1. fejezet: Ne bízz a gonoszban!

1K 48 8
                                    

Aaron szemszöge:

A nevem Aaron Ford. 19 éves vagyok. Félig démon. A saját hibámból. Odaadtam magam a gonosznak. Mert csalódtam a "jóban". Most már nincs visszaút. Most itt ülök egy szaros templomban. És halálra unom az agyam. És arra várok, hogy megjelenjen. Ő.
Addig is...elmesélem, hogy kerültem el idáig.

Visszaemlékezés:

- Anyaa....Apaa..mikor érünk már oda a strandara? Fagyit akarok enni. -. Hisztiztem a szüleimnek.

- Fagyiit. Fagyiit. -. Sztrájkolt az öcsém, Dave is.

- Jaj gyerekek...ne legyetek türelmetlenek. Nemsoká odaérünk..-. Fordult hátra Apa a vezetésből.

- APA VIGYÁZZ!!! -. Ordítottam.
Csak egy pillanat volt csak csupán. A hangom, a csattanás, az Öcsém, az Én, s Anyám sikítása. Majd sötétség mindenütt. A szemem nyitogattam, és amit először megláttam, egy fehér plafon volt. A fejembe úgy hasított a fájdalom, mint sivatagban a homokvihar. Tőlem jobbra néztem, és Öcsém feküdt mellettem a másik ágyon. Realizálódottak bennem a dolgok, és hirtelen próbáltam felülni, mire úgy éreztem, megpördült a Föld, és visszaestem az eredeti helyemre. A készülék rajtam azonnal sípolni kezdett, és a fejem ennek hatására, méginkább zúgni kezdett. Egy orvos rohant be.

- 2ml adrenalint! Oxigént! Gyerünk emberek, mert elveszítjük. -. Egy pillanatra, mintha eltűntem volna a sötétben...mi körbeölelt...aztán újra a vakító, és fájdalmas fény vett körbe. És ott álltak mellettem a nagyszüleim. Oldalra néztem, és az Öcsém már nem volt ott.

- Ho...Hol van Dave, és Anya? És Apa? -. Kérdeztem halkan. Ennél hangosabban nem ment. És még így is fájt a torkom.

- Ne eröltesd meg magad, Kincsem. -. Papa beszélt, mert Mama nem tudott, erőlködött, hogy visszafolytsa a könnyeit.

-....hol vannak? -. Kérdeztem már Én is könnyes szemmel.

- É...Édesem...Anya, Apa, és Dave...már nincsenek itt. Egy jó helyen vannak...odafent-. Mutatott fel az égre, már Ő is könnyezve.

- E..ezt nem értem. Várj...u..ugye nem?! -. Csuklott el a hangom.

- De....-. Tört ki belőle...

- Mi? Ne. NEEEEEEEE! Anya. APA. MIÉRT? -. Ordítottam. Tomboltam. Nem akartam elhinni.
Teltek az évek. És 18 lettem. Egyik nap a szobámban voltam. Átlagos nap volt. Mikor megjelent elöttem Valaki.

- Össze vagy törve, Fiú? -. Bukkant fel elöttem. A karnisomnak estem, és remegve néztem rá. Ki ez? És mit akar tőlem? Egyátalán, hogy jutott be ide?
- Ne félj tőlem, Aaron. A barátod vagyok.

- Honnan tudod a nevem? -. Kérdeztem minél inkább remegve.

- Én mindent tudok. Azt is, hogy neked mennyire fáj. És azt szeretnéd, hogy elmúljon az az iszonyat mennyiségű fájdalom, igaz?...-. Sétál felém. Elém ér, és keze közé véve arcomat, súg a fülembe, mézes-mázas hangján. Mitől az embernek feláll a hátán a szőr.
- Én segíthetek. Eltűnthetem a fájdalmadat. De mint tudod...semmi sincs ingyen, Aaron. Add át nekem magad. És én megadom amire vágysz. -. Sutogtta, melyre nyelnem kellet. Bőrömet perzselte a lehelete. Éreztem, hogy itt valami nincs rendjén.

- Khi...Khi vagy The?....-. A szemeim remegve emeltem fel rá.

- Szólíts Lucifernek. De ezen belül Én vagyok a Pokol ura. És a Te megmentőd. Ki kötelet kínál fel neked. Neked csak meg kell ragadnod a kötelet. És Én felhúzlak. Add át nekem magad. És minden úgy lesz, mint álmaidban. És megkapod amire szíved vágyik. -. Simogatta már a nyakam. Bőröm égett érintése nyomán. Lélegzetem sűrűn elakadt.

Dark Legends.. ||BEFEJEZETT!||Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon