Az elveszett gyermek (Eldarya fanfiction)

1. Rész

- Freya! Siess, le fogjuk késni a buszt! - kiáltotta a barátnőm aki már teljesen elkészült.
- Jó, jó megyek csak adj még egy percet. Gyorsan megkötöttem a cipőmet, majd kimentem a házból, Rachelt követve. Az iskolába vezető busz szerencsénkre pont a barátnőm háza előtt van és balszerencsénkre így is lekéstük.
- Jajj nemár! Már megint. - Mondta Rachel majd sóhajtott egy nagyot.
- Hát akkor futunk a suliba, ha nem akarunk még egy osztályfőnökit kapni a sok késésért. Amikor nálad alszok attól függetlenül, hogy 5 lépésre van a buszmegálló valahogy mindig elkésünk.
- Jól van na, most kivételesen nem az én hibám volt - mondta és durcás fejet vágott. - Na de akkor menjünk! - ezután a tüdőnket is kiköptük úgy rohantunk be a suliba. Amikor beértünk a termünkbe, megnyugodtunk ugyanis a tanár még nem volt bent. Pár másodpercel előtte sikerült beérnünk. A tanár meg is említette, hogy milyen büszke ránk amiért időben beértünk.

A mai nap nagyon lassan telt, szokás szerint a dög unalom anyagokat vettük át. Suli után gyorsan megkajáltunk aztán visszamentem Rachelék házába, hogy összepakoljam a holmimat.
- Olyan rossz hogy csak 3 napig maradtál - mondta Rachel szomorúan.
- Nyugi, nem ez volt az utolsó, hogy nálatok alszok. Na de én indulok is szia! - mondtam majd intettem neki.
- Szia Freya és üdvözlöm a szüleidet! - köszönt vissza majd bement a házukba.
Amikor hazaértem a szüleim nem voltak otthon. Szokásosan  egy üzenetet hagytak az asztalon, hogy munka miatt el kellett utazniuk. Nem az igazi szüleim, ők csak örökbefogadtak. Egy chips kíséretében ledőltem a kanapéra és bekapcsoltam a TV-ét. Sokáig kapcsolgattam, de semmi érdekeset nem találtam benne. Hamar meguntam, elővettem a telefonomat és ráírtam a barátnőmre. Általában mindig rögtön válaszol, de most nem így lett. Öt óra van pont, biztos a kutyáját sétáltatja. Unalmamban elővettem egy könyvet és elkezdtem olvasni.

Mire feleszméltem már este hét óra felé járt az idő, de amikor megnéztem, hogy Rachel válaszolt-e nem láttam új üzenetet.
Na szuper, biztos valami dolga akadt mit csináljak még?
Végül úgy döntöttem felhívom, hátha csak elveszett a telefonja, nem ez lenne az első alkalom. Azonban a telefont felvették és
Michelle, Rachel anyukája vette fel.
- Jó napot! - köszöntem rá illdelemesen. - Rachel ott van?
- Szia - felelte kissé idegesen. - Igazából azt hittem, hogy átment hozzád. Elment a kutyát megsétáltatni és azóta nem tért haza.
- Nincs nálam ezért is hívtam mivel nem válaszolt az üzenetekre.
- Jajj, istenkém remélem nem esett baja!  - mondta enyhén rekedtes hangon.
- Nem tudja merre ment? - érdeklődtem mivel én is kezdtem aggódni.
- Nem tudom pontosan, valamikor csak a közelbe megy ki, néha a városba is bemegy vagy esetleg az erdőbe.
- Oké, elmegyek hátha megtalálom, biztos nem esett semmi baja. - mondtam nyugtatásként.
- Annyira örükök, hogy egy ilyen barátja van, köszönöm! Én is bemegyek a városba ketten többre megyünk.
- Rendben és igazán semmiség! - mondtam majd letettem a telefont. Felkaptam egy zseblámpát és elindultam a város felé, annak reményében, hogy összefutunk. Elmentem minden helyre ahova gyakran járunk, de sehol nem találtam. Úgy döntöttem bemegyek az erdőbe is hátha eltévedt. Nagyon sötét volt már, így felkapcsoltam a zseblámpámat. Egyre bentebb merészkedtem az erdőben amikor kutyaugatásra lettem figyelmes. Bogáncs volt az, a barátnőm állata, viszont az utóbbinak nyoma sincs sehol. A kutya elkezdte húzogatnia nadrágomat, jelezve, hogy kövessem. Egyre mélyebbre és mélyebbre vezetett az erdőben, amikor egy gombákból álló kör elé nem vitt. Nem akartam hinni a szememnek. Bele akartam menni a boszorkánykörbe, ám nem történt semmi. Bogáncs pórázát megfogtam és elvittem Rachel házához. Az anyukája még nem ért haza, de szerencsére kaptam kulcsot. A kutyát a házban elengedtem majd idegesen álldogáltam amíg haza nem jött Michelle.
- Megtaláltad Rachelt? - kérdezte reménykedve. Mire én csak szomorúan a fejemet ráztam.
- Elmentem a városba és az erdőbe is, de sehol semmi. - nem beszéltem neki a boszorkánykörről.
A válaszomra az utolsó reménye is elszállt és elfojtott zokogásban tört ki. Nem szóltam semmit, csak figyeltem ahogy elapadnak a könnyei. Amikor kissé megnyugodott megszólalt:
- Felhívom a rendőrséget, ők talán több sikerrel járnak mint mi.
- Reméljük.

A rendőrség azt mondta, küldenek egy csapatot Rachel keresésére, de nem ígérnek semmit, ugyanis mostanában elég sok ilyen incidens történt. Én közben a számítógépen elkezdtem plakátokat készíteni. 30 db-ot nyomtattam ki, majd elköszöntem
és hazafele elkezdtem kirakni mindenhova a papírlapokat. Hamar végeztem, majd elkezdtem kutakodni az interneten a boszorkánykörökről, de sajnos sikertelenül, mivel nem sok mindent találtam róla, legalábbis azt nem ami nekem kellene. Ezután ledőltem az ágyamba majd elnyomott az álom.