✔ Chances (RM ff) ✔

6. Szerelem...

Miután elfogyasztjuk a megrendelt ételünket, ami felettébb illett egy romantikus randevúnak, mint egy terápiás ebédnek, boldogan egyenlíteném ki a számlát, de NamJoon megállít a ténykedéseimben. Értetlenül nézek rá, mire a pult mögött ácsingózó fiatal lányka mosolyogva hajol meg előttem és a fizetendő összeget is elutasítja. Végképp összezavarodom a körülöttem zajló eseményektől, ám NamJoon lassanként terelgetni kezd a kijárat felé. Talán mégis jobb, ha inkább nem is tudok erről az egészről...
A friss levegőre lépve hosszan beszívom az oxigént, lehunyt szemekkel élvezem a délutáni napsütést, miközben erős karok fonódnak derekam köré és közelebb húznak a tulajdonosához. Beleremeg minden porcikám az érintésébe, megkapaszkodom alkarjaiban és tarkómat megtámasztom kulcscsontján. Forró sóhajait nyakamba engedi, végigcikázik bőrömön, felperzselve vele minden érzékszervemet. Teljesen elveszem a mámorban, amit NamJoontól kapok és már szabadulni sem akarok tőle. Állával lejjebb hajol és megtámasztja fejét a vállamon. Bár magassága miatt kissé meg kell rökönyödnie eme pozícióhoz, de fikarcnyit sem zavarja a helyzet.

- Köszönöm az ebédet, HyeJung-ah. Nagyon finom volt minden – suttogja nyakamba bújva, ösztönösen mosolyodom el szavaitól.
- Én is nagyon élveztem minden pillanatát – vallom be az igazat. – NamJoon?
- Hm? Mi az? – Nem engedi el a testemet, nem lazít az ölelésén, csak várja, hogy folytassam a gondolatomat.
- Ugye nem mondod el senkinek sem, amit odabent mondtam neked? – kérdezem félve.
- Soha nem tennék ilyet veled, HyeJung. Nem árulnám el a lelkedet. – NamJoon szavai őszinteségtől csengnek, a szívem heves dübörgésbe kezd a bordáim között, olyannyira kalapál, a gyomromban pedig megannyi pillangó reppen szét ugyanebben a másodpercben. – Szeretem veled tölteni az időmet és nem akarok eljönni az intézetből, még akkor sem, ha Kang igazgató az engedélyét adja rá.
- NamJoon... – Lassan megfordulok karjai között, hogy szembe kerülhessek vele, hátára vezetem tenyereimet és megtámaszkodom picit a testén. Mélyen a szemembe néz, kérdőn-kíváncsian fürkészi szembogaraimat. – Az intézet célja az, hogy egy újabb lehetőséget adjon az arra rászorulóknak és segítsen nekik feldolgozni a fájdalmukat vagy a problémájukat. Azért jött létre, hogy az emberek újrakezdhessék. Neked is jogod van az új esélyre.
- Mi van, ha én melletted képzelem el? Vagy éppen veled? Hm? – Elveszi bal kezét a derekamról és ujjbegyeit államra csúsztatja. Játékosan megcirógatja a bőrömet, s apránként közelebb hajol hozzám. Orrhegye érinti az orromat, meleg sóhajai tangót lejtenek szuszogásommal. – Akkor mi történik, ha én nem akarom elhagyni az intézményt és melletted szeretném az új esélyt? – duruzsolja.
- NamJoon... – motyogom nevét imaként, nem tudok értelmes választ adni a kérdésére, hiába is lenne most ez a feladatom. – Tényleg ennyire ragaszkodsz hozzám?

NamJoon ajkai között egy mély és hosszú sóhaj távozik, beleremegek a forróságába. Elmosolyodik ugyan, de nem az a széles görbület jelenik meg száján, félénken és halványan rajzolódik ki ajakpárjára. Várom, hogy reagáljon valamit a korábbi kérdésre, de nem úgy látszik, hogy nagyon szeretne szóban felelni. Bal kezével fülem mögé tűri tincseimet, aztán arcomon siklik végig ujjbegyeivel, míg végül teljesen rásimítja puha mancsát. A szemhéjaim elnehezülnek, egy bódító csendharang vesz körül minket, NamJoon szembogarai csillagokat megszégyenítően ragyognak rám, szinte már hipnotizál a fénye.
Apránként hajol közelebb hozzám, orrhegye érinti az enyémet, meleg lélegzetvételei cirógatják számat, epekedve várom, hogy végre megcsókolhassam dús ajkait, nem foglalkozva azzal sem, hogy nem a négy fal között és nem csak magunk vagyunk. Egész lényemmel vágyom a közelségére és érezni akarom azt a szenvedélyt, ami árad minden porcikájából. Alsó ajkamat harapdálva bámulom résnyire tárt száját, zihálok hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal, már-már a szédülés kerülget. Tetszik ez az érzés. Más... más, mint amihez eddig szerencsém volt. Más, amit idáig ismertem.
Lehet, hogy soha nem is voltam igazán szerelmes, míg nem ismertem meg NamJoont? Talán ilyen a szerelem? Amikor nem számít más, csak az, hogy mellette légy, bárhol is a világban? Amikor nem érdekel mi miatt, egyszerűen csak vonzódsz hozzá? Amikor repesve várod az újabb és újabb csókot, mintha az lenne a legelső csók az életedben? Mikor megérint és a gyomrodban ezernyi pillangó reppen szét? Mert most velem mindez egyszerre történik meg...