1. Rész

103 11 0
                                    

- Freya! Siess, le fogjuk késni a buszt! - kiáltotta a barátnőm aki már teljesen elkészült.
- Jó, jó megyek csak adj még egy percet. Gyorsan megkötöttem a cipőmet, majd kimentem a házból, Rachelt követve. Az iskolába vezető busz szerencsénkre pont a barátnőm háza előtt van és balszerencsénkre így is lekéstük.
- Jajj nemár! Már megint. - Mondta Rachel majd sóhajtott egy nagyot.
- Hát akkor futunk a suliba, ha nem akarunk még egy osztályfőnökit kapni a sok késésért. Amikor nálad alszok attól függetlenül, hogy 5 lépésre van a buszmegálló valahogy mindig elkésünk.
- Jól van na, most kivételesen nem az én hibám volt - mondta és durcás fejet vágott. - Na de akkor menjünk! - ezután a tüdőnket is kiköptük úgy rohantunk be a suliba. Amikor beértünk a termünkbe, megnyugodtunk ugyanis a tanár még nem volt bent. Pár másodpercel előtte sikerült beérnünk. A tanár meg is említette, hogy milyen büszke ránk amiért időben beértünk.

A mai nap nagyon lassan telt, szokás szerint a dög unalom anyagokat vettük át. Suli után gyorsan megkajáltunk aztán visszamentem Rachelék házába, hogy összepakoljam a holmimat.
- Olyan rossz hogy csak 3 napig maradtál - mondta Rachel szomorúan.
- Nyugi, nem ez volt az utolsó, hogy nálatok alszok. Na de én indulok is szia! - mondtam majd intettem neki.
- Szia Freya és üdvözlöm a szüleidet! - köszönt vissza majd bement a házukba.
Amikor hazaértem a szüleim nem voltak otthon. Szokásosan  egy üzenetet hagytak az asztalon, hogy munka miatt el kellett utazniuk. Nem az igazi szüleim, ők csak örökbefogadtak. Egy chips kíséretében ledőltem a kanapéra és bekapcsoltam a TV-ét. Sokáig kapcsolgattam, de semmi érdekeset nem találtam benne. Hamar meguntam, elővettem a telefonomat és ráírtam a barátnőmre. Általában mindig rögtön válaszol, de most nem így lett. Öt óra van pont, biztos a kutyáját sétáltatja. Unalmamban elővettem egy könyvet és elkezdtem olvasni.

Mire feleszméltem már este hét óra felé járt az idő, de amikor megnéztem, hogy Rachel válaszolt-e nem láttam új üzenetet.
Na szuper, biztos valami dolga akadt mit csináljak még?
Végül úgy döntöttem felhívom, hátha csak elveszett a telefonja, nem ez lenne az első alkalom. Azonban a telefont felvették és
Michelle, Rachel anyukája vette fel.
- Jó napot! - köszöntem rá illdelemesen. - Rachel ott van?
- Szia - felelte kissé idegesen. - Igazából azt hittem, hogy átment hozzád. Elment a kutyát megsétáltatni és azóta nem tért haza.
- Nincs nálam ezért is hívtam mivel nem válaszolt az üzenetekre.
- Jajj, istenkém remélem nem esett baja!  - mondta enyhén rekedtes hangon.
- Nem tudja merre ment? - érdeklődtem mivel én is kezdtem aggódni.
- Nem tudom pontosan, valamikor csak a közelbe megy ki, néha a városba is bemegy vagy esetleg az erdőbe.
- Oké, elmegyek hátha megtalálom, biztos nem esett semmi baja. - mondtam nyugtatásként.
- Annyira örükök, hogy egy ilyen barátja van, köszönöm! Én is bemegyek a városba ketten többre megyünk.
- Rendben és igazán semmiség! - mondtam majd letettem a telefont. Felkaptam egy zseblámpát és elindultam a város felé, annak reményében, hogy összefutunk. Elmentem minden helyre ahova gyakran járunk, de sehol nem találtam. Úgy döntöttem bemegyek az erdőbe is hátha eltévedt. Nagyon sötét volt már, így felkapcsoltam a zseblámpámat. Egyre bentebb merészkedtem az erdőben amikor kutyaugatásra lettem figyelmes. Bogáncs volt az, a barátnőm állata, viszont az utóbbinak nyoma sincs sehol. A kutya elkezdte húzogatnia nadrágomat, jelezve, hogy kövessem. Egyre mélyebbre és mélyebbre vezetett az erdőben, amikor egy gombákból álló kör elé nem vitt. Nem akartam hinni a szememnek. Bele akartam menni a boszorkánykörbe, ám nem történt semmi. Bogáncs pórázát megfogtam és elvittem Rachel házához. Az anyukája még nem ért haza, de szerencsére kaptam kulcsot. A kutyát a házban elengedtem majd idegesen álldogáltam amíg haza nem jött Michelle.
- Megtaláltad Rachelt? - kérdezte reménykedve. Mire én csak szomorúan a fejemet ráztam.
- Elmentem a városba és az erdőbe is, de sehol semmi. - nem beszéltem neki a boszorkánykörről.
A válaszomra az utolsó reménye is elszállt és elfojtott zokogásban tört ki. Nem szóltam semmit, csak figyeltem ahogy elapadnak a könnyei. Amikor kissé megnyugodott megszólalt:
- Felhívom a rendőrséget, ők talán több sikerrel járnak mint mi.
- Reméljük.

A rendőrség azt mondta, küldenek egy csapatot Rachel keresésére, de nem ígérnek semmit, ugyanis mostanában elég sok ilyen incidens történt. Én közben a számítógépen elkezdtem plakátokat készíteni. 30 db-ot nyomtattam ki, majd elköszöntem
és hazafele elkezdtem kirakni mindenhova a papírlapokat. Hamar végeztem, majd elkezdtem kutakodni az interneten a boszorkánykörökről, de sajnos sikertelenül, mivel nem sok mindent találtam róla, legalábbis azt nem ami nekem kellene. Ezután ledőltem az ágyamba majd elnyomott az álom.

Az elveszett gyermek (Eldarya fanfiction)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin