy itt, Aelodianben. Ami most már az új otthonom.
  A szüleim nem is olyan régen ragaszkodtak ahhoz, hogy végignézzem egy eretnek tűz általi megtisztítását. A rémálmaimban még ma is hallom a sikítását és érzem az orromban az égő hús szagát. Azóta óvatosabb vagyok, mint valaha a vallásommal kapcsolatban.
  És ez csak az egyike azon titkoknak, amiktől Damient a saját érdekében meg kell kímélnem. Meg kell védenem magamtól és a sötét múltamtól. Bármi áron.
  Lefekvés előtt azért elmormoltam a szokásos szavaimat Titanianak, azzal kiegészítve, hogy Damien ne nagyon ragaszkodjon ahhoz, hogy kiderítse a titkaimat. Ez egy kicsit megnyugtatott.
  Átfordulok a másik oldalamra. Mi is vár rám holnap?
  Á, a királynéval töltöm a napot!
  Hivatalosan már Őfelsége udvartartásába tartozom, közvetlenül alá, mivel én leszek az utódja – ezt pedig vélhetően hamarosan be is jelentik. Meghívott holnapra teázni, valószínűleg mert azt akarja, hogy beleszokjak az itteni udvari életbe. Nem mintha már nem tudnék így is mindent egy királyság működéséről...
  És azt is tudom, hogy amíg királyné nem leszek a napjaim nagyjából így fognak telni. Teázás, üres csevegés, esküvőszervezés, aminek elkerülhetetlenül a középpontjában fogok állni, majd apró ügyek elintézése, de természetesen semmi komoly. Egészen Damien megkoronázásáig.
  És ezután sem fog nagy felelősség hárulni rám, nekem pedig ezzel semmi bajom nincs, sőt sokkal jobb is így, mivel én soha nem akartam királynő lenni. Otthon sem.
  A dolgomat mondjuk megkönnyítette, hogy van egy öcsém, Geoffrey, aki születése jogán király lehetett volna, de őt a szüleink nem tartották alkalmasnak – a hivatalos történet szerint a szövetség Aelodiannel kapóra jött a kicsi, védtelen országunk számára. Így Damien herceg lesz egy nap az egyesült Aelotopian Birodalom uralkodója, én pedig a királynéja. És nekem nem lesz más dolgom, mint szépen mosolyogni mellette és nevelni a közös gyermekeinket. Ennek így kell lennie. Minden tökéletesen el van rendezve nagyjából mióta az eszemet tudom.
  Nem tudom pontosan, hogy a gondolatmenetem során – amiben a jövőmet tervezgetem – mikor alszom el, de egy göndör, szőke hajú, nyolc év körüli, gödröcskés fiúról álmodom, aki rám néz a barna szemeivel – az én szemeimmel – és tisztán, érthetően ezt mondja:
  – Hiányzik az apám.