Ismeretlen...(Hoseok ff) //SZÜNETEL//

Minden rendben lesz...

Ahogy abba hagytam merengésem magamról és Hoseokról, ezért az életemen kezdtem el gondolkodni. Töprengtem azon, hogy egy barátom sincs Hoseokon kivül readásul Hoseok nem is egy barát számomra mert többet érzek iránta, aztán be ugrott az a kép, hogy  20 éves vagyok és nincs állásom. Az a baj, hogy semmi nem érdekel /kelti fel az érdeklődésemet mivel nem voltam sajnos részese kis koromban egyetlen egy szakmák éjszakájának sem. Később pedig lehetőségem sem volt felfedezni akármit mivel diliházba kerültem. Mondhatni úgy is, hogy életem sincs... Nincs senkim akivel megoszthatnám a bajaimat, nincsenek is bajaim mert független vagyok mindentől jelenleg és ez elég kiakasztó. Nincs senki aki ebben tudna segíteni. Vagy is de... Hoseok. De mindig őt zaklatom... Nah és aztán kit érdekel úgy is szabad hetes had zaklassam. Telefonom már kezemben is volt és tárcsáztam.
-Szia Hobi...
-Hali Jiho mi a baj?
-Semmi csak tudod elkezdtem gondolkodni...
-Mit csinálni?
-Gondolkodni!
-Hogy mondod?
-GONDOLKODNI ! Nem hallasz jól vén ember...
-De, csak nem tudtam, hogy te tudsz olyat. -hallottam egy kuncogást a vonal túloldaláról.
-Nagyon vicces vagy tényleg... Jó tudod mit hagyjuk... -tettem le a telefont. 5 másodpercbe sem tellett már felhívott.
-Haló tessék? A vonalban egy fogyatékkal élő beszél.
-Jiho... Tudod, hogy csak vicceltem.
-De annyira gyerekes vagy... Pedig komoly dologról lenne szó.
-Hallgatlak!
-Szóval... Kicsit gondolkoztam, azon hogy milyen is az életem... És hát arra jutottam, hogy se barátaim...
-Akkor én mi vagyok?

Ha te azt tudnád...

-Jó de rajtad kivül... Szóval állásom sincs... És 20 éves fejjel azért már kezdenék valamit magammal.
-Hát keress állást.
-De semmi nem érdekel... Tudod nem voltam részese semmi szakma tanulmányozásának, és semmi ilyenben nem volt örömöm.
-Ohh... Hát akkor nincs mit tenni elmegyek hozzád és segítek neked!
-Akkor kapkodd a vén csontjaid!
-Vén? Nah ezért kapsz!
-Várlak! -tettem le nevetve a telefont.
Nem telt bele 5 perc és már szólt az irritáló csengőm, de nem voltam kiakadva mivel tudtam hogy ki áll az ajtó mögött, biztos a közelben volt ezért ért ide ilyen hamar. Mikor ajtót nyitottam egy ismerős alak állt előttem de nem Hoseok volt az.
-Jó napot... -néztem ráilyedten és értetlenül. Egy 30-as éveiben járó pasasnak tűnt és nem mondhatni hogy csúnya , sőt elég jóképű.
-Azért ennyire nem vagyok öreg. Szóval szia! Meg sem ismersz?
-Rémlik valami,de nem ugrik be.
-Nah szép... Én vagyok az Minsu!
-Minsu?
-Seung Minsu! Semmi nem rémlik?
-Nem, ne haragudj...
-Sokat voltál bezárva...
-Még is honnan  tudod ezt? És honnan  kéne ismerjelek?
-Együtt jártunk suliba. Amikor még jártál. Igaz nagyon rég volt. -együtt jártunk suliba akkor túl idősnek néztem, biztos dohányzik.
-Tényleg?
-Igen, tudod helikopter bjzuuu....
-Jézus!!! Beugrott!! Fhuu hát az elég rég volt... Mit ne mondjak. És honnan tudod, hogy itt lakok?
-Látalak erre jönni, csak épp egy fontos dolgom volt így nem tudtalak utolérni aztán ma felszabadultam a munka alól és felnéztem ide, a létező összes lakás végig csöngettem...
-Áhh értem. Te nagyon hülye vagy! -tettem szám elé kezem nevetés közben. Minsu volt az egyik legjobb fiú barátom mivel egymás mellett laktunk együtt sétáltunk suliba és minden félét össze baromkodtunk. Csak általánosban volt így utánna mindegyikőnk más merre ment vagy is én sehova, így nem beszéltünk sokat, utánna már nem is kerestük egymást és most nem is értem, hogy miért van itt de mindegy.
-Megadom a számom, majd össze futhatnánk!-zökkentett ki eszme futtatásomból.
-Okés! Akkor mond! -bediktálta a számokat.
-Nah most viszont sietek! Szia.
-Szia. -csuktam be az ajtót, mivel be sem engedtem, milyen pofátlan vagyok. Még is vannak barátaim? Mindegy is... Épp jókor ment el Minsu mivel rá pár perccel újra szólt a csengő ezzel jelezve, hogy ideért Hoseok. Nem akartam neki erről az egészről mesélni mivel tudom, hogy féltékeny lenne és újra mély pontra kerülne a haladó "kapcsolatunkba".
-Szia!
-Szia Jiho! -villantott nekem egy mosolyt majd be is lépett az ajtón.
-Azért tartott ilyen sokáig ide érni mert már öreg vagy igaz?
-Nah most kapsz! -le lökött a kanapéra és elkezdett csikizni. Szándékosan hergeltem.
-Nah joh joh!! Meg adohm magam! -mondtam, mikor már majdnem halálomon voltam.
-Jó  megkegyelmezek. -hagyta abba oldalam csikizését.
-Milyen szakma érdekelne? -váltott gyorsan témát és csapott a dolgok közepébe.
-Hát igazából úgy semmi sem...
-Fodrászat, irodai munka, kozmetikus, autó szerelő! -ahogy ezt kimondta szája elé kapott és vigyorgott.
-Mi az? Most azt hiszed nem lennék jó autó szerelő?
-Hát ne haragudj Jiho arra még gyúrnod kell.
-Igazad van... Nem vagyok alkalmas semmire...
-Nem úgy értettem! -jött oda hozzá és megfogta vállam.
-Amúgy lehet, hogy valami egyszerűbbel kéne kezdj mint mondjuk egy pénztáros vagy valami kávézóban dolgozni. -mondta Hoseok, és lágy hangja hallatán egyből lelkesebb és nyugodtabb lettem.
-Nah mit bámulsz? -vigyorgott rám és zökentett rózsaszín ködömből.
-Tessék?
-Miért meredsz el annyira a semmiben?