Az árny

7. fejezet

- Igen, itt van. Egy pillanat és ide hívom.
Éppen a szobám felé lépett egyet de megtorpant mert ott álltam elötte. Odébb lépett, hogy oda tudjak menni. Az ajtóban megláttam Xorant, hogy az emberi alakjában van. Elmosolyodtam majd behívtam a nappaliba. Leültünk Xorannal a kanapéra, Aput pedig a fotelba ültettem.
- Apu, ő itt Xoran. A pasim.
Mikor kimondtam ezt a mondatot Apu arcát néztem mit fog reagálni. Egy kicsit meglepett volt de felállt a fotelból és Xoran felé nyújtotta kezét. Xoran felállt és kezetráztak. Ekkor egy hatalmas kő esett le a szívemről.
- Én meg Shizune apja vagyok, Erwin. Örülök a találkozásnak.
- Én is. Shizune sokat mesélt önről. - mondta mosolyogva. Én meg alig bírtam ki röhögés nélkül. Össze szorítottam a számat nehogy el röhögjem magam.
- Tényleg? Na ezt nehezen hiszem. De amúgy nyugottan szólíts csak Erwinnek. - mosolygott Apu Xoranra. - Hát örülök, hogy meg ismertelek de nekem még van egy kis dolgom. - majd felállt a fotelból és kiment a konyhába. Egymásra néztünk Xorannal majd bementünk a szobámba. Becsuktam az ajtót és megfordultam.
- Nagyon ravasz, nagyon ravasz. - mondom neki miközben lefekszem mellé az ágyba. A fejemet és az egyik kezem rátettem a mellkasára és ő meg egy kézzel átölelt. Hála isten, hogy 2 éve eszembe jutott venni egy takarót az ágyamra ha ráfeküdnék. Így nem lesz koszos.
- És most mit csináljunk? - kérdezi.
- Na ez egy jó kérdés. Hát mivel este hét van én elmegyek fürdeni. - Oda hajoltam a fejéhez és a homlokára adtam egy puszit. - Majd jövök.
Azzal megfogtam a pizsim és a telóm mert zene hallgatás közben szoktam fürdeni (Eskü úgy sokkal jobb) és bementem fürdeni. Kb 20-25 perc múlva jöhettem ki és mikor beléptem a szobámba egy alvó Xorannal találkoztam. Már a valódi énjében volt. Önkéntelenül elmosolyodtam. Odaléptem az ágy mellé és le vettem róla a maszkot. Letettem az asztalra majd be bújtam mellé a takaró alá. Olyan aranyos mikor alszik.
Másnap mikor kezdtem ébredezni lusta voltam kinyitni a szemem. Elkezdtem az egyik kezemmel keresni Xorant, hogy milyen messze lehet tőlem de akármennyire is kerestem nem találtam sehol. Kinyitottam a szemem és tényleg nem volt ott. De még a maszkja sem volt sehol. A biztonság kedvéért lenéztem az ágy mellé hátha leesett az este, de nem volt ott. Kiszálltam az ágyból majd kimentem a konyhába hátha ott van. Nem volt ott. Az egész házban megnéztem de nem volt sehol. Kinéztem az ablakon és megláttam. Ahogy megláttam Xorant a szívem egy ütemet kihagyott. Nem tudtam meg mozdulni. Ugyan úgy mint anyu éppen az erdő felé sétált. Úgy ahogy voltam kirohantam hozzá. Mikor utolértem hátulról megöleltem és szorosan tartottam. Majd megfordítottam, hogy velem szembe legyen. Belenéztem a szemeibe és semmit nem láttam benne.
- Xoran hová mész?
Ekkor lenézett rám majd az arcán a fájdalom jelent meg.
- Elkell mennem egy kis időre. De ne aggódj emiatt hamar vissza jövök és örökre együtt leszünk.
Egyszerűen nem értettem miért mondja ezeket. Hirtelen megölelt és szorosan tartott. Én viszonoztam az ölelést. Percekig így álltunk majd eltávolodott tőlem és átváltozott kutya alakba. Rám nézett majd berohant az erdőbe. Mikor eltűnt a fák között én utána akartam de apu meghiúsította a tervem. Hátulról elkapta a csuklóm és vissza rántott.
- Hagyd menni. Lehet azért ment el mert érzi meg fog halni. A kutyák ilyenkor el bújnak, hogy egyedül pusztuljanak el.
Mikor ezeket kimondta Apu azt hittem, hogy ott fogok elájulni. Apu megfordított majd szorosan megölelt.
- Ne aggódj.
Eleinte mindig az ablakot néztem, hogy mikor jön vissza. De teltek a hónapok és még csak megpillantani se pillantottam meg. Kezdtem magamba zárkózni és ezt Apu is észre vette.
- Kicsim, nem ülhetsz életed végéig az ablak elött. Gyere menjünk valahova. Például sétálni a parkba, szeretsz fotózni.
Hátra néztem Apura és láttam a szemében a remény kicsi szikráját. Lassan felálltam a székből, odamentem a szekrényhez és kivettem belőle a fényképező gépem. Kimentem a bejárati ajtóhoz, hogy felvegyem a cipőm.
Tényleg jó volt otthonról kimozdulni. Szépek lettek a képek amiket csináltam. Éppen egy madarat akartam lefényképezni, de egy kutya pont el kergette. És a szemem megakadt a kutyán mert pont olyan volt mint Xoran. Mikor elment tavaszvolt, de annak már 11 hónapja és 5 nap múlva leszek 18. Jó lenne vele ünnepelni, de sajnos nincs itt. Mikor hazaértünk Apuval bevonultam a fürdőbe, lefürödtem majd mentem is aludni. Álmomban mostanában mindig megjelenik Xoran. De ma nem így volt. És azután sem. Majd eljött az a nap amikor 18 lettem. Ugyanúgy ahogy szoktuk megint pizzát ettünk reggelire. Elmentem suliba, majd hazajöttem. De mikor hazaértem már Apu otthon volt. A szobájában keresett valamit. Neki dőltem az ajtó fél fának és mikor köszöntem akkorát ugrott, hogy majdnem a plafonon landolt. Önkéntelenül elnevettem magam.
- Nem röhög, együtt érez.
- Jó oké, de mit keresel annyira?
- Egy borítékot amit még anyukád akart neked adni mikor 18 éves leszel. - majd egy kicsit kutatott és benyúlt az íróasztal fiókjába. - És meg is van. Tessék. - majd a cetlit rátette a dobozra és átnyújtotta. Értetlenül néztem rá, de elvettem.
- Úgy volt, hogy nem veszel semmit.
- Nem is vettem. Ez anyukádé volt.
Egy pillanatra ledermedtem. Hogy anyué? De miért akarta volna nekem adni?
- Tudod - kezdte Apu - anyukád nem ember volt. Hanem valami más. A boríték tartalma válaszokat ad a kérdéseidre. - És ekkor jutott eszembe amit Xoran mondott " Az ember és a démon szerelmének gyümölcse a félvér. " szóval akkor anyu volt az aki nem ember volt. De mit akart nekem adni? Bementem a szobámba és leültem török ülésben az ágyra. Letettem a dobozt és a kezembe vettem a borítékot. Kihajtogattam a papírt és olvasni kezdtem.
- Drága, egyetlen kincsem. Tudom, hogy ezt nem így kellene közölnöm veled, de valószínűleg mikor ezt olvasod én már nem leszek. - és az arcomon végig folyt egy könnycsepp. - De abban biztos vagyok, hogy pár dologgal amit ide leírtam azzal már tisztában vagy. És ne akadj ki. Te nem csak ember vagy, hanem félig ember és félig démon. Ez úgy lehetséges, hogy apád egy ember, de én egy démon vagyok. Bele szerettem apádba mikor sétáltam a parkban, de ő engem nem látott meg. Közelebb mentem hozzá és csak akkor vett észre. Hallottad már a szerelem első látásra kifejezést nem? Na nálunk ez volt. Rá két évre megszülettél. Nekünk démonoknak van egy maszkunk. Ami mindig nálunk van. Valakinek van, valaki úgy szerzi. - mint Xoran. - Azzal a maszkal mindenkit láthatunk, embereket, démonokat egyaránt. Ha felveszi egy ember a maszkunk annak a szeme elé tárulhat a mi világunk is. - és ekkor nyitottam ki a dobozt.