Dark Legends.. ||BEFEJEZETT!||

8. fejezet: Ragyogás...

Aaron szemszöge:

A szemem nyitogatom.

- Mmmh....-. Nyöszörgtem fájdalmasan, mivel a tarkóm kurvára fáj. Csörgést hallok. Megmozgatom a kezem. Csörög. A látásom lassan kitisztul. A kezemre nézek a sötétben. Hol a faszban vagyo~

- Gadriel! -. Kezdtem rángatózni. Egy gyúnyos nevetést hallok a tágas börtönszerűségben. De. Hiszen Én már jártam itt! Ez...ez Lucifer kinzószobája. Jaj ne. Az elöbbi nevetés irányába nézek. Lucifer undorító, és taszító pofája vigyorgok rám. A kikötözött Gadriel mellett. Aki csak vár. És nem tesz semmit.

- Aaron, Aaron, Aaron. ~dalolja~. Már vártam, hogy kinyisd gyönyörű szemeid. -. Mondta, és előttem termett. Hajamat hátrahúzta amitől felszisszentem. Szemei szikráztak. Ajka folyamatosan húzódott nagyobb, betegebb vigyorra. Gerincemen végigfutott a hideg. Elneveti magát.

- Imádom a szemedben lévő csillogást. Nem félsz Tőlem. De valamitől mégis iszonyúan rettegsz. -. Súgja, és végére elneveti magát.
- És Tudom is mi az....-. Azzal Gadriel előtt termett. Végigsimított az állán. Gadriel miért nem ellenkezik? Miért tűri?

- NE ÉRJ HOZZÁ BAZDMEG! -. Rángatom a kezem.

- Olyan aranyos, nem? -. Fordítja felém az arcát. Gadriel szemei vörösek, és meggyötörtek. Teste erőtlen. Mint egy rongybaba. Mintha kiveszett volna az élet utolsó szikrája.
- Szép egy példány. -. Mosolygott őrülten. Szemeimbe könnyek szöktek. Rángatóztam, húztam a kezem.  De hiába. A vas szinte csontomig vágott. De Én csak rángatóztam. Nem vagyok képes ezt elfogadni.

- HAGYD ŐT! ENGEM AKARSZ,  NEM? AZT TESZEL VELEM AMIT CSAK AKARSZ! CSAK......csak...ne bántsd Őt. -. Zokogásba törtem fel. Ha láncaim nem tartanának, már összeestem volna.

- Hmm. A bármi jól hangzik. Csak az a baj ezzel, Kicsim.~elém teleportál~. Hogy az neked nem fáj. Nekem pedig az a jó, ha neked fáj. -. Sírásomnak hangot adtam.

- Sírj csak, Drágám. Nálad jobban senki sem csinálja. -. Arcom simogatva, súgja e szavakat fülembe. Ez egy beteg álom. Aaron, Aaron ébredj.

- Előbb eljátszok Veled. Aztán a Szerelmeddel. -. Súgta. Hosszú karmaival arcomat karmolgatta. Számba belevágott. Nem mutattam fájdalmat. Elmosolyodva hajol az ajkamra, és megcsókol. Gadriel, mintha megszállta volna az élet, felordít.

- HOZZÁ NE ÉRJÉL! Ő AZ ENYÉM! -. Kezével kirántja láncát a falból, és a következő pillanatban, a láncok Lucifer nyakán foglalnak helyet. Gadriel szeme szinte ragyog. Vakítóan. Reményt sugározva. Kezét Lucifer nyakára helyezi rá a láncra. Keze és Lucifer nyakának találkozásakor ragyogni kezd tenyere. Szárnya magától nyílik ki, mint egy napraforgó.

- Khi vagyh Teh?....-. Kérdezi Lucifer fulladozó hangon.

- Gadriel Angyal vagyok! Isten  szólgálója, és alatvalója! Az emberek, és a föld egyik védelmezője! Aaron Ford egyetlen szerelme! -. Szemeim egyre nagyobra nőttek. Lucifer eszméletlenül fekszik a földön. A ragyogó Angyal felém fordul, és suhint egyett a levegőbe. Bilincseim eltűnnek csuklómról, úgy, mint a vágások is. Ránézek elcsodálkozva. Odafutok hozzá,  és amint odaérek, ajkára is marok. Testét olyan szorosan zárom karjaimba ahogy csak tudom. Így tesz Ő is. Ajkam gyorsan, és minden érzelmem kifejezve csókolom. Kifáradva, és lihegve nézünk egymás szemébe. Jó szorosan magamhoz ölelem, és átnézek nyaka mellett. Amint újra ránézek, az általam ismert Gadriel nézz vissza rám.

- Mi történt? -. Kérdezi lihegve.

- Ezt kérdem Én is. -. Mondtam nem tudva hová is nézzek.
Szóra nyitnám a szám, de hallgatásra int.

- Most siessünk! Meg kell találnunk a könyvet! -. Egymás kezét megfogva kezdtünk el rohanni.

- Aaron hová futunk? -. Kérdezte.

- Nem tudom! De érzem, hogy erre kell mennünk. -. Nem kérdezz többet csak felzárkózik mellém. Elérünk egy ajtóhoz. Kinyitom. Itt....itt nincs semmi. Csak sötétség. Visszafordulnák, de az ajtó már nincs ott. Lépek egy lépést, de azonnal vissza is lépek, mert a csak üresség van a lábunk előtt. Egy nagyon mély, és megis tiszta hang szólal meg a sötétben.

- Üdv nektek!

- Kérlek segíts nekünk. Meg kell találnunk egy könyvet. A neve~

- Dark Legends...
Jól tudom, Fiú. De nincs ingyen. -. Szakít félbe.

- Mit kérsz érte? -. Kérdeztem.

- Az ára csupán csak az, hogy meg kell olanotok egy feladványt. Csupán háromszór válaszolhattok. Ha nem sikerül, esetleg feladjátok, meghaltok. -. Mondta. Ránézek Gadrielre.

- Innen már úgy sincs visszaút. Csináljuk!

- Csináljunk! -. Bólintottam.
- Mond a feladványt.

- Így hangzik: Fényben él, s ragyog, de sötétben lakoz, s rendelkezik vele Mindenki, ki él, s mozog. Mi az? -. Kérdezte. Ez könnyű.

- Szív. -. Felnevet.

- Nem rossz, nem rossz. De téves. -. Azzal az előtzünk lévő talaj tovább omlik. Gadriel a csuklómra fog.

- Ne ilyen elhamarkodottan! Nem kéne kinyírnunk magunkat!-. Bocsánatkérően mosolygok rá.
- Ezt át kell jól gondolnunk....mi lehet az? Mindennek van, ki él, s mozog. Hmm.

- Agy? -. Kérdeztem, mire fejen vág.

- Szerzünk neked egyett, amint megmentettük a világot. -. Mondta.

- Hé! Ez azért csúnya volt. -. Mondtam sértődötten. Megforgatja a szemeit, majd tovább töpreng. Hmm...mi lehet az.....? Nem tudom. Megvan. Megsúgom Gadrielnek. Felsóhajt. Egy próbát megér.

- Lélek! -. Mondtuk ki egyszerre. Hangunk vízhangzik, és a talaj megremeg alattunk. Egy üveghíd jelen meg előttünk.

- A válasz: Helyes! De egy valamit tudnotok kell, ha oda bementek. Több mint valószínű, hogy a elvesztek vágyaitokban.

- Ezt, hogy érted? -. Kérdeztem fucsálva.

- Sajnos ennél többet nem mondhatok. A Lényeg: Hogy ne engedjetek kísértésnek. Csak egymásra támaszkodjatok, s ne felejtsétek el, miért mentetek. -. Nem értettük. De tán nem is kell. Még. Egy fehér ajtó tűnt fel az üveghíd másik oldalán. Megfogtam Gadriel kezét, és átsétáltunk az ajtóhoz. Kinyitottam, majd beléptünk. A mögöttünk lévő ajtó ismét eltűnt.

- Na ne bassz ki velünk.......