Veled...

1. Fejezet

Soha sem gondoltam volna hogy 2 hét alatt megváltozik az életem. Soha de soha sem gondoltam volna. Sőt, ha valaki nekem két héttel ezelőtt azt mondja hogy megváltozik az életed én csak hülyének könyveltem el volna. De pedig ez történt. Na de inkább kezdjük az elején......

Két héttel ezelőtt

-Anya, hol van a bőröndöm? - ordítottam le anyának aki éppen a bútorokat segített bepakolni a költözőkocsiba. - Honnan a bántból tudjam? - kérdezte mérgesen - ne hadd el a cuccaid! Morogtam valami bocs felét majd bementem az üres szobámba. Igen költözünk. Budapestről Balatonra. Egy normális esetben a gyerek ezért oda lenne meg vííí meg váááá de nekem semmi kedvem hozzá. Hogy miért? Mert itt kell hagynom mindent a barátaimat a pasimat a sulimat meg mindent. Hiába mondják a szüleim hogy marha jó lesz meg biztos találok majd új haverokat de ze nem ilyen egyszerű! Megint beileszkedni egy összeszokott csapathoz nem kis meló. Tapasztalat. Ide is nagyon nehezen illeszkedtem be. De hogy oda... Mire elballagunk szerintem akkora sem barátkozok össze senkivel. És persze a pasimmal is távkapcsolatot kell tartanom. Nagyszerű mondhatom!🙄A telóm elkezdett rezegni ami betöltötte az egész szobát a hangjával. Peti volt az. (Peti a pasim) - Szia baba-köszöntem neki. - Szia-köszönt. Hirtelen egy nagyon rossz érzés töltött el. Miért nem köszönt úgy ahogy szokott? Semmi bogyó vagy cica. Oké fura volt de nem szóltam semmit. - Miért hívtál? - kérdeztem remegő hangon. - Gyere ki a parkba - mondta teljesen higgadtan. - Miért? - Csak gyere ki-mondta és letette a telefont. Teljesen összetörtem belül. Szakítani fog velem. Tuti. Szomorú voltam. De ki kellet mennem a parka. Csigalassan vánszoroktam a park felé. Pedig nem volt messze. Ott ismertem meg Petit. Ettől még szomorúbb lettem.Hirtelen meglátam Petit. Most is ugyanúgy nézet ki mint tegnap. Barna haja a szemébe lógott, kapucnis pólót viselt amin egy halálfej volt. Na igen kihagytam hogy Peti egy kicsit emos. De akkor is jól néz ki. Odaértem hozzá és mélyen a szemébe néztem. Pontosan ugyanarra gondoltunk. Szavak nélkül beszéltünk. - Nem akarok már veled járni - szólalt meg hirtelen Peti. - Tudom-mondtam a könnyeimmel küszködve. - Akkor szakítsunk... - mondta én meg bólintottam. - Rendben - mondtam kihúzva magam - De remélem jól döntottél... - Jól döntöttem - húzta vigyorra a száját. - Gratulálok - mondtam gúnyosan és megfordultam azzal elmentem. Tíz perc múlva már otthon ültem szobámba. A hold gyér fénye bevilágított az ablakomon. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. De azonnal letöröltem. Nem érdemli meg az a féreg hogy sírjak utána! Peti egy álnok kígyó. Addig kell az ember neki ameddig el nem érte amit akart. Azaz bántani. Mert neki csak az megy. Hirtelen anya feje jelent meg az ajtóban. - Indulunk kell - mondta de amint megláta hogy sírok megkerdezte hogy mi a baj - Peti egy segg - szipoktam - Dobott azért mert elmegyek, érted azért mert nem akarja velem tartani a kapcsolatot - ordítottam anya pedig csak bólogatott.  - Kicsim tudom hogy rosszul esett de gyere már mert soha nem jutunk el oda. Bólintottam és megfogtam a telefonom meg a fülem és már indultunk. Beszáltam a kocsiba és már indultunk is. Bekapcsoltam a telefonomon a Happiert és néztem az éjszakai Pesti várost közben ezt motyoktam:
I want you to be happier... 💔