Utálom?✔️

9.

Az ajtóban anya állt. Mérges tekintettel vizslatott minket.
-Mit csinál itt Dean?-tette csípőre a kezét.
-Szia-integetett kezdés gyanánt Dean anyunak,mintha természetes lett volna  a jelenléte.
Folytatta volna, de „jó anyám" nem hagyta.
-Szia?-vonta fel a szemöldökét.
Nos,igen. Nem szereti,ha egy fiatal fiú/lány (legyen az 2-25-ig bármilyen korban) úgy köszönöm neki,hogy „szia". Persze,anyám nem úgy néz ki,mint egy idős nő,ezért mindenki tegezni próbálja...
Mondjuk,amikor Dean még velünk lakott,akkor bátran hívhatta „pót anyunak". Ezt 13 évesen találta ki viccből. Sajnos Dean már csak a gondolataiban hívja így.
-Bocsánat-húzta el a száját Dean.-Tudod....-kezdte,de anyu olyan mérges tekintettel nézett Dean szemébe,hogy rögtön kijavította.-Tudja....én azért látogattam meg Mackenziet,mert... Jó. Nem fogok hazudni. Gabriel miatt hívott.
-Mackenzie. Mi a bajod Gabriellel?-anya talán már nem volt olyan dühös.
-Már mondtam! Nem hiszem,hogy megváltozott!
-A parkos történet miatt,igaz?-simította meg a hátamat gyengéden, én pedig egyből megnyugodtam. Boldog voltam,mert úgy éreztem,végre anyu megért.
-Igen-bólintottam.
-Figyelj. Dave beszélt az anyjával. Azt mondta,hogy Gabriel előnyére változott.
-De követ, és... És azt mondogatja,hogy az övé leszek úgyis...-panaszkodtam.
Dean a szobám legtávolabbi sarkából figyelt. Összefont karokkal támasztotta a falat. Olyan volt,mint akit egy kicsit érdekelnek a bajaim,de nem nagyon. Tőle persze ez is nagy szó volt.
-Nyugi-karolt át anya. Viszonoztam. Jól esett.
Összeszedtem magam (csak egy röpke órába telt...),és eltökéltem (természetesen anyu beszélt rá),hogy elmegyek Gabriellel a fellépésre.
Megköszöntem Deannek a jelenlétét,és el akartam tőle búcsúzni,de nem engedte.
-Mackenzie. Szeretném,ha még keresnél-mondta,én pedig bólintottam.
Kikísértem,aztán anyuhoz fordultam.
-Gabriel most akkor egy ideig itt lakik?-kérdeztem,mert hallottam a fiút, ahogy sétálgat szobájában.
-Igen-bólintott. -Dave akarta így-tette hozzá.
Felmentek Gabrielhez. A telefonom volt a kezébe. Amikor meglátott,felállt,és rám mosolygott.
-Látom mégis elkísérsz.
-Igen-helyeseltem-,de csak azért,mert lehet,ismétlem lehet,hogy megváltoztál.
Gabriel biccentett egyet,majd magához húzott.
-Akkor végre megcsókolsz?
-Mi?? Nem-ráztam meg a fejem,és elléptem tőle.-Normális vagy?
Gabriel elnevette magát.
-Vicceltem.
Ledöbbenve néztem rá.
-Nem volt vicces-mondtam végül.
-Amúgy a telefonod meghalt.Teljesen összetört.
-Jó tudni.
-Vegyek neked egy újat?-kérdezte halál komolyan.
-Tessék?-azt hittem nem jól hallok.-Vennèl nekem egy újat?
-Persze-bólintott.-Olyat akarsz mint a mostani?
-Igen.
-Jó.Akkor elmegyek érte,te meg majd utólag kifizeted-mosolyodott el. Ezen automatikusan felnevettem.
-Szemét-nevettem még mindig,ő pedig már a cipőjét is elővette,mert be akarta bizonyítani,hogy ő mindjárt el fog menni a telefonért.
Végül nem ment el,mert Dave már vett egy újat (érdekes,hogy ennyire kedves).

Másnap 10-kor anyu egy óriási táskát rakott a hátamra,azzal a céllal,hogy vigyem magammal.
-Anya. Éjfélre már biztosan itthon leszünk. Ne aggódj. És amúgy is. Mi van a táskában? Túlélő szett?
-Igen-bólintott,én meg elkerekedett szemmel néztem rá.
-Komolyan?
-Aha. Iránytű,térkép a városról,öngyújtó,kés...-kezdte sorolni majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
Amúgy a táska azért volt olyan nehéz,mert egy csomó ételt,innivalót,
társasjátékot (?),és váltó ruhát (??) rakott bele.
Végül 10:32-kor útrakeltem Gabriellel.
A fellépése jól sikerült egészen addig,amíg...

A tömegben àlltam,és néztem Gabrielt,amikor egy ismerős alak tűnt ki a tömegből.
Chloe volt az. Egyből mellé léptem.
-Szia. Hàt te?-mosolyogtam rá,azaz próbáltam,mert már nem olyan egyszerű rámosolyogni...
-Mi az,hogy hát én?-értetlenkedett.-Sejthetted,hogy eljövök Gabriel koncijára...
-Igaz-bólintottam. -Amúgy mizu?-próbàltam kedves lenni.
-Hogy mizu? Lássuk csak-itt úgy tett,mintha gondolkodna.-Azon kívül,hogy a volt legjobb barátnőm azt mondta,utálja Gabrielt...és most mégis itt van...,azon kívül semmi-nyomta meg a „semmi" szót,majd elment.
Ezt megbeszéltük...

Gabriel koncertje után leültem egy padra,és elővettem egy zacskó chipset.

Harmincnégy perc múlva (jól van na,mértem) Gabriel jelent meg. Látszott rajta,hogy kifáradt.
Leült mellém.
-Adsz a chipsedből?-kérdezte.
-Neked is van!-mutattam rá a saját táskájára.
-De a tiéd finomabb!-makacsolta meg magát.  Ó,milyen szép is az,amikor egy 11.-es,és egy fiatal felnőtt beszélget csupa értelmes dologról...
Végül adtam neki.

Az evés után nem mentünk még haza. Meghallgattunk még két másik előadót.
Este tízkor indultunk haza. Nagyon jól éreztem magam vele.
-Jó volt?-kérdezte,én pedig bólintottam,bár lefogadom,hogy a sötétben nem látta ezt a mozdulatot.

A ház elé értünk.
-Te menj be,nekem le kell ellenőriznem még valamit-szólt Gabriel.
-Oké-egyeztem bele.
Az ajtó felé igyekeztem,amikor egy árnyat vettem észre a sötétben. Dean volt az. Nem tudtam,hogy mit keres nálunk.
-Mackenzie-tolta el magát a faltól.-Beszélnünk kell. Átgondoltam a történteket. Köztünk most is van még valami,ebben nem kételkedem.
-De...-kezdtem,viszont félbeszakított.
-Csak egy dolgot akarok tőled kérdezni. Holnap után randi?
-De..Dehát akkor ...iskola va-van...-dadogtam.
-Ó,tényleg. Jó,akkor holnap?
Vàlaszolni akartam,de Gabriel jelent meg.
-Egy randi Mackenzievel?-kérdezte nevetve.
-Gondolom te vagy Gabriel-állapította meg Dean.
-Én is örülök-mondta Gabriel,majd felém fordult.-Én is el akarlak vinni egy randira,bár a ma este is annak számított szerintem...-vihogta.-De a lényeg. Ha velem akarsz randizni holnap,akkor reggel tízkor várlak a moziban.
-Ha pedig velem-szólt Dean-,akkor tízkor találkozunk a Szilva fagyizóban.
Nem tudtam,hogy mit reagáljak az előbb elhangzottakra.
Lefagyva álltam. Végül Dean elköszönt,és elment.
Ekkor Gabriel kinyitotta az ajtót,én pedig bementem.
Anyu a szobájában fésüklködött,Dave már az ágyban fekütt.

Felszaladtam a szobámba,és becsuktam az ajtót.
Nem tudtam,hogy kit válasszak. Deant vagy Gabrielt?

<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

Egy kicsit hamarabb raktam fel ezt a részt,remélem nem baj :)