Sötét órák

Szent Iván éjszakája/nyári napforduló: Egy ismeretlen láng.

A legrövidebb éjszakán alusszuk a legszebb, leghosszabb álmot. Ám valóban csak a képzeletünk játszik eme éjszakán velünk, vagy a valóság ölt új, még nem ismert formát?

~~~

A vöröslő hold fényével vágta át a sötét éjszakát. Ezen az éjjelen egyetlen törzs se aludt. A pusztában ezernyi láng, mint csillagok ragyogtak. Könnyű célpont lett volna így mindegyik tábor, de egyetlen fosztogató se kelt újra ezen az éjjelen, az éjjelen, amikor is minden, mi eddig rejtett volt, elő jött, minden furcsa lény, ki rejtőzött az emberi szem elől, most öröm táncot járt a hold fénye alatt. Ám így is ritkán láthatott az ember tündért, szellemet, vagy más lényt. Nem csoda, hiszen amikor az emberfia meglátott egyet, félelmében azon nyomban nyúlt a dárdához, a tűzhöz, és kergetni kezdték a furcsaságot, hogy megszabaduljanak a rossz-ómentől.

De nem kellett volna így figyelniük a furcsaságoknak egy egyszerű oknál fogva: az ember mostan saját fajtájával volt elfoglalva. A férfiak a nőket lesték, a nők pedig a férfiakat, és így fonódtak a dobok hangjára egy táncba a máglyák körül. A gyermekek se maradtak ki a mulatságból, ők is ugyanúgy részt vettek a táncban, csak a tűztől távolabb, az öregek pedig kívülről figyelték az ifjúságot, miközben élvezték a különféle italokat, mit maguk kevertek különböző gyógynövényekből.

Ha logikusan végig gondolja valaki, mondhatná, hogy pont ezek miatt az italok miatt, vagy talán a tűzre dobott növények füstje miatt láthattak furcsábbnál furcsább teremtményeket. Aki eddig kételkedett, most én magam mondom el: a lények igen is léteznek, ahogy a mágia is, erre példa a következő történet, ami ezen az éjszakán esett meg.

Az egyik törzsnél éppen folyt az ünneplés, fiatalok vadul táncolták körbe a holddal versengő hatalmas lángot. A főnök trónján, pöffeszkedően ült. Arcán enyhe unalom tükröződött, nem csoda, hiszen az ünneplés számára nem volt más, mint a harc, vagyis a lényeg, utána már-már felesleges rituálé. Csak most nem volt harc, így még inkább nem volt értelme az ünneplésnek, és amúgy is, ha már az ember bele melegedett a harcba, mi az értelme annak, hogy megszakítsa felesleges evéssel, ivással, nemde?

Ezek, vagy ehhez hasonló gondolatok keringtek fejében, miközben a távolba, egy fénylő pontra meresztette szemeit. Szívében lobogott a tettvágy, de az ősi szokásokat nem törhetjük meg, máskülönben balszerencse száll nem csak rá, hanem embereire, és azok gyermekeire, sőt, még az ő gyermekeikre is, több generáción át. A vezér ekkor megmarkolta fából készült trónját, majd megbökte mellette álló szolgáját, hogy hozzon neki valami italt, ám amikor elindult volna az előbb említett, a főnök meggondolta magát. Szólt neki, hogy ne az italt hozza, hanem „őt", mondta ezt, miközben a sötétben meghúzódó ketrecre mutatott. A férfi visszakérdezett, hogy valóban, ilyenkor akarja előhozatni, amikor a rejtélyes óra közeledett. A főnök fenyegetően bólintott, mire a szolga úgy szedte lépteit, mint ahogy a rablók szokták felkapkodni a kincseket.

Egy percbe se tellett, mire a férfi elő rángatott a ketrecből egy fiút. Abban a korban már éppen abban az évben lehetett, mikor mások a párjukat keresték, vagyis alig élhette meg a 14 nyarát. A vezér gúnyos mosollyal arcán kihúzta magát ülőalkalmatosságán. A fiú fel se nézett, a poros földet vizslatta, vörös haja tincsekben lógott lefelé. ruhája, ami igazából csak bőr darabok voltak, rongyosabbak voltak, mint általában, és sokkal porosabbak is. A férfi lenéző pillantást vetett a gyermekre, aki egyenes háttal térdelt a másik előtt.

A gyermek nem félt az előtte tornyosuló embertől, akkor se félt, amikor törzsét csapatával lerohanták, akkor se félt, amikor társaival együtt szolgasorra fogták, akkor se félt, amikor sorra, a szeme láttára ölték meg a többieket, és akkor se félt, amikor már csak ő maradt egyedül. Ő nem félt, és ellenfele ezt tudta jól, ezért is hagyta utoljára. Azért, hogy kínozza, hogy fájdalmat okozzon neki, hogy játsszon vele, hogy a végére megtörje, és minél inkább ellenkezett az ifjú, a főnök annál jobban évezte a helyzetet. Alig két holdciklus óta történt meg a támadás, és azóta szinte napi rendszerességgel ölték meg az embereket törzséből.