Öt nap alatt szerelem~I.M

Harmadik fejezet

-Öhm...nem is tudom-feleltem összezavarodva. Meglepődtem a saját reakciómon, ugyanis a barátomnak is hasonlóan kidolgozott a felsőteste, és vele is boroztunk már, viszont akkor nem éreztem ezt. Ezt a...valamit. Fogalmam sincs mit. Életemben először éreztem magam teljesen összezavartnak.
-Együtt sokkal jobb lenne-kacsintott rám, majd eleresztett egy félmosolyt. Nem, nem a cuki fajtából, hanem abból a vadítóból.
-Rendben-adtam be a derekam- Csak had fürödjek le először.
Bólintott, majd egy aprót kortyolt a borból. Vettem egy nagy levegőt, majd a szekrényhez lépve előszedtem a szükséges dolgokat, és a fürdőbe mentem. Changkyun végig figyelte minden mozdulatomat.
Lassan becsuktam magam mögött az ajtót, majd kifújtam a levegőt. Észre sem vettem hogy eddig bent tartottam.
A tükörhöz lépve emlékeztettem magam, hogy ez egy egyszerű borozás lesz, és nem kellene idegesnek lennem. Tulajdonképpen otthon vár a barátom, akit szeretek, a sok hülyesége ellenére is, aki pedig a falon túl vár rám, csak egy szobatárs. Sikerült kissé lenyugodnom, és elkezdenem a fürdést.
A forró vízcseppek kellemesen folytak le a testemen, és még jobban sikerült lenyugtatniuk. Eközben elmerültem a gondolataimban. Leginkább Bartonon járt az eszem. Nem tudom hogy vajon mérges lenne rám a mai nap miatt? Majd mikor elmondom neki hogy miért kellet ezt csinálnom, akkor biztosan megérti. Ez még nem számít megcsalásnak.
Miután végeztem a fürdéssel, és a hajamat is megmostam, elkezdtem felöltözni. Ekkor csapott arcon a jeges felismerés, miszerint én ha egyedül vagyok, fehérneműben alszom. Csak fehérneműben. És mivel úgy tudtam hogy nem lesz társaságom, nem hoztam pizsamát. Még a fürdőbe sem hoztam be valami annak valót. Így kénytelen voltam felvenni a gyér öltözékemet, és reménykedni. Behunytam a szemem egy pillanatra, majd egy nagy sóhajjal résnyire nyitottam az ajtót, és kidugtam rajta a fejem, gondosan ügyelve arra, hogy a testem többi része ne látszódjon ki. A szobatársam még mindig az asztalnál ült, ugyanúgy ahogyan korábban.
-Changkyun...-szóltam neki óvatosan.
-Igen?- fordult felém, majd csodálkozó pillantással ajándékozott meg.- Miért nem jössz ki?
-Öhm...Pont ez a baj. Tudod...én...hát amikor egyedül vagyok, csak fehérneműben alszok...-böktem ki nagy nehezen.
-És...?-várta a folytatást, mivel még mindig nem tudta miért közlöm ezt vele. A kellemetlen érzés egyre csak nőtt bennem.
-És én úgy készültem hogy egyedül fogok itt lenni-próbáltam rávezetni, hogy ne kelljen kimondanom. Ekkor az ajka egy O betűt formázott, majd elmosolyodott.
-Akkor ne is zavartasd magad. Tégy úgy mintha itt sem lennék-kezdett el halkan kuncogni. Ettől az édes hangtól kissé megborzongtam, de nem feledtem a tényt.
-Nem mászkálhatok a szobában félmeztelenül hogyha te is itt vagy-mondtam neki olyan 'hát nem érted?' hangon. A fiú mosolya egyre szélesebb lett.
-Ki mondta?-kérdezett vissza kissé kihívó hangon.
-Az erkölcseim-vetettem oda neki könnyedén, mire ismét nevetésben tört ki. Ezen én is kissé elmosolyodtam, és egy fokkal kevésbé feszengtem. Bartonnal sosem nevettünk ilyen dolgokon. Ő olyan komoly ember. Biztosan úgy reagált volna hogy akkor lemegy, és vesz nekem valahol egy pizsamát.
-Hogyha biztosan nem szeretnél úgy kijönni ahogy vagy...-tartott egy kis hatás szünetet-Akkor mit szeretnél?
-Öhm...Megtennéd hogy kivennél a szekrényből valamilyen ruhát?-kérdeztem óvatosan.
-Persze-mondta könnyedén, majd felkelt a székről, és odasétált a szekrényemhez. Elkezdte nézegetni a nadrágokat, majd a pólókat. Hirtelen felém fordult, és a köntöse még egy kicsit meglazult, egyre többet mutatva a mellkasából.
-De hát csak farmereid vannak, és hosszú pólót sem találok-nézett rám nagy szemekkel. El is felejtettem hogy nem raktam be sportos cuccokat. Némán átkoztam magam, miközben választoltam:
-Nembaj. Akkor alszok farmerban. Majd holnap veszek magamnak valami pizsamát-mondtam egyet sóhajtva, majd vártam hogy idehozza az említett darabot. Nem lesz kényelmes, de egy éjszakába még nem halt bele senki.
-Azt már nem-mondta, majd visszatette a helyére a ruhadarabot. Odasétált a saját bőröndjéhez, majd keresgélni kezdett.
-Miért? Nem olyan gáz farmerban aludni, és amúgy is...-visszakoztam volna, de közbeszólt.
-Nem. Nem aludhatsz farmerban. Az túl kényelmetlen lenne, és nem tudnál normálisan aludni-mondta ellentmondást nem tűrő hangon, és kiemelte a bőröndjéből az egyik pólóját.-Tessék, ezt vedd fel- mondta, majd átbotorkált a szobán és a kezembe adta. Nem tudtam hogy el illik-e fogadnom, vagy el kellene utasítanom, de sokkal jobbnak tűnt mint egy farmer, úgyhogy megköszöntem, és becsuktam az ajtót. Gyorsan felöltöztem, majd a pólóra pillantottam. Egyszerű, fekete darab volt, viszont mégis volt benne valami őrületes. Talán a mámorító illata, esetleg a selymes anyaga, vagy egyszerűen a tudat, hogy Changkyuné.
Egy utolsó pillantást vetettem az enyhén kontyba fogott épp csak száraz hajamra, és az öltözékemre, ami combközépig ért, majd lassan kiléptem az ajtón. A szobatársam ismét elhelyezkedett az egyik kényelmes széken, és onnan pillantott fel mikor meghallotta hogy kiléptem. Szép lassan végignézett rajtam, a vékony lábaimon különösen sokat időzve, majd ismét a szemembe nézett.
-Soha többé ne vedd le a pólóm-mondta rekedtes hangon. Kijelentésére kissé elpirultam, majd a lábamat kezdtem el bámulni. Nem sokszor kerülök ilyen helyzetbe, úgyhogy nem igazán tudom kezelni. Barton sosem mondott ilyeneket...
Changkyun hirtelen felkelt a székből, de nem néztem rá. Nem tudtam mire vélné a pírt az arcomon, úgyhogy biztonságosabbnak hittem hogyha továbbra is lehajtott fejjel kémlelem a lábam. Ő viszont egyre közelebb jött hozzám, majd megállt előttem. Lassan az állam alá nyúlt, majd óvatosan felemelte a fejem, hogy ránézzek. Az arcomra még több pír ült ki, mire ő halványan elmosolyodott. Végigsimított az arcélemen, aztán a szemével követve levezette a kezét egészen az én kezemig. Lassan egymásba kulcsolta őket, majd ismét a szemembe nézett.
-Mit szólnál ha beszélgetnénk egy kicsit egy pohár bor mellett?-kérdezte, és a hangja még mindig olyan rekedt volt mint az előbb. Bólintottam, és elindultunk az asztalhoz. Elengedte a kezem, majd mindketten helyet foglaltunk a székeken. Törökülésben ültem, ügyelve arra hogy a póló ne csússzon fel, kivillantva a fehérneműm, miközben ő kitöltötte a bort mindkettőnknek.
-Mesélj valamit magadról. Olyan keveset tudok rólad-indította a beszélgetést, majd belekortyolt az italba. Szemeit várakozón az enyéimbe fúrta.
-Öhm...Egy kisváros szélén élek a családommal, és jelenleg egy újságíró cégnél dolgozok. Egy nap viszont író szeretnék lenni-mondtam, majd megkóstoltam az italt. Kellemes íze átjárt belülről, életemben nem ittam még ilyen finom bort.
-Író? Jelenleg is van valami kész műved?- kérdezte elgondolkodva.
-Egy-két piszkozat, vagy gyerekkori novella. Az igazat megvallva, pont ihletért jöttem ide. Abban reménykedtem, hogy a táj, vagy az emberek ötletet adnak a nagy történetre, amivel berobbanhatok az írói köztudatba-vallottam be, majd egy elszabadult tincsemmel kezdtem zavartan játszani- Neked is van ilyen álmod? Ami gyerekkorod óta tart, de félsz hogy sosem éred el?
Láttam rajta hogy gondolkodik a válaszán, miközben én egy újabbat kortyolok a mámorító italból.
-Nincs. Nekem sajnos nincs-mondta, majd ismét témát váltott-És mi a helyzet a családoddal? Van testvéred?
Látszódott rajta hogy zavarja ha róla van szó, így inkább hagytam, és nem kérdezősködtem. Nem akartam megtörni a pillanat varázsát.
-Egy bátyám van, de már nem velünk él. A feleségével lakik nem messze tőlünk. Én pedig a szüleimmel élek. Anya kertész, apa pedig mezőgazdász-válaszoltam a kérdésére, miközben ő ivott az italából.
Ezután még hosszasan elcsevegtünk a kisvárosi életről, majd ő is elmondta hogy a milyen egy nagyvárosban élni. A témánk ezután sokfelé elkalandozott. Gyerekkori emlékek, iskolás bakik, első szerelem. Sokat nevettünk egymás történetein, és jó volt valakivel önfeledten nevetni.
Az egyik történet kellős közepén azonban csörögni kezdett a mobilom. Talán a szüleim hívhatnak? Végül is az időeltolódás miatt nem tudhatják mennyire későre jár itt.
Changkyun értetlenül nézett rám, ő sem tudta hogy ki zavarhat ilyenkor. Odasiettem az éjjeliszekrényen lévő telefonhoz, majd az ágyra telepedve meglepetten olvastam a készüléken álló nevet. Barton volt az. Felnéztem a szobatársamra, aki még mindig nem értette a helyzetet.
-A barátom az-mondtam elfúló hangon, majd Changkyunra nézve felvettem a telefont.