¿This is something bigger than us¿(Szünetel)

4🌹

Az igazságot?
-Mi az igazság? Miért nem mondod el? - döntöttem oldalra a fejem, hátha így nyomatékosítom a kérdésem.
-Megfogod tudni - mondta elmosolyodva, majd hátat fordítva nekem elment.
Az egyetlen ok, amiért nem mentem utána az az, hogy egy utcára lakott onnan, ahol voltunk. Szívesen hazakísértem volna, de nem lehetek többet a közelébe.
Elég lesz az, mikor megvédem azoktól a hülyéktől.
Nem mintha nem imádnám a közelségét.

***
Minden egyes perc, amit ebben az iskolában töltök, kezd egyre nyomszatóbb lenni. Olyan.. Ismeretlen.
Mintha nem tartoznék ide. De mégis végig kell csinálnom, nem szeretnék többet csalódást okozni senkinek.

***
-Szia San-mosolygott rám Wooyoung.
-Szia-köszörültem meg a torkom, de viszonoztam gesztusát. - HogyHogy ilyen mosolygós vagy reggel? - kérdeztem, most az egyszer tényleg érdekelt a válasz.
-Nemtudom, reggel úgy keltem fel, mint aki meg fogja váltani a napot - mosolygott tovább.

"Az enyémet már megváltottad. Szebbé tetted".

-Remélem sikerül - mosolyodtam el újra.
-Te is szokatlanul boldognak tűnsz - hajolt közelebb, miközben az apró ujjait az állához helyezte.
-Meglehet-rántottam meg a vállam.
-Lehet tudni, hogy miért? - kérdezte kíváncsian.
-Ne próbálj meg megfejteni - komorodtam el, majd inkább elfordultam tőle.
Nem kéne eltérni a küldetéstől. Nem kerülhetek közel hozzá. Azzal csak őt bántanám.
-Sajnálom - hajtotta le a fejét.

"Kell neked mindig kíváncsiskodnod"

-Wooyoung..nem a te hibád, hogy ilyen...konok vagyok- fordultam újra hozzá.
-Rendben - mondta, miközben egy apró mosoly jelent meg az arcán.
-Rendben-motyogtam alig hallhatóan.
-Szóval ha gorombán válaszolsz akkor folytathatom a beszélgetést, csak ne azzal a témával? - nézett rám érdeklődően.
-Mondhatni-biccentettem - Egyébként hogy vagy? Beszéltél azóta Yunhoval? - kérdeztem, reménykedve, hogy nem.
-Jól vagyok, köszi - mosolyodott el - nem beszéltünk azóta, de adott egy cetlit, amin az volt, hogy ma legyek a tornateremben órák után, mert mondani akar valamit- rántotta meg a vállát, mintha nem lenne nagy dolog. Pedig igenis az, nem is tudja mennyire.
-És elmész gondolom - mondtam, azt ami ésszerű válasz volt erre a megnyilvánulásra.
-Igen, végülis jól jönne pár barát - hajtotta le a fejét - eléggé népszerűtlen vagyok - nevetett fel zavartan, de inkább elcsendesedett, mert a tanár bejött.
Remek. Utálom ezt a tanárt, mert megszakította a beszélgetésünket.
Álljon fejre.

***
A nap vége felé kezdtem egyre idegesebb lenni. Wooyoung az utolsó órán kiment a mosdóba, de már vagy 10 perce nem jött vissza. Lekéne nyugodjak, ugyanis a fülembe dobog a szívem és így kevésbé hallom, ami történik a folyosón.
Vagy van egy második opció.
-Tanárnő kimehetek mosdóba? - szakítottam félbe a beszédét a tanárnak.
-Persze San - mosolyodott el kedvesen.

"Bárcsak kérnél segítséget"

Na ez undorító volt.
Miért nincs egy normális tanár se ebben az iskolában?
Sietve indultam meg a férfi mosdók felé, de nem éreztem senkinek se a jelenlétét.
Komolyan aggódom miatta.
Ha bármi történni fog vele, úgy, hogy tudok mindenről, nem bocsájtom meg mgamnak. Előkapva a telefonom tárcsáztam a számát, de természetesen nem vette fel.
Harmadik opció a tornaterem, ahova alapból kellett mennie. De miért óra közben ment oda? Hacsak..te szent olajos hal..
Kihasználva a gyorsaságom futottam Wooyoung segítségére.
Ha azok a tetvek hozzá mernek érni, lecsapolom az egész kibaszott iskolát.

"Tudjuk milyen vagy Jung"
"Nem kell tovább titkolnod, mi így is elfogadunk"
Éreztem szegénykém gyors szívverését,ami azt erősítette meg, hogy tényleg fél. A vérem pezsgett a dühtől és az adrenalintól. Ma valaki megfog sérülni.
Természetesen az ajtó elvolt torlaszolva, de ez nem akadályozott meg benne, hogy biztonságban kihozzam onnan a szöszit.
Elkezdtem rugdosni az ajtót, nem mintha nem tudnám kirugni egy csapással, de valamitől megkellett, hogy ijedjenek és, hogy kizökentsem őket a Wooyunggal való beszélgetésnek sem mondható társalgásból.
-Ki az? - kiáltott ki valamelyik.
-San vagyok- emeltem meg a hangom, idegesen.
-Mit szeretnél? - kérdezte újból ugyanaz az ember.
-A tesi tanár megkért, hogy vigyek el neki valamit. - mondtam egyre nyugtalanabbul.
-Azonnal- ordított ki, majd lépéseket hallottam és egy halk mondatot.

"Menj ki hátul, még nem végeztünk."

-Mizu, haver? - lépett mellém hirtelen Hongjoong mosolyogva.
-Azok a szemét emberek, akiknek nem is tudom a nevüket, mert nem érdemlik, hogy a nevükön szólítsam őket, bántani akarják Wooyoungot.-mondtam miközben nagyokat lélegeztem, hogy lenyugtassam magam.
-Van valami terved? - komolyodott el Hongjoong.
-Megkérték,hogy menjen ki hátulról, oda kéne menned, hogy elhozd onnan, minél hamarabb. - mondtam neki, hálásan nézve a szemébe.
-Rendben, intézem, és nyugodj meg nem lesz semmi baja a szerelmednek - mosolyodott el pimaszul.
-Ő nem a..-kezdtem volna, de addigra már elhúzott onnan. Kikészít ez az ember.

-Szia San, bocsi hogy várnod kellett-nyitotta ki az ajtót az egyik.
-Miért volt eltorlaszolva az ajtó ? - néztem rá karba tett kézzel.
-Szerintem csak beszorult. - nevetett fel zavartan.
-Ezt a tanárnak add be ne nekem- mentem be, picit fellökve őt. Najó kit áltatok..úgy meglöktem, hogy elesett.
Most az egyszer nem éreztem bűntudatot.
A szertárból kihoztam egy mappát, hogy ne legyek nagyon feltűnő, aztán gyorsan elmentem, hogy minél hamarabb lássam Wooyoungot.
Mármint, hogy épségben van-e.

Az iskola hátulsó részéhez érve, megpillantottam Hongjoongot, amint magyaráz Wooyoungnak, de ő csak lehajtott fejjel nézte a földet. Gyanítom, hogy egyáltalán nem is figyel rá.
Meggyorsítom a lépteimet és veszek pár mély levegőt. Szerencsére nincs semmilyen testi sérülése, de muszáj lesz majd beszélnem vele.
-Wooyoung- mondtam ki a nevét, miközben egy méterre álltam tőle.
-Szia- nézett fel rám. Hongjoong kicsit eltátotta a száját, de aztán csak elmosolyodott.

"Megyek is, hősszerelmes"

Hongjoongot kizártam, s csak az előttem álló összetört gyönyörűségre tudtam koncentrálni.
-Jól vagy? - kérdeztem halkan.
-Nhem- könnyezett be, majd újból lehajtotta a fejét.
A szívem szakadt meg abban a pillanatban, pedig régen éreztem már akármit is.
Jobban kellett volna vigyáznom rá.
Az ösztöneimnek nem parancsolva léptem oda hozzá, hogy szorosan átöleljem.
-Semmi baj - suttogtam, majd egy puszit nyomtam a hajába.
Még mindig túl édes vagy.