✔ Chances (RM ff) ✔

10. Együtt [18+]

A film végén NamJoon nem enged el azonnal – bal karja a derekamon pihen, jobbjával az én bal kezemet szorítja -, mozdulatlanul ül mellettem és várja, hogy én húzódjak el elsőként. Két kicsi ásítással később megemelem a fejemet és ránézek.

- Szeretnél te tusolni először? – kérdezem.
- Menj csak nyugodtan előre. Megvárlak – súgja halkan, s egy orromra adott puszival leszek gazdagabb.
- Biztosan nem szeretnél te menni elsőnek? – pislogok parányikat, kissé zavarban érzem magam ettől a témától, de NamJoont ez fikarcnyit sem zavarja látszólag.
- Menj előre. Itt megvárlak... – Lehajol hozzám, forró sóhajai égetik a számat, ezúttal én vagyok az, aki megszünteti a távolságot kettőnk között. Megcsókolom. – Szeretlek a karjaimban tartani téged – pihegi pillanatnyi elválásunkkor, majd még egyszer gyengéden összeérinti ajkainkat.
- Mindjárt visszajövök és megint a karjaidban tarthatsz...
- Alig várom...

Még egy édes csókot kapok NamJoontól, aztán nagy nehézségek árán sikerül elszakadnom tőle és a fürdőbe megyek gyors léptekkel. Épp csak megnyitom a csapot, amikor már dobálom is le magamról a ruháimat és állok be a zuhanyfülkébe a forró víz alá. A vaníliás tusfürdő illatával megtelik a kicsiny helyiség, aztán kilépve a vastag szőnyegre, betekerem magam a hatalmas törölközőmbe, s ahogy azt általában szoktam, még kissé vizesen tipegek át a hálószobámba a pizsamámért.
Azonban, amint kinyitom az ajtót, NamJoonba ütközöm. Ösztönösen ragad meg, és ránt is vissza magához, mielőtt még a nedves talpam megcsúszna a járókövön, és inkább a saját testi épségét kockáztatva tart meg mindkettőnket. A hálószoba ajtófélfájának csapódik a háta, halkan felmorran az orra alatt a fájdalomtól. Rögvest keresni kezdem a tekintetét és szólongatom megállás nélkül.

- Jól vagy? Nem ütötted meg nagyon magad? Lemenjünk az orvoshoz? NamJoon? NamJoon? Jól vagy? NamJoon?
- Ha ennyit kérdezel, nincs időm válaszolni – feleli mosolyogva, miközben fejét is megtámasztja az ajtófélfán.
- NamJoon... ne haragudj... – kapkodom a levegőt rémülten, bal tenyere arcomra csúszik és gyengéden megcirógatja a bőrömet.
- Nincs semmi baj, HyeJung-ah. Nem haragszom... – reagál alig hallhatóan. – Te jól vagy? Nem szorítottalak meg nagyon? – fürkészi az arcomat kíváncsi pillantásokkal övezve.
- Köszönöm, hogy megvédtél az eséstől...
- Bármikor megtenném. Itt leszek mindig, hogy vigyázzak rád, HyeJung-ah...
- Köszönöm...

NamJoon ajkai között egy halk sóhaj szökik ki, ahogy elveszi rólam pillantását és végigvezeti rajtam kíváncsi szembogarait. Komótosan siklik végig testemen tekintete, aztán visszatérve arcomhoz, mélyen a szemembe néz. Érzékien fogai közé szorítja alsó ajkát, megszűnök létezni ebben a lélektükörben. A szívem vadul kalapál a bordáim között, a gyomromban szétreppennek a pillangóim, és semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy NamJoon oltalmat nyújtó karjaiban legyek.

- Kész vagy, HyeJung-ah? – szakít ki a mámorító pillanatból NamJoon búgó hangja.
- Ühüm... – dünnyögöm ámulatban úszva. – Mehetsz zuhanyozni...
- Köszönöm. Addig bebújsz az ágyba? Vagy megvársz a kanapén?
- Megvárlak a nappaliban.

Egy homlokra adott puszi után magához ölel, aztán elengedve derekamat, ellép tőlem és a fürdőbe slisszol. Megfordulok a tengelyem körül és megtámaszkodom az ajtófélfán. Mosolyogva nézem, ahogy NamJoon egy kacsintással egybekötve csukja be a térelválasztót, és meghallom, mikor kinyitja a csapot a zuhanyban. Eszembe jut, hogy nincs másik törölköző, az pedig elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy kiszálljon a fülkéből, így a szekrényhez iparkodom, hogy előkapjak egy tiszta textilt. Már robogok is be a fürdőbe, s fel sem tűnik, hogy NamJoon már a zuhanykabinban áll. Annyira el voltam foglalva a kutatással, hogy nem figyeltem a kabinajtó súrlódó hangjára. Megdermedek a mozdulatban, tátott szájjal bámulok NamJoonra, aki korántsem érzi magát zavarban emiatt.