The life

IX. fejezet

Alex

Rengeteg időt töltünk együtt Tessel. Szinte állandóan együtt lógunk, mikor csak ráérek. Pár hete már gondolkozok azon, hogy elhívjam randira. Kicsit félek, remélem nem értettem félre a jeleit. A hétvégén lesz, egy meccsünk utána megkérdezem tőle.

Egész héten a következő mérkőzésre készültünk. Ez teljesen más volt nekem. Végre ott lehettem a videós felkészülésen is, plusz a taktikai megbeszélésen is. A gimiben is voltak ilyenek nekünk, de ez valamiért más volt. Sokkal komolyabban vették az edzők. Nekünk, játékosoknak is elemeznünk kellett otthon a felvételeket majd a megfigyeléseinket elmondani a többieknek. Sokkal hasznosabb volt így dolgozni bár eleinte nekem furcsa volt.

Tudtam, hogy csak a padon fogok ülni, de már ez is nagyon jó érzés volt nekem. Mikor beléptem az öltözőbe a kapitány odalépett hozzám. Gratulálok! Üdv, közöttünk! Ahogy megbeszéltük tiéd a 17-es mezszám. – fogott velem kezet és a szekrényem irányába mutatott. A felszerelésem ki volt készítve, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy magamra öltöm.

Mikor először léptem a jégre azt se tudtam melyik bolygón vagyok. Teljesen meglepett mennyien vannak itt és a csapat nevét skandálják. Elkezdtem kicsit izgulni. Mi van, ha mégis pályára kell lépnem? ÁÁ túl sokan vannak itt, nem fogom tudni megcsinálni ezt! – gondoltam magamban, mikor oldalra néztem ott volt Tess. Az én mezemet viselte. Úgy integetett nekem, mint egy kis csaj az One Direction koncerten.

A bemelegítést túl éltem, de még meg kell tanulnom miként is megy itt. Meg kell szoknom, hogy nem én irányítom ezt. Egyszerűen teljesen másképp van itt minden. Az edzők is a jégen vannak velünk ilyenkor. Figyelnek, segítenek és még ilyenkor is adnak instrukciókat. A gimiben ez az én feladatom volt. Ott nem jött fel az edzőnk a jégre.

Meghallgattuk a himnuszt, kezet fogtunk az ellenfél játékosaival. Mindenki elfoglalta a helyét a pályán és azon kívül is. Nagy iramot diktáltak a csapatok már az elején. Az első harmadban még mindig 0-0 volt az állás. Éreztem társaimon, hogy feszültek. Ez nem volt ránk jellemző. Valamiért nem tudtuk áttörni a saját korlátainkat. Amit megbeszéltünk semmi sem úgy sikerült. Az edzőnk is nagyon tanácskozott a segítőjével, rajzoltak a táblára és mondták a többieknek mit kéne csinálni.

A csapat legjobb centere volt a jégen. Mellette esélyem se volt. Úgy játszott mintha ezt szívta volna magába az anyatejen keresztül. Egyszerre volt olyan gyors, mint egy futó, mozgása a balerináéhoz hasonlítható, lövései pedig trükkösek és erősek voltak. Csak ámultam a játékán egészen addig, amíg az egyik ütközés során nem kelt fel a jégről. Az orvosi csapat azonnal berohant hozzá. A többieken látszódott nagy a baj.

Alex! Itt az idő, mutasd, meg mit tudsz. – kiabált oda nekem mély hangon az edző. Nem hittem a füleimnek, jégre léphetek. Mikor lehozták a sérült társunkat már a jégen is voltam. Egyszerre hallottam, ahogy a nézők kérdezni kezdték ki is vagyok én. Másrészt a barátaim teli torokból üvölteni kezdtek örömükben.

Ne is foglalkozz a többiekkel. Hallgasd a barátaid hangját! Játssz úgy, ahogy tudsz, tartsd magad a taktikához és akkor nem lesz gond. – biztatott a kapitány. Sokat jelentett nekem, igazi vezéregyéniség volt. A második harmad is lement gól nélkül. Azt hittem a padon ülve, hogy feszült és nagyiramú a mérkőzés. háát a jégen ez százszor jobban érezhető. Jött a harmadik harmad és tudtuk, hogy gólt kell szereznünk bármi áron.

Egy alap figurát vettünk elő. A pakk végig járt közöttünk. Majd a kapitány biccentett felém. Ebből tudtam, hogy nekem kell megindulnom. Eszembe jutott mit csináltunk ilyenkor a gimiben. Középről elindultam a szélre, ahol meg is kaptam a pakkot. Vissza passz, megkerültem a kaput és már jött is a passz. Kapás lövés és GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!! Teljesen elszámolta magát az ellenfél. Míg én a kaput megkerültem addig a többiek passzolgattak egymás között és erre figyeltek túlságosan is, én egyedül maradtam pár másodpercig és ennyi elég is volt.

A közönség tombolt, sokan nem hittek a szemüknek. Azt se tudtam hirtelen hova menjek. Társaim már a nyakamban voltak. Mindenki gratulált nekem, lepacsiztam a kispadon ülőkkel is. Hihetetlen érzés volt, meg is könnyeztem egy picit.

Az állás nem változott, az idő is lejárt. Vége a mérkőzésnek. 1-0 Gólszerző: Alex Flingman

Csodálatos érzés. Az öltözőben ismét a nyakamban voltak a többiek. Az edző is gratulált és akkora mosoly volt az arcán, mint az ólajtó. Alex, a sajnálatos sérülés miatt elő kell lépned kezdő centerré. – mondta az edző.

Trisa, Tess és Ben már rám vártak már. Gratulálunk! Juhuuu, tudtad, hogy te vagy első aki ilyen hamar gólt szerzett az első évesek közül? Az előbb néztem meg a statisztikát! – vágott oldalba Trisa. Bennel a szokásos pacsi-kézfogásos dolog volt. Tess pedig ott állt mögöttük türelmesen.

Kicsit arrébb löktem a többieket és oda léptem hozzá. Néhány másodpercig csak egymást bámultuk. Öhm Tess, izé.. nem is tudom. Köszi, hogy eljöttél sokat jelent. Kérdezhetek valamit? – vártam, hogy mondjon valamit, de csak bólintott egyet. Kicsit zavarban vagyok, de megpróbálom kinyögni a dolgot.

Szóóóóval, csak azt szeretném kérdezni, hogy eljönnél velem randizni? – ahogy kimondtam a levegő megfagyott körülöttünk. Úgy éreztem bárcsak meg se kérdeztem volna. Kezdtem érezni, hogy ott helyben elsüllyedek. Na, mondjon már valamit istenem!