Levelek Pitontól

Felvilágosítás, Piton módra

Perselus Piton életében elkövetkezett egy olyan esemény, amelyre még nem volt felkészülve. Persze, tisztában volt azzal, hogy a kedves fogadott fia már nem öt éves. Tudta, hogy nem fogja olcsón megúszni, amiért magához vette második évben a fiatal Harry Pottert. Két éve zavartalan volt a viszonyuk, ha azt vesszük mennyi mindent értett meg a fiúval kapcsolatban.

Amikor ugyanis kiderült, hogy Harry képes a kígyókkal beszélni, elkezdte figyelemmel követni a fiút. Látta, mennyire jól viseli a kiközösítést, pedig eddig mennyire körbe volt ugrálva! Ez pedig valahol felnyitotta a szemét. Dumbledore kérésére vette azonban csak magához, miután rátámadtak a Kis Túlélőre. Még több gond...

A baziliszkusz megölése után ki sem engedte a szobájából. Nem büntetésbe tette az engedetlen kölyköt, amiért kiszökött este... Egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy bajt okozzon! Az elején legalábbis ezzel indokolta a kemény bánásmódot. Harry pedig jól viselte.

Most először aggódtak érte, igazán érte aggódtak és ez valahogy melengette a szívét, még ha a zsíros hajú denevér is aggódott érte. Valahogy egész jól elboldogultak egymással, főleg, hogy a Fonó sori házában töltötték a nyarat. Harry imádta azt a kis szobát, amit neki alakított át. Ez volt a legnagyobb meggyőző érv, amiért segíteni akart a továbbiakban a gyermeknek.

Most pedig a már tizennégy éves kamasz Potter, teljesen el van varázsolva, és egyáltalán nem figyel a tanulásra. Tanulás? Arra eddig sem figyelt.

Az volt a jéghegy csúcsa, mikor meghallotta, hogy ez a bajkeverők gyöngye... szerelmes.

- Nincs nekem elég bajom azzal, hogy kidobta a serleg a nevét negyediknek? – dohogta az orra alatt Piton, miközben a folyosón sietett a Griffendél torony felé. Hosszú, könnyű léptekkel szelte át a távolságot. Akár, egy igazi denevér, szinte szállt. Talárja csak úgy úszott a levegőben.

Morogva állt meg a Kövér Hölgy előtt és karba tette a kezeit mellkasa előtt.

- Engedj be. Beszélnem kell a fiammal.

- Előbb halljam a jelszót, professzor – nyomta meg utálatosan a professzor szót a festett Dáma. Nem tetszett neki, hogy csak így parancsolgatnak neki.

- Miért nem lehet beengedni?

- Mert mardekáros volt, azért – fordult is el, tiltakozását jelezve az alak. Perselus fogát csikorgatva fújta ki a levegőt. Túl ideges volt ehhez. Végül megacélozta az idegeit, mégse ronthat be a griffendéles fészekbe, mint egy fúriafűz.

- Amortentia – sóhajtotta ki a szót nagykegyesen, mire a Kövér Dáma elmosolyodott és kitárta kapuit.

- Máris sokkal jobb, Piton professzor! Nem is volt olyan nehéz, nem igaz? – dorombolta szinte az idősebb nő mosolyogva.

A férfi teljes mértékben rühellte ezt a festményt. Hogy tehette ezt vele? Már nem egy kisfiú, aki félve lépked ide, hogy találkozzon a barátjával... hogy lássa a szerelmét. Hanem egy meglett férfi, aki a fiával akar beszélni, mielőtt bármi ostobaságot csinálna, nagy szerelmi rohamaiban.

Ahogy átlépett a bejárati lyukon teljesen megdermedt... Harry és Ron, no meg az elmaradhatatlan Miss. Granger ott ültek természetesen... na, de, a többi kis szörnyeteg is ott volt! Csomó vörös-arany nyakkendős volt jelen. Persze, mire számított? A Griffendél klubhelyiségébe robbant be.

Soha nem volt még ennyire zavarban, mint ebben a pillanatban. Szinte érezte, ahogy hebegni támad kedve. Hebegni?! Perselus Piton sohasem hebegett életében. Már felnőtt férfi, tanár, egy gyám...

Idegesen hunyta le a szemeit, majd amilyen hirtelen érkezett, olyan hamar távozott. Természetesen, nem volt feltűnésmentes a dolog, de hát... Ő maga a pince réme, teljesen érthető, hogy a diákokban még... nos, igen, mindenki vigyázban áll.

A bájitalmester idegesen szelte a szobájának bútormentes részeit. Mégis, hogyan kéne beszélnie egyedül, kettesben erről a nevelt fiával? Még a szeme elé kerülni sem képes, olyan ideges lett, már a puszta gondolattól is, hogy ilyen intim dolgokról kell szövegelnie. Pedig ő nem szokott olyan felesleges dolgokat mondani!

Végül egy üveg Lángnyelv-whisky társaságában olyan dologra vetemedett, amelyre józanul sohasem.

--------

Harry Potter összezavarodva nézett a portrélyukon távozó nevelőapja után, aki történetesen a bájitaltan tanára is egyben. Nem egészen értette, hogy Piton miért rontott rájuk, majd miért távozott ilyen hirtelen.

- Harry, Harry... Figyelsz rám? – legyezgette meg a szólított szemei előtt Hermione a tenyerét.

A zöld szemű fiú felocsúdva fordult a lányhoz.

- Bocsánat, igen?

- Azt kérdeztem, hogy Lunát, hova szeretnéd vinni?

- Áh, csak.... Hm... - lett a füle hegye is vörös Harrynek. Most hogyan magyarázza el a legjobb barátnőjének, hogy az a furcsa, különc Hollóhátas lány teljesen elcsavarta a fejét? Igazság szerint, csak beszélgetni szeretne vele. Elhívni esetleg a karácsonyi bálra, amire eddig nem volt lehetősége. Beszélni nem tud rendesen, ha a közelében van! Akárhányszor látja, csak dadog. Szegény lány meg folyton a furmászokat keresi rajta és benne is... Csak tudná Harry, hogy mi az a furmász!

- Csak sétálni szeretnék vele, vagy a parkban, vagy pedig a folyosókon. De még a bálra sincs merszem elhívni, Hermione!

- Akkor, megkérdezem én – ajánlotta óvatosan a borzas hajú lány, majd biccentett, hogy ennek így kell lennie és felment a szobájába.

Ron ekkor kezdett el nevetni.

- A sárkánytól nem félsz, de a lányoktól igen?

- Hát, előbb megküzdenék száz sárkánnyal, minthogy Luna elé kelljen állnom – morogta sértetten a szemüveges és már ment is felfelé a szobája magányába. Nem esett túl jól neki, hogy a barátja kinevette. Hiszen neki sem volt még partnere!

Alig lépett az ágyához a zuhany után, mikor megjelent egy boríték a párnáján. Azonnal felismerte az apja szálkás, gyöngybetűit. Behúzta az ágyfüggönyöket és már nyitotta is ki a levelet.

Harry!

Tudom, összezavartalak, amiért nemrég rátok törtem. De Merlin szerelmére! Miért mástól kellett megtudnom, hogy szerelmes vagy? Ha nem ezzel zengik körbe a folyosókat, hogy a Kis Túlélőnek elcsavarták a fejét, nem is tudok veled erről beszélni?

Lényegtelen. Nem akarlak megbántani, de rosszul esett. Amiért tollat ragadtam, viszont sokkal fontosabb, minthogy az érzéseimet fejtsem ki.

Tudom, hogy félénk gyerek vagy és soha nem bántanád azt a lányt, akit szeretsz. De Merlin kegyelmezz! Ha intim kapcsolatba kerülsz vele, előtte lerobogsz hozzám, hogy adjak egy bájitalt, amit a kiválasztott hölgyemény fog meginni. Értetted?! Ez nagyon fontos, ha nem akarsz a Kis Túlélő, Aki Túl Korán Lett Apa lenni! Értetted, fiatalember?

P.P.

Harry döbbenten bámulta a papírt, majd éktelen nevetésbe kezdett.

- Perselus Piton! Nevetséges vagy, drága apám – mondta az orra alá.

------

Eközben az emlegetett szamár – akarom mondani, tanár- kissé ittas állapotban csuklásnak eredt.

- Túl sokat ittam volna? Pedig alig három pohárka csúszott le. Talán már most el kéne készítenem azt a bájitalt? Ki tudja, hogyan mennek a dolgok a mai fiataloknál – gondolkodott el a székben, majd lassan el is aludt, ebben a kényelmetlen helyzetben. Nem törődve azzal, hogy másnap mennyire fájni fog a nyaka.