Short Novels

Sing For You - EXO Kai OS

2015. december 10.

Pontosan ugyanúgy sodortam le mindent a dohányzóasztalról, ahogy azt az előbb ő is tette a videóban. Jongdae előző éjszaka lelkesen csacsogott a telefonban, hogy az egész videóklippet ők találták ki. Így már minden világos.

Nem mondom, hogy ezt a videót valaha is látni akartam volna, hiszen valahol én is hibás vagyok, hogy így végződött a közös történetünk. Alig egy éve elváltak útjaink. Nem is sejtettem, hogy még mindig ilyen élénken élnek benne az emlékek. Talán, mert én már csak foltokban emlékszem arra a késő novemberi éjszakára, amikor örökre becsuktam a szobám ajtaját, magára hagyva benne életem szerelmét. Üveges tekintetét a padlóra szegezte, lábait felhúzta, kezeivel a hajába túrt, aztán a térdeire könyökölt. Nehéz sóhaja az utolsó emlékem, amit a csukott ajtón keresztül is tökéletesen hallottam. Mivel a többiekkel már hetekkel azelőtt tudattam, hogy elhagyom őket és Kínába utazom; így senki nem vetette a szememre, hogy csak intettem nekik, és hangos ajtócsapódással elhagytam a dormot, ami több, mint két évig az otthonom volt. Most már tényleg csak tizen maradtak. Kris és Luhan után én is elhagytam őket. Én is Kínába mentem. Én is hosszú pereskedésre készülök az SM Entertainmenttel. Nekem sem szabad többet említenem, hogy hozzájuk tartoztam. Hogy hozzá tartoztam.

2016. december 10.

Valahol erre is számítanom kellett. Eljött az idő, amikor valóban túltette magát rajtam; és készen állt egy új kapcsolatra. Hogy éppen az egyik régi barátomra esett a választása? Nem hibáztatom érte. Tényleg gyönyörű és csodálatos ember. Honnan tudom? Ő maga hívott fel, hogy ne másodkézből értesüljek a dologról, mert úgy érezte, kötelessége tudatnia velem a hírt. Sírva kérte az áldásomat. Recsegett a vonal, mert én éppen Krisszel, Luhannal és Taoval teljes inkognitóban a Nagy Falon flangáltam. Még boldog is voltam, mikor láttam a kijelzőn a nevét villogni. A kezdeti öröm lassan változott ürömmé, amikor a szokásos körök után vázolta a helyzetet. A szavamat adtam, hogy nem zavar kettejük kapcsolata. Meglepődött, hogy még nem hallottam a hírt. Ez fizikailag volt lehetetlen, ugyanis fél évet egy kolostorban töltöttem Indiában, miután véget ért a mizériám az SM-mel. A fiúkkal ellentétben; nekem nem az volt a bajom, hogy nem látom a családom, vagy hogy kimerült vagyok. Nekem ők voltak a családom, és képes voltam napokig fenn maradni, hogy minden rendben menjen körülöttük.Önszántamból döntöttem a távozás mellett. Szerződést szegtem.

Romantikus viszonyba bonyolódtam az egyik ügyfelemmel.


2017. december 10.

Lecsúsztam az ágy előtt, hátam a támlának döntöttem. Lábaimat az ölembe húztam, államat a tenyeremben pihentettem.

Hosszas levelezések, telefonhívások előzték meg, hogy visszajöttünk. Visszajöhettünk. Tao ugyan még mindig perben áll az ügynökséggel, de a fiúknak sikerült kiharcolnia, hogy ő is részt vehessen a közös karácsonyon. Az elsőn, mióta mi négyen kiléptünk az ajtón. Kris, Luhan és Tao az SM épületéhez mentek, hogy meglepjék a többieket. Én a dormba jöttem, hogy mindent előkészítsek. Egy rövid időre megint én lettem az EXO fáradhatatlan menedzsere.Miután harci díszbe öltöztettem a lakást, a lábaim automatikusan a régi szobám felé vittek. Az ajtó keservesen nyikordulva engedett be. Egy pillanatra hátrahököltem a látványtól. Minden pontosan ugyanúgy állt, ahogy otthagytam. A fél pár fehér zoknim még mindig kilógott a fiókból. A vizespoharam a kisasztalon. A véletlenül ottfelejtett szemfestékes vattakorong a fésülködőasztalomon hevert, mintha csak most dobtam volna oda.

Tudom, hogy az ő műve. Mindenhol vastagon állt a por, kivéve egyetlen helyet. Az ágy végében, egyetlen amorf körben sokkal vékonyabb volt a porréteg. Pontosan azon a helyen hagytam. Ott kuporgott, amikor kiléptem az életéből.

Hányszor, de hányszor szerettem volna hozzászaladni és elmondani, mennyire sajnálom. Elmondtam volna, hogy minden az én hibám. Sosem szabadott volna megtudnia, hogy kedvelem. Ha nem cukkol folyton azzal Kris távozása után, hogy több volt köztünk, mint barátság, akkor sosem kiabáltam volna az érzéseimet az arcába, hogy mennyire kedvelem. Nem viszonozta volna. Nem kellett volna apró érintéseket és pillantásokat elrejtenünk a világ elől. Nem lett volna óvatlan, buta és nem vallja be a szerelmünket a főnökeinknek. Gyáva voltam és inkább megfutamodtam. Vállaltam, hogy gyűlöl, csak hogy elkerülje a botrányt.Halk órák suhantak el a szoba csendjében. Az én könnyeim is megszáradtak már a tenyeremben. Már rég nem gondoltam semmire. Bámultam a padló erezetét, arra sem figyeltem, mikor egyre hangosabb dobogás hallatszott. Valaki a szobám felé szaladt, aztán megtorpant az ajtóban. Résnyire nyitva volt, láthattam volna, hogy percekig hezitál. Aztán nagyon lassan belökte az ajtót. A nyikorgásra sem figyeltem. A padló recsegésére sem a talpa alatt. Most éppen arról fantáziáltam, hogy ő jön elém.

Két erős kar fonódott körém, aztán megcsapott a karakán, édeskés illat, amit még együtt választottunk ki. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, nyakába fúrtam a fejem, és viszonoztam az ölelését. Hallottam a sóhajából, hogy mosolyog. Én is mosolyogtam. Eddig túl büszke voltam hozzá, de már nem félek. Tudnia kell róla, mit érzek. Arról, hogy mit éreztem végig.