NEVERMIND【YoonKook 】✔

{ÁTÍRVA}【 4. Hideg 】

━━━━ ✗ ━━━━

Jungkook szíve még mindig eszeveszetten dobogott, teste a félelemtől remegett, s folyt róla a viz, így erősen kellett fognia a kés markolatát, hogy le ne ejtse.
-- Minhee, rossz a szemed a kutyákhoz! -- vetette oda a férfi a nőnek. -- Csak nézz rá, ide látni, hogy remeg! Intézd el, és menjünk! -- adta ki a parancsot.
Ennek pedig eleget téve előjött még egy férfi, és kettő ellen nem volt sok esélye a tini fiúnak. Szinte azonnal visszaszerezték tőle a kést, és addig ütötték, amíg szinte eszméletét nem vesztette. De akkor érkezett meg Yoongi, és leszedte róla a két férfit, és nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne ordibáljon velük, és üsse meg őket.
-- Mit csináltok, idióták?! Hagyjátok abba!
-- Miért, ki ez a kölyök? -- kérdezte a nő.
-- Az mindegy, aki egy ujjal is hozzányúl, eltöröm a kezét!
-- Igen, Yoongi-ssi! -- vágta rá egyszerre a két férfi, a női egyed pedig csak ciccegett, és elindult ki a sikátorból.
-- Seungwoo, Minki, menjünk.
-- Jungkook, ébren vagy? Kook! -- rázogatta őt Yoongi, de nem ébredt fel, viszont még életben volt. -- A francba is, miért kellett kijönni a lakásból?! -- vette elő a telefonját, hogy hívja a mentőket, és Jin-nek is dobott egy üzenetet, hogy mi történt.
Utána jobban szemügyre vette a törékenynek tűnő fiút, és pulóvere ujjával letörölte a vért a szája széléről.
-- Legközelebb esküszöm, hogy bezárlak éjszakára! Mintha azt mondtad volna, hogy nem vagy lázadó típus... le merem fogadni, hogy csak azt mondod, amit mások hallani akarnak! -- beszélt saját magának, miközben felvette a hideg betonról, és kivitte a főútra.
Nem sokkal később megérkezett a mentő, Yoongi pedig elmondta a részleteket, de kihagyta természetesen azt a részt, hogy ismerte az elkövetőket. Mivel ez gyakori eset, nem csinálnak nagy ügyet belőle, és kamera felvételeket sem fognak vizsgálni emiatt -- ez az egyetlen szerencséje. Persze ha mégis így lenne, a maffia úgyis megoldja a nagy befolyásának hála, hogy ne bukjanak le.

Yoongi végül összefutott Taehyunggal a kórházban, és fejben már előre készült a beszólására, ami elmaradhatatlan volt.
-- Jobban is figyelhettél volna rá! Tudod mit jelent, hogy "szülő"? Mégha nem is a gyereked, most gyámja vagy! -- oktatta ki Taehyung, hangszíne mégis teljesen normális volt, nyoma sem volt haragnak.
Ezt sokan ijesztő tulajdonságnak látják mások, hisz ő márcsak a hidegvéréről híres a kapitányságon.
-- Ha meghal, lecsuknak, tudom! De azt valahogy nem értem, miért rám bízta Jimin helyettetek!
-- Yoongi, Jimin jobban ismer téged, mint te önmagad. Ezt ne felejtsd el, ráadásul Jimin mindent okkal tesz.
-- Persze, okkal... de akkor is pont rám, mi -- forgatott szemet, majd sarkon fordult és elindult a lift felé, hogy megkeresse Kook kórtermét.
" -- ... pont rám, akit a szülei elhagytak, és egyedül nőtt fel. Fikarcnyit sem értek a fiatalabbak nyelvén." -- gondolta.
Míg a kórterem előtti folyosó ülőhelyén várakozott, akarata ellenére eszébe jutottak azok az idők, amikor még alig lehetett hét éves, és a kiképzése alatt először tört el a karja, és néhány bordája. Először lőtték meg. Először látta magát összeverve, és először látta, hogy a saját karmazsinvörös vére borítja szinte egész testét...
" -- Nincs név. Nincs érzelem. Nincs hiba! " -- visszhangoztak a szavak fejében. Annyiszor hallotta, hogy beleégett az elméjébe, és valószínűleg végigkísérik az utolsó lehelletéig.
-- Ha nincs érzelem, fájdalom sincs... -- suttogta maga elé, s térdeire könyökölve túrt a hajába. -- Vagy inkább csak annyi maradt, semmi több.
-- A szívbajt hoztad rám! -- lépett ki a kórteremből Jin, és ahogy meglátta az egyedül ücsörgő férfit, kissé megijedt. Yoongi persze rendezte arcvonásait, és felnézett az orvosra.
-- Megmarad?
-- Most ez úgy hangzott, mintha az asszonyod veszélyeztetett terhes lett volna, és most szült volna... de igen, megmarad, ne aggódj. Bemehetsz hozzá, de alszik.
-- Holnap után vizsgázik -- sóhajtott, s felkelt a székről.
-- Holnap pihenjen sokat, és be fog tudni menni. Írok fel neki fájdalomcsillapítót -- jegyezte meg Jin.
-- Rendben.
-- Neked meg ne legyen bűntudatod, a tinik már csak ilyenek, és előfordul az ilyen.
Yoongi válaszra sem méltatva ment be a kórterembe és csukta be maga mögött az ajtót, majd felsóhajtott. Végül csak leült az ágy melletti székre, és a fiú békés, kissé sápadt arcát bámulta. Sebek, infúzió, sebtapaszok, kötések... hegek.
-- Mégis mi vehette rá, hogy utánam jöjjön az éjszaka közepén? Ugye nem gyanúsít engem valamivel? Nem lepne meg, eszes kölyök, azt meg kell hagyni. -- gondolkodott tovább.
Ezután észrevette, hogy a fiú enyhén remeg, így mikor megérintette a karját, érezte, milyen hideg. Nyilvánvalóan megfázhatott odakint, ezért Yoon gondolkodás nélkül vette le dzsekijét, hogy ráterítse, de valójában maga sem értette, miért szánja ennyire. Az ő hibája, hogy éjszaka követte... nem?

━━━━ ✗ ━━━━

Jungkook másnap reggel lassan nyitotta ki szemét, mikor fényt érzékelt.
Ugyanaz a kórterem, ugyanaz a tipikus alapzaj a folyosóról, ugyanaz a fertőtlenító illat a levegőben...
'' -- Mégis hogy kerültem megint ide?''
Mikor körül nézett és meglátta Yoongi-t, hirtelen nem tudta, mire gondoljon. Egyszerűen nem emlékezett semmire.
-- Végre felébredtél -- szólt rekedtes hangon, és a fekete karikákból ítélve keveset aludt.
-- Mi történt? -- kérdezte halkan Kook, majd köhögni kezdett. Úgy érezte, fáj minden porcikája, de jelét sem mutatta.
-- Nem emlékszel?
-- Nem, semmire sem...
-- Éjjel kilógtál, és az egyik zsákutcában találtalak meg ájultan. Valakik megvertek -- magyarázta.
-- Értem... de nem emlékszem. -- felelte, de hirtelen jött rá a fejfájás, így lehunyta a szemét.
-- Minden oké?
-- Csak fáj a fejem.
-- Jin azt mondta, ír fel-- Kezdte Yoongi, de félbe szakította a telefonjának rezgése a zsebében, amit szemforgatva vett elő, s olvasta el az üzenetet.
-- El kell mennem, majd rád néz valaki -- állt fel, s elindult az ajtó felé.
-- Ügyet kaptatok?
-- Igen -- kelt fel a székről, majd elindult az ajtó felé. -- Majd jön érted valaki később.
-- Oké -- bólintott Kook, majd amint eltűnt az idősebb alakja az ajtó mögött, felsóhajtott, és oldalára fordult.
Fájdalmas mozdulatnak érezte; viszont ekkor csúszott le róla egy ismerős fekete dzseki. -- Ez Yoongi dzsekije, nem? Miért volta rajtam...? Aigoo, mindegy. Inkább alszok még.

___________________________________
Csak húsz évet késtem ezzel a fejezettel, ráadásul  rövid is lett... mianhae!