Utálom?✔️

7.

Újult erővel Gabriel mellé léptem.
Lelkemet harag,bűntudat és szomorúság mardosta.
Nem tudtam,hogy Gabriel miért akarja megkeseríteni az életemet.

-Miért csinálod velem ezt?-arcomon egy könnycsepp folyt végig.
-Egyszerű-nézett bele a szemembe.-A magaménak akarlak tudni. Sokat gondolkoztam. Kellesz.-mosolyodott el halványan. Nem vettem észre szerelmi vallomását.-Ja,és amúgy ott jön az apám és az anyád-mutatott jobbra. Odakaptam a fejem. Anyu felé kezdtem rohanni.

-Anya!-kiáltottam,és hagytam,hogy a karjai közé zárjon.
-Te sírtál?-simította meg a hajamat.
-Chloe már nem a barátom a szemét Gabriel miatt-szipogtam. Normál esetben sosem sírok,de most egyszerűen muszáj volt.
-Biztos nem az ő hibája. Az anyja megnevelte-kezdte védeni (!!) Dave „ kicsi" fiát. Azt hittem rosszul hallok.
-Mi?-kerekedett el a szemem.-Dave. Légyszi higyj nekem!-kérleltem.
-Figyelj-kezdte-,a kibékítésetekre egy mód van. Az,ha együtt elmentek beszélgetni,és elkíséred a fiamat a fellépésére.
Ledöbbentem. Két éve még ők akartak minket szétválasztani most meg!?
Nem hiszem el! Itt mindenki megőrült?
-De anya! Nem emlékszel a parkos történetre?-kérdeztem anyu felé fordulva.
-Azt sosem lehet elfelejteni-rázta meg barna haját-,csak hát... Lehet hogy megváltozott. Adj neki még egy esélyt.
-Én? Neki? Nem!-jelentettem ki,és berohantam a házba.
A szobámban kiengettem összefogott hajamat,és eldőltem az ágyon.
Egy borzalmas napon voltam túl.
Nagyon sajnáltam,hogy anyu ilyen naiv,hogy Chloe szerelmes Gabrielbe,és,hogy Gabriel felbukkant.

Teljesen magam alatt voltam. Nem tudtam mihez kezdjek. Aztán beugrott valami. Magamhoz vettem a laptopomat,és beléptem a Facebookba. Ott díszelgett a partnerlistámban az Ő neve. Online volt. Ráírtam.