Öt nap alatt szerelem~I.M

Második fejezet

Miután becsuktam magam mögött az ajtót, felvettem a csomagjaim, és elkezdtem őket a szekrény felé húzni. Mániám hogy mindig kipakolok a bőröndből, mégha csak pár napra is jöttem. Így egy kicsit otthonosabb.
-Örülök hogy találkoztunk Lynn- mondta kimértem a szobatársam, majd furcsán méregetni kezdett az ágyon ülve.
Sóhajtottam egyet. Végtére is, ha már kénytelenek vagyunk megosztozni egy szobán, akkor jobb hogyha békében tesszük.
-Figyu. Nem szeretném ha rosszba lennénk. Az mindkettőnk vakációját elszúrná- közöltem vele, már teljesen felé fordulva.
-Tudomásom szerint nem én voltam aki elfutott mikor meglátott- húzta fel az egyik szemöldökét. Úgy tűnt, őt nem igazán hatja meg a dolog.
-Te talán másképp reagáltál volna ha meglátsz egy vadidegent a szobádban?-kérdeztem kissé ingerültebbeb, majd csípőre tettem a kezem. Megpróbáltam nyugodtan kezelni a helyzetet, de ő nagyon megnehezítette.
-Kérdezd az előző vendéget. A fürdőben megtalálod, a kád mellett van egy zsákban- mondta komoly arccal. Hirtelen az összes vér kiszökött az arcomból, és leejtettem a kezemben lévő pulcsit. Döbbentem meredtem a szobatársamra. Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Már épp szólásra nyitottam volna a számat, mikor hangosan felnevetett.
-Mi olyan vicces ezen?!- dörrentem rá még mindig lesokkolt állapotban.
-Csak vicceltem. Nincs senki zsákba kötözve a fürdőben- nevetett még mindig. Most komolyan ezzel viccelődött?! Kivettem a bőröndömből a legfelső ruhadarabot amit találtam, és teljes erőmből hozzávágtam. Ki nem állhatom ha ilyen helyzetbe hoznak!
Viszont mikor megláttam hogy mit dobtam Changkyunra, olyan vörös lettem mint a folyosókon lévő kanapék. Én most komolyan megdobtam az ismeretlen szobatársam a melltartómmal? Mikor Changkyun rájött hogy mi találta el, mégjobban nevetni kezdett. Szinte majd' megfulladt a kacagásban. Gyorsan odarohantam a fiúhoz, majd elvettem tőle a fehérneműm. Iszonyúan égett az arcom, de ő egyre csak nevetett. Már a hasát fogta közben. Dühösen visszamentem a bőröndömhöz, majd újra a kipakolásnak szenteltem az időmet. Pár perc elteltével, mikor már mindketten lecsillapodtunk kicsit, újra hozzám szólt. De ezúttal kissé komolyabb hangnemben.
-Meddig maradsz New York-ban?- kérdezte. Az előbbi nevetésnek már nyoma sem volt az arcán. Nem volt olyan komoly, de nem is viccelődött.
-Öt napig leszünk összezárva ha ezt akartad tudni- mondtam, még kicsit dühösen. Felnevetett.
-Nem erre akartam kilyukadni. Csak kíváncsi voltam hogy az emberek hány napra szoktak ideutazni- mondta elgondolkodva.
-Ezt most úgy mondod mintha te nem ember lennél- vontam fel a szemöldököm, majd egy pillanatra ráemeltem a tekintetem. Az arcán furcsa kifejezés ült. Nem tudtam megnevezni. Inkább ismét a ruháimra figyeltem.
-Na és miért épp New York?- kérdezett ismét. Terelte a témát. Megjegyeztem magamban, hogy erre még visszatérünk, de nem most.
-Szeretem ezt a helyet. Már néhány éve ide járok, ebbe a szállodába. Ezért sem fogadtam el hogy áthelyezzenek egy másikba, és ezért vagyunk szobatársak- válaszoltam, de nem néztem rá.
-És te? Miért pont New York?- ismételtem meg.
-Én is valami ilyesmi okból- motyogta, majd nem is mondott többet. Úgy tűnt, lezártnak tekintette a beszélgetést. Valami nem stimmel vele. Nagyon nem. De most nem értem rá ezzel foglalkozni. Nemsokára találkozóm lesz az egyik itteni mentorommal, és sietnem kell ha időben oda szeretnék érni. Szerencsére végeztem a kipakolással, ezért a fürdőbe igyekeztem, hogy ellenőrizzem a kinézetem. Changkyun csendben figyelemmel követte minden mozdulatom. Összefogtam a hajam, és felvittem egy kis szempillaspirált. Ha sminkelek, azt is csak ennyire teszem. Sosen voltam hívője a sok vakolatnak.
Még egy utolsót pillantottam a tükörbe, majd miután meggyőződtem arról, hogy egész elviselhető a kinézetem, kiléptem a fürdőből. A szobatársam még mindig engem figyelt. Gyorsan felkaptam egy fehér, vékony pulcsit, és a kistáskám, majd az ajtó felé léptem. Még időben eszembe jutott, hogy nem egyedül lakok, úgyhogy illendő lenne közölnöm a társammal a terveim.
-Találkozóm van egy ismerősömmel, majd csak este érek vissza- fordultam Changkyun felé. Még mindig az ágyon ült, csendben figyelve engem.
-Rendben. Délután nekem is le kell lépnem- vázolta fel a napirendjét. Egy kicsit örültem hogy ő is elmegy, így nem éreztem úgy hogy egyedül hagyom. Persze, egyátalán nem ismertem, de a vizuális természetemnek köszönhetően szinte láttam magam előtt ahogyan egyedül lézeng a szobában. A látvány különösen rosszul érintett.
-Akkor majd este találkozunk- mondtam, és intettem neki. Egy bólintással válaszolt, majd újra felvette a fejhallgatóját.
Lassan becsuktam magam mögött az ajtót, majd kiléptem a folyosóra. Amíg a kávézóba értem, egész végig Changkyunon járt az eszem. Fogalmam sem volt mit gondoljak róla. Bár talán nem is kell. Hiszen alig ismerem. Még nem állapíthattam meg hogy milyen ember. Az már szinte előítélet. Az biztos, hogy nem amerikai. Ugyan nem támasztotta alá, de én biztos voltam ebben. A portás azt is említette, hogy Changkyun külön szobát kért. Szóval nem egyedül érkezett ide. Ebből következtetve, talán velük tölti a ma délutánt. Lehet hogy a barátaival jött. Nem hinném hogy a családjával, ugyanis akkor nem kért volna külön helységet magának. Vagy talán mégis? Lehet hogy sok kistesója van...
Szerencsére beértem a kávézóba mielőtt a gondolataim teljesen magukba szippantanak. Mostanában sajnos gyakran megesik az ilyesmi.
A pulthoz sétáltam, és kikértem a szinte már szokásos kávémat. Ahogyan a szállodába, ide is igen gyakran járok. Ugyan a pincérek nem ismernek fel a sok vendég miatt, én némelyiket felismerem. Bár úgy látom van egy-két új arc.
Az italomat egy velem egykorú srác készítette. Elvitelre kértem, ugyanis nem tudom meddig fog tartani ez a megbeszélés, és nem szeretném itthagyni a felét. Mikor a pultos odaadta a papírpohárban lévő kávét, rámkacsintott. Egy pillanatig nem tudtam mire vélni a dolgot, de a poharamra pillantva rögtön leesett mire gondol. A kávézó logója alatt ugyanis egy telefonszám díszelgett. Nagy valószínűséggel az övé. Szélesen rámosolyogtam, pedig biztos voltam benne hogy nem fogom használni a vonalat, és körülnéztem a kis helyen. Azonnal kiszúrtam a mentorom hosszú, szőke haját, amit most a háta közepéig érő lófarokban hordott. Odasétáltam hozzá, majd leültem vele szemben.
-Lynn! Hát itt vagy. Olyan régen nem láttalak! Minden oké?- hadarta Celeste fülig érő mosollyal.
-Persze, megvagyok. Veled mi újság?- viszonoztam a gesztust, majd végigmértem. Egy citromsárga pólót, és egy vékony fehér pulcsit viselt. Az arcán a szokásos mosoly ült. Celeste egy francia származású, csupaszív lány. Még alig huszonhat éves, de már sor került az eljegyzésére, és boldogan tervezgetik az esküvőjüket a barátjával. Néha elgondolkodom azon, hogy nekünk Bartonnal lesz-e részünk ilyenben. Eljutunk vajon idáig? Mert mostanában igazán rosszul állunk egymással...
-Jareddel már a lakodalmat tervezgetjük. Minden olyan csodálatos lesz! Alig várom hogy te és Barton is ott üljetek a vendégek közt!- mondta ujjongva. Na igen. Mindketten hivatalosak vagyunk, ugyanis Barton Jared egyik barátja, Celeste pedig nem csak a mentorom, hanem az egyik legjobb barátnőm is.
-Remélem addigra jobb lesz a helyzet- mondtam halvány mosollyal.
-Összevesztetek?- kérdezte aggódva, majd bátorítóan megfogta a kezem. Igazán jól esett a gesztus.
-Tudom hogy bármit elmondhatok neked, de most nem szeretnék róla beszélni. Inkább mesélj valamit te.
Celeste beleegyezően bólintott, majd belefogott a mesélésbe.
-Emlékszel a húgomra, Celiára? Kapott egy koncert jegyet, ide New York-ba a kedvenc bandájának, a Monsta X-nek az itteni fellépésükre. Annyira el szeretett volna menni, de a családi programok sajnos közbe jöttek. Azt mondta, el szeretné adni a jegyet, hogy helyette legalább valaki más boldog legyen. Szóval ha ismersz valakit aki szereti őket, hívj fel. A jegy egyébként az első sorba szól, és V.I.P.- mondta szomorúan. Látszott rajta hogy átérzi a helyzetet.
-Szólni fogok hogyha tudok valamit- mondtam kedvesen. Bár fogalmam sem volt hogy kik ők, és honnan szerzek valakit aki szereti őket, meg fogom tenni a tőlem telhetőt.
Ezután megbeszéltük a könyvemmel kapcsolatos dolgokat. Celeste szerint romantikus könyvet kellene írnom, ugyanis azoknak nagy sikere szokott lenni. Egy perzselő szerelmi történetet jövő nyárra, ugyanis már csak akkor tudjuk kiadatni. A borítóról is beszéltünk, aminek valami színesnek, és ütősnek kell lennie. Celeste az újév napjára tűzte ki a határidőt, ameddig be kell adnom a kész anyagot.
Az idő a francia lány társaságában igazán gyorsan repült. Már azt vettük észre hogy odakint kezd sötétedni, úgyhogy elbúcsúztunk egymástól, és a hotel felé vettem az irányt. Felettébb jó volt a hangulatom, mint minden alkalommal mikor a mentorommal találkozom. Ilyenkor úgy érzem hogy lehet jövője az írói karrieremnek.
Boldogan, mosolyogva nyitottam be a szállodába. A liftekkel hamar felértem a hatodikra, majd benyitottam a szobámba. Meglepett amit láttam. A szobatársam ugyanis a közös kis asztalunknál ült, feltéve a lábát a bútorra. Egy fehér köntös volt rajta, a haja pedig kissé vizesen a szemébe lógott. Az asztalon egy bontott üveg vörösbor volt, Changkyun kezébe pedig egy félig megtöltött boros pohár.
Az érkezésemre felkapta a fejét, majd lassan elmosolyodott. Látszódott rajta hogy teljesen magánál van, és szerencsére nem egy részeggel kell a szobán megosztoznom.
-Szeretnél csatlakozni?- kérdezte kedvesen, majd az asztalra mutatott. A két székünkből az egyik üresen állt, előtte pedig egy szintén üres pohár volt. Ahogyan visszafordult felém, a köntöse kissé meglazult, és rálátást engedett kidolgozott felsőtestére. Egy pillanatra elállt a lélegzetem, és nem tudtam mit feleljek.